2024. január 20., szombat

Churchill cicája

A felelős állattartás és a házikedvencek megfelelő gondozása, no és persze a kispajtások jótékony hatása a gyerekekre sokszor és sok helyen visszaköszön. Számos videóra lelhetünk a közösségi médiát pörgetve, s az állatvédők és menhelyek is igyekeznek mindenféle programmal, projekttel felhívni a figyelmet ezekre.


Megan Rix: Winston és a kis Houdini
Manó Könyvek, 2023, 192 oldal
Fordította: Balássy Fanni
Csillagérték: 8

Persze, a felelős állattartás és az, hogy kiskedvenceinket nem egy-két hétre, hanem sok évre választjuk, leginkább a nagyobb ünnepek környékén kerül szóba, de érdemes általánosságban is beszélni ezekről a témákról – vagy akár egy ifjúsági kisregényben bemutatni egy cuki elbeszélés keretében.



Megan Rix kedves könyve egyszerű mondanivalóval, könnyed történetvezetéssel a kisiskolás korosztályt célozza. Egyszerűsége ellenére azonban több üzenetet és ismeretet hordoz, így a kikapcsolódás mellett megfelelő teret enged a nevelésre és tanításra is. Egyrészt izgalmas vállalkozásnak gondolom, hogy a szerző az elbeszélést történelmi keretbe helyezte, hiszen a cselekmény a II. világháború után tizenhét évvel, 1962-ben játszódik. A világégés utáni világrend persze csak csekély mértékben jelenik meg, a címben szereplő történelmi személyiség, Winston Churchill azonban kulcsfontosságú szerepet tölt be. Kezdetben egy idegen bácsiként, akiről a felnőttek elismerősen, de néha azért kritikával beszélnek, később pedig mint nagy állatkedvelőként, akivel a történet kilencéves főszereplője, Harry némiképp kalandos úton, személyesen is megismerkedhet. Ha visszaemlékszem kisiskolás koromra, hogy mit gondoltam a világról – szűkebben pedig a politikáról, az nagyjából megfelel azoknak a kereteknek, melyeket a kisregény magára vállal.

A történet főszereplője tehát Harry, aki mindennél jobban szeretne egy saját házikedvencet – erre azonban sajnos nincs lehetősége, ezért köztes megoldást választ: egy menhelyen segít be iskola után, ahol az idejét kisállatok társaságában, őket gondozva töltheti. Egy nap azonban különös dolog történik: egy csőben bukkan rá egy elcsatangolt, apró cicára. Harry ügyesen kimenti az elesett állatkát és a menhelyre siet vele. A gyors ellátásnak köszönhetően a kismacskát sikerül megmenteni, fürdetés után pedig az is kiderül róla, hogy csodaszép, vörös szőre van. Mind a menhely vezetőjének, mind Harrynek tervei vannak a cseperedő cicussal. Harry – nem meglepő módon – szívesen hazavinné a cicát, a menhely vezetője viszont szeretné meglepni Nagy-Britannia egykori miniszterelnökét, a nagy állatbarát hírében álló Winston Churchillt, aki nemrégiben veszített el egy hasonló vörös házikedvencet. Úgy tűnik azonban, egyiküknek sincs könnyű dolga, hiszen a szeleburdi macsek minden helyzetben megpróbál elkóricálni, nem is csoda, hogy végül a kis Houdini nevet kapta.

Megan Rix története tehát többfunkciós, egyrészt alkalmas lehet a hidegháborús Anglia története iránt való érdeklődés felkeltésének, a történelmi keret ráadásul egy kicsit a hagyományosabb, klasszikusabb jellegű ifjúsági irodalmat idézi, így akár a korábbi évtizedek meséi felé is felkeltheti az érdeklődést. Ugyancsak a történelmi keret ad lehetőséget a család aktuális helyzetének megértéséhez (Harry apja például veterán). A legmarkánsabban persze az emberek és állatok kapcsolata jelenik meg, s e tekintetben szerintem nagyon klassz ötlet a menhely megjelenése, hiszen ezeknek az intézményeknek napjainkban is fontos segítői, működtetői az önkéntesek, ami ugyancsak jó példával állhat a gyerekek számára. Maga a történetvezetés is klassz, az elbeszélés stílusa gördülékeny, könnyen érthető – ami pedig külön meglepetést okozott, az a könyv végi függelék, ami – feladataival és kiegészítő információival – újabb terepet biztosít a történet főbb csomópontjaiban való elmerülésre. Bevallom, hogy mikor a pakkomba választottam a Winston és a kis Houdinit, egy pici szkepticizmussal tettem, meg persze sok kérdéssel. Van-e 2023-ban az ifjúsági irodalomban reklámértéke Churchillnek? Hiszen nagy eséllyel, a nyolc-kilenc éves korosztálynak (akik szerintem talán a leginkább fogékonyak lehetnek a sztorira) nem nagyon van fogalmuk a brit miniszterelnökről. Végül egyébként a legtöbb ilyen és hasonló jellegű kérdésemet elengedtem, mert maga az elbeszélés jól működött, és az elbeszélő tényleg inkább az edukációra hegyezte ki a történetet. 



Blogturné Klub


Megan Rix tüneményes meséjében megismerkedhetünk egy jószívű, bátor kisfiúval, Harryvel, akinek az élete örökre megváltozik, amikor megmenti a kíváncsi, csupaszív kiscicát, a kis Houdinit. Ismerjétek meg ezt az aranyos, kisiskolásoknak szóló történetet öt bloggerünkkel, tartsatok velünk a nyereményjáték állomásain és nyerjétek meg a Manó Könyvek által felajánlott példányt!




A turné állomásai


01.14. Könyv és más
01.16. Csak olvass!
01.18. Dreamworld
01.20. Szembetűnő
01.22. Spirit Bliss Sárga könyves út


Nyereményjáték


Megan Rixnek már több állatos története jelent meg a Manó Könyvek gondozásában, most ezeknek a nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a regény címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„A réten túl Beatrix Potter épp a festőállványa előtt állva festett, fején egy kopott, régi szalmakalappal.”


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése