2015. október 11., vasárnap

Heti szumma XII.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.

Ez történt a héten

Picit inaktívnak éreztem magam ezen a héten, pedig ez csak részben igaz. Úgy terveztem, még egy friss megjelenésről szóló bejegyzés belefér a hétbe, de olyan dolog történt velem szombat reggelre, amire nagyjából nyolc-kilenc éve nem volt példa. Jelesül: sikerült megfáznom. Borzasztó! Mindenesetre, így nem nagyon volt hangulatom a blogoláshoz. Van ilyen. Inkább a szabadban próbáltam lenni, a friss levegőn. Igyekszem jobban lenni. Bár egyelőre nem vészes a helyzet.
A hét bejegyzései

Ezen a héten csak egy könyvről írtam. Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd c. sorozatindító ifjúsági regényéről, amire már nyár óta nagyon szerettem volna sort keríteni, ezúton is köszönöm a Kiadónak, hogy lehetővé tette ezt számomra. Valószínűleg, mostanra már biztosan eldőlt: a Csajok és csokik lesz hosszú évekig a kedvenc ifjúsági regényem - egész időben sikerült megtalálnom, így a 25. küszöbén. De jobb később, mint soha. A másik bejegyzésemmel pedig épp a blog századik posztját köszöntöttem. Vándordíjat kaptam, a Liebster Blog Awardot. Ennek keretében pedig tíz kérdésre válaszoltam, illetve tíz roppant fontos dolgot is elárultam magamról. Ráadásul, nagyjából ugyanabban az időben a blog Facebook-oldala is ünnepelhetett, ugyanis immár több, mint 1500-an vagyunk! Nagyon köszönöm a bizalmat, a visszajelzéseiteket! Remélem, a továbbiakban is örömötök lelitek a kis szösszeneteimben :)
…és a tervek

Jövő héten már több könyvről is olvashattok - bár, azzal az egyetlennel nem tettem túl magasra a lécet az elmúlt hét napban. A Blogturné Klubbal két könyvvel is turnézom majd, illetve az erre a hétre tervezett bejegyzés is érkezik - még a hét első felében is. Ó, és nem mellékesen: a General Press Kiadótól és a Libritől is fantasztikus kötetek érkeztek, úgyhogy ezekre is igyekszem minél hamarabb sort keríteni. Közben pedig folyik a gyakorlatom is, szóval, az élet pörög és pörög. Végre-végre! :)

Tartsatok velem továbbra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése