2016. július 15., péntek

Jessie Ann Foley: Egyszerű dal

A '90-es évek legelejének világáról - tekintve, hogy 1990-ben születtem - leginkább gyermeki megfigyeléseimből táplálkozom. Imádtam gyereknek lenni, szerettem, hogy délutánonként együtt bandáztunk az utcán, miközben a felnőttek összejöttek, beszélgettek, seperték a portát és fecskék hada himbálózott a villanyvezetékeken. Emlékszem, mennyi mindenki próbált megtanítani biciklizni, és mennyivel viccesebb volt azt figyelni, hogy így bicajon gördülve milyen érdekes az utca ahelyett, hogy a kerekezés fortélyait tanultam volna (aztán persze egy idő után már az is ment).


Jessie Ann Foley: Egyszerű dal
Ciceró, 2016, 240 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Csillagérték: 8

Valahogy a béke és nyugalom szövi át ezeket az emlékeimet. Egy idő után egyre kevesebben és ritkábban jöttünk össze, és a fecskehad is megritkult a drótokon. Izgalmas volt ezeket az éveket egy tinédzser szemén keresztül vizsgálni, még akkor is, ha Jessie Ann Foley regénye nem hazánkban játszódik.






„Amerikában minden pótolható volt; a régi holmikat gyorsan mind kidobták, hogy helyet csináljanak az újaknak. Írországban azonban romos kastélyok pettyezték a tájat, omladozó kőfalak szelték keresztül-kasul a családi földeket, és mindez azt az érzést keltette, hogy a múlt tovasuhant ugyan, de sosem tűnt el. Mindig körbevette az embert, akár a köd.”


Jessie Ann Foley
Az Egyszerű dal főhőse Maggie, a tizenhat éves amerikai lány, aki anyja, Laura egy újabb hóbortjának - és szerelmének - kitéve elhagyja az Államokat (valamint nagyanyját és keresztapját), hogy Laurával, húgával és újdonsült mostohaapjával, Colmmal ír földön leljen új otthonra. Csakhogy a beilleszkedés - mint az lenni szokott - korántsem olyan egyszerű. A szigorú vallásos gimnázium, az anyjával való folyamatos ellentétek nem is nagyon könnyítik meg Mags helyzetét, akinek otthonánál is jobban hiányzik keresztapja, a felelőtlen Kevin, akiért - annak ellenére, hogy minden bizonnyal az egyik legrosszabb gyerekfelügyelő - egyszerűen rajong. Lelkesedését Colm és Kevin folytonos civakodása sem csillapítja. A két férfi ellentéte az első Írországban töltött karácsony idején, mikor Ei nagyi és Kevin meglátogatja Maggie-éket, tettlegességig fajul. Kevin úgy dönt, az éj leple alatt, titokban hazautazik, egyedül Maggie-től búcsúzik el. Mint utóbb kiderül, ekkor találkoztak utoljára...amit azonban Kevin tizenhat éves unokahúgára hagy, az már-már egy földöntúli zarándoklat...

„...nem ezt jelenti a felnőtté válás? Nem csupa olyan tett és esemény sorozata, amelyek során az ember megszegi a magának tett gyerekkori ígéreteket, és pont azokat a dolgokat teszi, amikről azt mondta, soha nem fogja megtenni? És még hány ígéretet kell megszegnie, mire átjut a túloldalra?”

Róma is fontos helyszíne a történetnek
Ami különösen tetszett a könyvben, hogy tulajdonképpen a világa - mindenféle körítés mellett és ellenére - nem sokban különbözik attól, ami napjainkban körülveszi a tinédzsereket, Maggie univerzumát valahogy mégis "időzítettebbnek" érzem, így az a nem sok épp a legfontosabbak közé tartozik. Megmagyarázom. Ma - érzésem szerint - sokkal több inger éri a tizenéveseket, és ezek az ingerek gyakorlatilag nem csak hogy egyre gyorsabban lüktetnek, zakatolnak és váltják egymást, de sokkal hamarabb is megtalálják az épp fejlődésben lévő egyéniséget. Az, amit a történetben Maggie tizenhat évesen átél, a grunge világával (Kevin által) való megismerkedés, az intimitás, a droggal, alkohollal való találkozás manapság már jóval korábban jelentkezik a fiatalok életében, ha úgy tetszik a "grunge" már korábban felüti fejét (nyilván nem túl találó ez utóbbi félmondatom). Tetszik, hogy Maggie tizenhat évesen válik nyitottá a világ megismerésére, hogy ekkor merülnek fel benne kérdések önmagával, a másikkal kapcsolatban, hogy tele van kételyekkel - és ezt nem rejti véka alá, hogy nem érzi úgy: bármiről lemaradt volna. Helyén van, és nyitott. Nyitottá válik. Nemcsak a nagy dolgok megvalósítására, hanem a mindennapok rezdüléseire való felfigyelésre, az emberek megismerésére. És talán ez a fontosabb.

„- Egy ilyen férfinak, aki majdnem száz éve él, nem kell sokat mondani,
hogy tudja, milyen ember vagy.”

Az Egyszerű dal kicsit meglepett. Egyrészt nem a zenei világ, hanem egyáltalán a '90-es évek világa érdekelt egy tini szemszögéből (emiatt is éleztem ki erre az értékelést). Másrészt egy csomó apróságát csak most, ahogy végigpörgettem magamban újra a történetet, értékeltem. Pedig közben volt, hogy nem szerettem olvasni. Sok helyen nem igazán tetszett a fordítás, és néhol vontatottnak éreztem a történetet. Emellett szívesen megismertem volna jobban Ei nagyit vagy Calmot. Mindazonáltal a történet - elsősorban a fentiekben leírtak miatt - tetszett, illetve a legfőbb karakterek kidolgozottsága is megvett. Úgy tűnik, a sztori nálam a lassan bőröm alá kúszósok közé tartozik, elolvasás után érdemes megállni, és elgondolkodni rajta picit. Akár nosztalgiával, akár az újdonság erejével.



Blogturné Klub


A ‘80-as, ‘90-es években a Nirvana és a grunge hódított, amiből mi - korunknál fogva – kimaradtunk, de az Egyszerű dal elhozza nekünk a hangulatot, és bemutatja, milyen volt tininek lenni abban az időszakban. Július 14-18. között ezt Ti is megismerhetitek Maggie-n keresztül, elég, ha követitek az állomásokat, és a turné végén még a könyv egyik példánya is a tiétek lehet a Ciceró jóvoltából.






A turné állomásai


07. 15. - Szembetűnő
07. 16. - Sorok között
07. 17. - Deszy könyvajánlója
07. 18. - Dreamworld


Nyereményjáték



A zene főszerepet játszik ebben a könyvben, több előadó dala is megszólal, de a főszerep mégiscsak Kurt Cobainé és a Nirvanáé. Nincs más dolgotok, mint egy részlet alapján felismerni az adott számot, és azt beírni a rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése