2017. március 27., hétfő

Borítóleleplezés - A varázslat tava

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvfesztiválra érkezik Sarah Addison Allen regénye, a Lost Lake - A varázslat tava. A kötet már előrendelhető, s ebben a bejegyzésben a borítóról is lehull a lepel!

Sarah Addison Allen: Lost Lake - A varázslat tava
Eredeti megjelenés: 2014.
Várható megjelenés: 2017. tavasz
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Molnár Edit
Előrendelhető: ITT
Moly: ITT

Fülszöveg:
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele. Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül. Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amelyek a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.


Az írónőről

Sarah Addison Allen
Sarah Addison Allen az észak-karolinai Asheville-ben nőtt fel. Egészen gyerekkorától odavolt a jó könyvekért és az ízletes ételekért - amiért újságíró édesapját és kiváló szakács édesanyját hibáztatja. A főiskolán irodalmat tanult, mert idézzük: "Imádtam a gondolatot, hogy azért kaphatok diplomát, hogy olvasok. Olyan, mintha csokievésre szakosodtam volna." A diploma megszerzése után Allen komolyan elkezdett foglalkozni az írással. A nagy áttörést 2007-ben megjelent regénye, a A csodálatos Waverley-kert jelentette. Azóta igazi sikerszerző, többek között New York Times bestseller szerző.

A borító


3 megjegyzés:

  1. kár. nekem a lampionos verzióval van meg, és szép, jól átadja a történet hangulatát, de ez sajna egyáltalán nem. nem is ilyen helyen játszódik a történet. ez a zöld alul meg.. csúnya :/ na, de legyünk optimisták, élőben csak szebb lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyetértek. az alsó zöld sáv szerintem sem volt jó ötlet. a történetről még nem tudok nyilatkozni :) de hamarosan turnézunk vele, kíváncsi vagyok már rá :)

      Törlés
    2. várom a véleményed :) én két éve olvastam, és pont egy kempingben dolgoztam (mint ahol játszódik), és bár a hangulata nagyon nyárias... kicsit túl szürreális volt nekem :D
      terveztem az újraolvasást magyarul, de... inkább maradok az angolnál :D

      Törlés