„Hol
végződik a megfontolás, és hol kezdődik a kapzsiság?” – teszi fel a kérdést
Jane Austen a Büszkeség és balítélet-ben.
Nos, 195 évvel az írónő halála után - azt hiszem - megkaptuk a választ: valahol
itt.*
*E bejegyzésem eredetileg 2012 nyarán jelent meg, egy azóta megszűnt blogon.
Egy
angol kiadó napjainkig közönségkedvenc és elismert műveket kíván átírni. Mit is
beszélek? Dehogy írja át! Hiszen csak „érthetőbbé” teszi az olvasóközönségnek e
remekeket. E-könyv formájában, a Titkos klasszikusok sorozatban kívánja
leleplezni többek között Elizabeth Bennet és Mr. Darcy, Heathcliff és Catherine
Earnshaw, sőt Sherlock Holmes és Dr. Watson hálószobatitkait…Lássuk,
miről van szó pontosan! Hogy
képben legyünk, utánajártam az ötletet adó Ötven árnyalat-trilógiának. Nem
tartom magam egy olvasatlan embernek, de megvallom őszintén, míg erről a
„könyvfelforgatásról” nem hallottam, mindaddig a trilógiáról sem.*
*Azóta természetesen már elolvastam.
„Az
erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet,
amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.”
– kezdi a fülszöveg. (Persze, mivel is etethetné be jobban a célközönséget,
nemde bár?) Nem vagyok meggyőzve. Úgy látszik azonban, az a több millió
amerikai háziasszony (őket értem célközönség alatt) nagyon is meg lett győzve,
egy londoni hotelben pedig állítólag már a Bibliát is lecserélték a szobákban
erre a…könyvre. Vajon
miben rejtőzhet a titok, s milyen forradalmat akarnak itt kirobbantani? Serény
kritikaolvasásba kezdtem, s beleástam magam a könyves oldalak kommentjeibe.
Néhány pozitív kritika mellett, mint a könnyen olvashatóság („nem tudtam
letenni, egy nap alatt végeztem vele”- típusú hozzászólások) lényegében
elmarasztaló kritikákba és értékelésekbe ütköztem. Kezdve a ’félművelt író
ponyvája a félművelt közönségnek’ – véleménytől, a szóismétlések tengerének
felemlegetésén át a csak szexualitásra kihegyezett történetleírásokig, mígnem
rábukkantam Csobod Laura, a kotvefuzve.postr.hu oldalon közzétett kritikájára:
„A regény egyetlen újszerű
vonása, hogy a szexről olyan részletesen számol be, ahogy az ma még mindig
ritkaságnak számít, de annyiban maradéktalanul csatlakozik a hagyományokhoz,
hogy nem szeret dolgokat a nevükön nevezni. Ezt az apró hiányosságát pedig a
mindennapi beszédtől elrugaszkodott idegesítő modorossággal vagy épp
áltudományos latinsággal helyettesíti. Így válik a könyv egy újabb
Tiffany-regénnyé, amit nem mentegethetünk sem azzal, hogy ismeretterjesztő
lenne, sem azzal, hogy bármiben is áttörést hozna, hiszen a történet és az
eszköz a régi, csak itt most minden egy kicsit keményebb.”
Felderítve a
kiindulópontot, vagyis „a szexszel mindent el lehet adni” filozófiáját, egyre
nagyobb aggodalommal és indulatokkal olvastam az angol kiadó terveit. „Ugye, senki sem
gondolja komolyan, hogy ezek a kedvelt karakterek csak egymás kezét fogták és
egymás orcáját csipkedték?” – teszi fel a kérdést a kiadó honlapja cinikusan,
hozzátéve: nyugodjunk meg, hiszen egyik mű nyelvezete és hangvétele sem
változik meg, s átírás sem történik. Ők csak felturbózzák a már meglévő történeteket.
Sőt, lényegében jótékonyan járulnak hozzá a regényekhez, szívességet téve a
hajdani íróknak, írónőknek, hogy kiegészítik műveiket. (
Talán
naiv elképzelés, de a magam részéről úgy gondolom, hogy azért nem szőttek bele
ilyesfajta ’pikánsságokat’, mert így érezték helyénvalónak, kereknek és
lezártnak a műveiket. Azt hiszem, senki nem vitathatja el ezt tőlük, s senki
emberfiának nincs joga ezekhez hozzányúlni csak azért, mert olthatatlan
kapzsiságvágya és az aktuális hóbort ez kívánja meg tőle! De
természetesen mindez saját vélemény. Mindenki döntse el tehát maga, hogy vajon
a megfontolás és kapzsiság határán állunk-e? Esetleg már át is léptük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése