Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy

Az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy című önéletírása, ami szép történetvezetése mellett apró életbölcsességeket is kínál bonbonként az olvasónak.

Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy

Megjelent: 2017. 

Kiadó: Alexandra Kiadó

Téma, műfaj: életrajz, memoár

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 256 oldal

Csillagérték: 9

Fülszöveg:

Eszterhai ​Katalin olyan, mint a csillagok: valósággal beragyogja környezetét. S akár az égboltot járó csillagképek, ő is nagy utat tett meg, míg a szabolcsi nincstelenségből egészen Kanadáig jutott. Memoárját olvasva mi is elkísérhetjük ezen a hosszú, fájdalmas és örömteli fordulatokban egyaránt bővelkedő úton, mely a sparhelt sütőjének melegéből – ahol a hat hónapra született Katalint kisbabaként melengették – a rideg pécsi bányásztelepen, majd a ragyogó Rómán keresztül végül a hűs Niagarához vezet. Mindannyian nap mint nap tapasztaljuk, hogy az élet válaszutak sokasága: döntenünk kell, mit kezdünk a rajtunk kívülálló adottságokkal, tehetségünkkel, gyengeségeinkkel; merünk-e kockáztatni, feladni a kényelmes életet a kalandosabb és jobb élet reményében. Eszterhai Katalin rendkívül szívhez és lélekhez szólóan vall arról, ő miként küzdött meg ezekkel a kihívásokkal és saját démonaival. Történetének ereje abban rejlik, hogy miközben az ő egészen különleges emlékei között járunk-kelünk, saját életünk kérdéseire is megtalálhatjuk a választ. Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós producer. Csaknem negyvenéves volt, amikor 1987-ben férjével, a fotográfus és operatőr Lajtai Györggyel úgy döntöttek, olaszországi nyaralásukból nem térnek haza, hanem végleg elhagyják az országot. Két évet Rómában éltek és dolgoztak, majd Kanadában telepedtek le. Eszterhai Katalin első könyve Akaratunk gyógyereje címmel 2016-ban jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

Fotó forrása

Eszterhai Katalin neve – bevallom – nem csengett ismerősen számomra, s elsősorban a kötet címe és csodaszép, különös atmoszférát árasztó borítója fogott meg. De mely irodalmár vagy történész ne kapná fel a fejét a „Majdnem Esterházy” címre? Kíváncsiságom azonban a könyv olvasása, Eszterhai Katalin élettörténetének megismerése közben olyan utazásra invitált, amire tulajdonképpen nem is számítottam. Az elbeszélés az első mondatoktól kezdve beszippantott, a csodálatos mondat- és történetvezetés, az olykor egészen váratlanul ható gondolatok teljesen a könyv lapjaihoz láncoltak. A visszaemlékezés kezdetén megismerkedhetünk egy kislánnyal, aki bár hosszasan elemezgeti családfáját, elbeszélése valóban úgy hat, mintha az 1950-es években egy fiatal leányzó családi töprengéseit olvashatnánk, ami külön bájos hangulatot kölcsönöz az egyébként kevésbé idillikus családi légkörbe. Az elbeszélői hang változása egyébként a történet egészén megfigyelhető, hiszen bármennyire is a jelenben íródtak a sorok, szinte végig tetten érhető a személyiségfejlődés, az életkori szakaszok sajátosságainak egy-egy stációja, ugyanakkor az elbeszélői stílus végig egyenletes, nem darabos, a könyv nagyon komplex és tudatos.

@szembetuno_blog

Ami a történeti, társadalomtörténeti háttér, az 1960-80-as éves világának hangulata mellett különösen közel állt hozzám az 1960-as évek, majd az ezt követő évtizedek pécsi aspektusa. Nagyon kellemes volt az elbeszélő társaságában gimnáziumba sietni, átnyargalni a még éppen ébredező Széchenyi téren. Ez az emlékkép fura nosztalgiát ébresztett bennem. Fura pedig azért, mert én magam csaknem 45 évvel később szeltem reggelente a teret a gimnáziumba igyekezve (igaz, nem ugyanabba), de valahogy nagyon magával ragadott és ismerősnek tűnt az a kép, ahogy az elbeszélő lefestette ezeket a különleges reggeleket – pedig mennyi minden változ(hat)ott azóta. Eszterhai Katalin és második férje, valamint gyerekei 1987-ben végül nem csak Pécset, de egész Magyarországot elhagyták, s előbb Olaszországba utaztak, majd Kanadában folytatták az életüket. A visszaemlékezés második fele már ezekről az évtizedekről számol be, aminek külön színezetet ad a család Magyarországon, a rendszerváltozás utáni években tett látogatásáról.

A Majdnem Esterházy nagyon különleges olvasmány volt számomra, azon könyvek közé tartozik, ahol nehezen tudtam szabadulni olvasás közben a ceruzától (hogy bejelölhessem a számomra fontos gondolatokat), s ahol mindig szükségem volt arra, hogy picit meg-megálljak és átgondoljam az olvasottakat. Bár nem volt idilli a gyermekkor leírása, mégis nagyon megfogott az anya-lánya kapcsolat, a szeretetlenség érzésének finom, mégis mélyreható leírása, míg a kötet második részében a kalandvágy és a bátorság bemutatását emelném ki. S persze, az egész kötetet gyengéden átölelő életörömöt! Köszönöm az élményt!