2015. február 19., csütörtök

Opposite Book Tag

Az első, Day&Night Book Tag után hozok egy újabbat is, melynek két oka van: az egyik az, hogy a visszajelzések alapján szerettétek azt a bejegyzést, a másik ok pedig az, hogy én pedig szerettem megírni és válaszolgatni a kérdésekre. A mostani, Ellentétek Book Tagjére a Könyves Kuckón találtam rá, és - mint minden mást - ezt a kérdéssort is az én kis világomhoz igazítva állítottam össze :)

Magánykönyvtáram első, és (jelenleg) utolsó példánya:
Nehéz kérdés, mármint ami az elsőt illeti. Valószínűleg egy mesekönyv volt, a még olvasni-nem-tudó korszakomból (onnan is vannak persze kedvenceim, melyeket olyan jól megtanultam kívülről, hogy a könyvet lapozva akár el is hihettem, hogy tulajdonképp olvasok). A könyvekért való rajongásom, és egy saját kis könyvtár létrehozásának a gondolata igazából az egyetemi tanulmányaim kezdetével, vagyis 2010 őszével vonható párhuzamba. Emlékeim - és képes bizonyítékaim - szerint, akkor sem egy könyvet vásároltam egyszerre (mint ahogy ez a tendencia azóta is érvényes), hanem többet. Így talán Kemény Zsigmondot tudnám kiemelni, mert akkoriban két könyvét (Ködképek a kedély láthatárán és A rajongók) is megvettem, és Kemény elég meghatározó volt abban is, hogy a 19. század vált az egyik kedvenc időszakommá, irodalmi és történelmi téren egyaránt. Legutóbb kedden gyarapodott a polc, két kötettel: Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya és Joanna Trollope: Értelem & érzelem című könyveivel.


Az eddigi legolcsóbban és az eddigi legdrágábban vásárolt könyvem:
Az eddigi legolcsóbban vásárolt kötetre nem tudnék egyértelmű választ adni, illetve, ha akarnék, akkor most egy jóóó hosszú felsorolás következne. Ha alkalom adódik, könyvtári selejtezős akciókra is szívesen járok (sokszor nem épp ép elméről tanúbizonyságot tévő könyvsereglettel hazatérve onnan). A legutóbbi ilyen, a pécsi Minerva könyvtár selejtezős akciója volt, melynek csaknem háromhónapos intervalluma alatt, több, mint kétszáz kötettel növekedett a házi könyvtárkám, utolsó alkalommal pedig nyolcvan kötetet vettem 1000 Ft-ért. A legdrágábban vásárolt viszont egyértelmű: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló című könyve, melyért mindenféle ügyeskedések és akciók  mellett is 6000 Ft-ot fizettem (a könyvről szóló értékelést itt olvashatod).

A kedvenc női főszereplőm, és a kedvenc férfi főszereplőm:
Úgy látszik, ez a book tag azokról a kérdésekről szól, melyeknek egyik felét könnyebb megválaszolni, mint a másikat. A kedvenc női főszereplős könyvem totálisan és egyértelműen Jane Austen Emmája - bár igaz, a választék elég nagy. Férfi főszereplős könyv esetében már nehezebb a választás, kedvelem azokat a regényeket, melyeket Márai saját szemszögéből ír - és most hirtelen az Egy polgár vallomásai vagy a Jelvény és jelentés jutott eszembe. Remélem, kielégítő volt a válasz.

Amit gyorsan elolvastam, és amit hónapokig nyúztam:
Hangulattól függően képes vagyok egy nap alatt három hosszabb könyv kiolvasására is, de ez mostanában ritkán fordul elő, melynek egyik oka, hogy sikerült jó könyveket válogatnom, melyek mellett szívesen időzöm egy-két napig. Hónapokon keresztül két könyvet olvastam az utóbbi időben. Az egyik Gyarmati Fanni naplója, mellyel nem lehetett nem lassan haladni, a másik pedig Markus Zusak: A könyvtolvaj, ami egyrészt nagy csalódás volt számomra, másrészt pedig nagyon unalmas.

Egy szép borító és egy csúnya borító:
Kifejezetten csúnya borítójú könyvem - azt hiszem - nincs, viszont több szép borítójú is van. Nagyon tetszenek Nyáry Krisztián könyveinek borítói, Gyarmati Fanni naplójának borítója, Jane Austen fehér borítós kiadásai, és az egyik legszebb szerintem a pont e héten vásárolt Talált vágyak osztálya borítója.

Fiktív történet, valós történet:
A kedvenc fiktív történeteim általában a 19. századiak, sőt, nagyrészt akkor is keletkeztek. A valós történeteim szintén, ezek általában naplók - amennyire egy napló lehet valós (és miért ne lehetne). Igazából, nem értem, a kérdés mit ért valós történeten...:)

Egy túl romantikus könyv és egy akciódús könyv:
Maradok a romantikánál és a klasszikus szépirodalomnál, az viszonylag kevésbé akciódús. A túl romantikus számomra azt jelenti, hogy az első 10-20 oldal után nagyjából tudom, mire fut ki a történet ÉS nem érdekel az út, ami odáig vezet. Ha ebbe a kategóriába akarnék sorolni valamit, akkor Coelho: Veronika meg akar halni és Jennifer Weiner: Egy cipőben könyvei lennének azok. Talán. De Weineré nem biztos, hogy ide kerülne.

Egy könyv, ami boldoggá tett és egy könyv, ami elszomorított:
Régen rossz lenne, ha csak egy könyvet tudnék sorolni a "könyv, ami boldoggá tett"-kategóriába, mert picit azért minden könyvtől elvárom, hogy tegyen valamit (valami jót) hozzám. Persze, nem mindig sikerül. És szomorúvá sem feltétlenül egy könyv (és annak története) tesz, hanem a keletkezési körülményei, a könyv megszületésének története. Ez a kérdés maradjon nyitva :)

Ez lett volna a blog történetének második Book Tag bejegyzése, amennyiben Te is szívesen elkészítenéd, használd bátran a kérdéssort :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése