2015. október 28., szerda

Romantikus Könyvklub a General Press Kiadóval

Könyvmoly korom óta tervezgetem, hogy igyekszem minél több könyvbemutatóra, író-olvasó találkozóra, könyves eseményre eljutni - ami inkább kevesebb, mint több sikerrel valósult meg eddig. Mindenesetre, az a néhány alkalom, ami összehozott egy-egy szerzővel, nagyon fontos pillanat számomra. Nem csupán a dedikált könyv élménye és tudata miatt, hanem egyébként is. Manapság talán nem olyan nagy ügy felvenni kedvenc alkotóinkkal a kapcsolatot, nagyon sok szerző nyitott is a közösségi média irányába, és építi saját kis közösségét, visszajelez a bloggereknek (ami az olvasói és blogger lét fantasztikus élményét nyújtja számomra). Ugyanakkor, még mindig akadnak térbeli korlátok számomra, melyek hogy úgy mondjam: némiképp akadályozzák, hogy azokon a könyvbemutatókon, könyves eseményeken részt vegyek, melyeken tényleg nagyon szeretnék. Úgy döntöttem, hogy ne maradjak ki teljesen, és hogy Ti is rátaláljatok ezekre, új rovatot indítok itt a blogon, Könyvközeli élmények névvel, melyben írok néhány közelgő eseményről. Ha én nem is tudok megjelenni, általatok talán én is képviseltetem magam...és ki tudja, talán egyszer-egyszer személyesen is összefuthatunk.



Ó, egy romantikus könyvklub! Mikor értesültem a General Press Kiadó terveiről, egy rendszeres könyvklub ötletéről, nem is nagyon tudtam leplezni örömöm. Itt ugyanis nem szimplán arról van szó, hogy szerzők könyvbemutatóin vagy egyéni kezdeményezésű találkozókon vehetünk részt, hanem egy kiadó által szervezett könyvklubról. Az idei évben egyébként is nagyon megkedveltem a kiadót és a könyveit...a Romantikus Regények-sorozat sok-sok tagjával volt szerencsém megismerkedni. És hogy őszinte legyek, tapasztalataim alapján a legkevésbé sem meglepő számomra a kiadó közvetlensége az olvasóival. Az első könyvklubon Catherine Anderson munkái, illetve a nemrégiben megjelent Felhők felett című regénye kapja a főszerepet. A könyvről nálam is olvashattatok még szeptember elején. A recenziót ide kattintva érhetitek el. Ezúton is sok sikert, örömöt és résztvevőt kívánok a könyvklubhoz, bízom benne, hogy a jövőben én is eljutok egy alkalomra :) 

A könyvklub első alkalmáról bővebb információt találtok a Facebookon, ha ide kattintotok. De itt alább is megosztom a kiadó eseményleírását. Figyelem, a részvétel regisztrációhoz kötött!

Időpont: 2015. október 29., csütörtök 17:00
Helyszín: Fókusz Könyváruház Budapest
1072 Budapest, Rákóczi út 14.  
Kedveled a romantikus könyveket? Hallottál már a Romantikus Regények-sorozatunkról? Még nem találkoztál vele, de szeretnéd megismerni?

Akkor a Romantikus Könyvklubot neked találták ki!

De mi is az a Romantikus Könyvklub?

Egy hely, ahol
– elmondhatod a véleményedet a könyveinkről,
– javaslatokat tehetsz,
– megvitathatod a többi olvasóval kedvenc könyveidet,
– együtt alakíthatod a sorozatot a kiadóval,
– könyveket nyerhetsz,
– találkozhatsz olyan szakemberekkel, akik jártasak a „romantikában”,
– 15%-os kedvezménnyel vásárolhatsz.

Az első alkalommal Catherine Anderson könyveit vesszük górcső alá. Beszélgetünk a szerző legújabb könyvéről, a Felhők felettről, és meglepetéssel is készülünk.

Szeretettel várunk minden hónap utolsó csütörtökjén 17 órától a Líra Fókusz Könyváruházban!

Az eseményhez regisztráció szükséges, ezért kérlek, hogy részvételi szándékodat a romantikuskonyvklub@lira.hu e-mail címen jelezd nekünk.

Együttműködő partnerünk:
http://www.randivonal.hu/

Érezzétek jól magatokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése