M. Kovács Melinda: A kételyen túl

A Garbo Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben M. Kovács Melinda: A kételyen túl című debütáló kötete, mellyel a szerző jóvoltából én is megismerkedhettem.

M. Kovács Melinda: A kételyen túl
Megjelenés éve: 2017.
Kiadó: Garbo Kiadó
Téma, műfaj: lélektani
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 208 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:

Miként ​hatnak életünkre szüleink döntései? Hagyhat-e kitörölhetetlen nyomot bennünk egyetlen hiba? Ha a feje tetejére áll körülöttünk a világ, marad-e erőnk kideríteni, mi rejtőzik a kételyen túl? Kingát hatéves korában elhagyta az apja. A rémült kislányból bizonytalan, labilis nővé cseperedett, aki folyamatosan kételkedik: az anyja ártatlanságában, a bátyja becsületében, a férje hűségében, a szerelem örökkévalóságában, de legfőképpen saját magában. Napjainkban Kinga harmincegy éves; feleség és anya, dolgozó nő, aki szerkesztő egy könyvkiadónál. Megrögzött útkereső, aki sehogy sem találja helyét a világban. Amikor megismerkedik Várhegyi Patrikkal, a fiatal építésszel, kénytelen meghozni élete talán legnehezebb döntését. De van-e hozzá bátorsága, hogy kilépjen egy elfáradt házasságból, s kezébe vegye végre a sorsát? A szerző egyedi stílusa sodró lendülettel kalauzol minket a fordulatokban gazdag történetben. Izgalmas dialógusok által tárja elénk karakterei érzés- és gondolatvilágát, emberivé, és ezáltal szerethetővé teszi számunkra hőseit. Ez a nem mindennapi regény magához vonz, befogad, és kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasóban. 

Kicsi a bors, de erős – tartja a mondás. M. Kovács Melinda könyvére ez talán hatványozottan is igaz: rövid történet, de nagyon erős. Talán az sem véletlen, hogy ez már a második értékelés, aminek nekifogok a könyv kapcsán, ami általában tényleg a nehezebb témájú köteteknél fordul elő velem leggyakrabban. Vagy azért, mert kihoztak a sodromból; esetleg egy elemével nagyon vitatkoznék; nem találom az egyensúlyt benne; nagyon szerteágazó és a bőség zavarában nem is tudom, az elbeszélés melyik szeletkéjére csapjak le; vagy épp olyan fontos témát érint, amiről érdemes beszélni. Kicsit ez utóbbiak állítottak kihívás elé e bejegyzés megírásakor.

A kételyen túl cselekménye egy fiatal nő férfiakkal való kapcsolatát mutatja be. Kingát megismerhetjük feleségként, barátként, anyaként, szerkesztőként, vágyakozó nőként, útkereső tinédzserként, szeretőként és egy hat éves korában elhagyott kislányként is. Mindezt lényegében ugyanabban az idősíkban. Hiszen, ahogy az élet sem csak fekete és fehér színből áll, úgy egyéniségünk és lelkünk is mindenféle árnyalatokkal tarkított. S amit nem tettünk le tegnapelőtt, cipeljük magunkkal hosszú napokon és éveken át, az bizony folyton nyomja a vállunkat, olykor jobban, máskor kevésbé. (S itt be is rekeszteném coelhói szárnyalásom) Az elbeszélés elején még nem éreztem, a cselekmény előrehaladtával viszont egyre inkább kidomborodott, hogy Kinga az apjával való kapcsolatából kiindulva határozza meg a másik nemhez való viszonyát. Az elhagyástól való félelem, a bizonytalanság a legmeghatározóbb minden „szerepében”, a munkakapcsolatokban és a személyes térben egyaránt. Mindez természetesen nem szándékos, jóval inkább reflexszerű, de a kislány Kinga sebei a korai harmincas Kingát ugyanúgy kínozzák.

Instagram: @szembetuno_blog

Ezt gyakran olvasóként is nehéz volt elviselni. A nyílt, egyenes beszédet szeretem, így számomra a Kinga és férje közötti mismásolás (ami úgy általában a nő minden kapcsolatában visszatérő elem) roppant dühítő volt. Még csak azt sem mondanám, hogy problémáikat a szőnyeg alá söpörték, inkább a szoba közepén hagyták, s kerülgették. Nagyon ritkán tudtam azonosulni bármelyik szereplővel, Kingával talán még kevésbé (bár ez sosem elvárás), s ha mégis, akkor leginkább az empátia hozott közel a nőhöz, mintsem a szimpátia. S talán emiatt is kiemelkedő ez a történet: mert el tudta érni, hogy megpróbáljam megérteni Kingát. Analizáló típus vagyok, így mindig igyekszem picit a dolgok, cselekedetek mozgatórugói mögé nézni. Ebben sztoriban lehetőségem is nyílt erre. Persze, sokszor nehéz a fájdalmainkról beszélni, még nehezebb szembenézni velük, de mindaddig, míg ezt nem tesszük meg, semmi nem is fog változni. Ha a világ a feje tetejére áll is, mi ugyanazok maradunk, és mindent ugyanúgy látunk (ez meg amúgy nem közhely). Szóval, a múlt sebei miatt, meg azért, mert tudom, hogy ezekről nehéz beszélni, megértettem Kingát, az ebben az állapotban, posványban való leledzés miatt viszont nagyon nem. Így míg Kinga vívta a maga harcait, én vívtam a Kingával (és mindent, amit megtestesít) való harcom. Egy példa: Kinga anyai szerepe nem volt számomra pontos: általában a gyerekekhez haza kellett sietni, vagy épp le kellett őket passzolni valakinek, de hogy minőségi időt töltöttek volna egymással, nem derül ki a történetből. Hasonló szituáció, mint amit Kinga megtapasztalt gyerekként, de annyira énközpontú világban él, hogy továbbvetíti a saját problémáit, ami viszont már szimpla önzés.

A történet felépítésével kapcsolatban úgy éreztem, hogy folyamatosan fut egy szalag Kinga filmjével, s ebből néhány képkocka erejéig belenézhettem. A film pedig forog tovább, a történet lezáratlanul maradt, az olvasó képzeletére bízva a folytatást. Együtt marad-e Kinga a férjével, s fel tudják-e építeni a látszólag addig sem működő bizalmat? Érzésem szerint, ennek megsaccolásához nem volt elég erős ennek a szálnak a kidolgozottsága, így élből egy hatalmas nemet szavaznék meg. Összességében az elbeszélő következetesen vezette végig a cselekményszálat, bár nekem a jellemfejlődés hiányzott. Nem volt kiszámítható a történet, viszont egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy logikailag annak kell történnie, aminek történnie kell. Még azokban az epizódokban sem, mikor Kinga épp csapongó kamasz énje került előtérbe. Az elbeszélés sodró lendületű, kiemelkedő elbeszélői stílussal. A történet folyamatos mérlegelésre késztetett, végig lekötött, és elgondolkodtatott. Ahogy a bejegyzés elején is írtam: A kételyen túl terjedelme fordított arányosságban áll a könyv által nyújtott olvasói élménnyel. Élmény volt!