2015. augusztus 30., vasárnap

Heti szumma VI.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.


Újabb mérföldkövek 

Az Athenaeum legfrissebb megjelenései,
melyekről hamarosan olvashattok
Ezen a héten - a múlt héttel gyökeres ellentétben - sok látványos és látható dolog is történt, mind a blogon, mind a Facebookon. Mielőtt kitérnék a hét legolvasottabb bejegyzéseire, szeretnék Nektek beszámolni néhány újdonságról, illetve két, a héten létrejött kapcsolatról, mely újabb mérföldkő a blog történetében. Az elmúlt napokban ugyanis immár valósággá vált a blog "együttműködése" két új kiadóval is. Ennek értelmében pedig a Szembetűnőn mostantól az Athenaeum és a Maxim Könyvkiadó friss megjelenéseiről is olvashattok. Ennek már a jövő héten részesei is lehettek - erről részletesebben lejjebb. Talán mondanom sem kell: hihetetlenül boldog vagyok. Mindaz, ami az utóbbi hónapokban történik itt az oldalon, a blogon, roppant nagy megtiszteltetés számomra, az pedig, hogy ilyen sokan - egyre többen és többen - velem tartotok, olvassátok az értékeléseimet, nagyon nagy dolog számomra. Köszönöm!

A blog heti legolvasottabb bejegyzései 

Ezen a héten próbáltalak kárpótolni Titeket a múlt heti szótlanságom miatt. Azt hiszem, sikerrel jártam, mert a Heti szumma a hét hatodik bejegyzése. És ami a látogatottságot és a visszajelzéseket illeti: nincsenek szavaim! Nagyon boldog vagyok. Ha lemaradtál bármelyik bejegyzésről, akkor figyelj! Mutatom őket nézettségi sorrendben J

A legtöbben a 39. Boglári Szüret címet viselő élménybeszámolómra kattintottatok. De ez még nem minden! Ugyanis a Szüretről szóló sorok nem csupán a hetet nyerték meg, de az összes eddigi bejegyzéseim TOP3-as listájára is felkúsztak. Köszönöm! Ugyanakkor, a heti könyvértékelések is nagyon szépen szerepeltek - a nézettség tekintetében is Mutatom a heti rangsort, de szeretném külön figyelmetekbe ajánlani az egyik nagy kedvencem, mely jelenleg a negyedik helyen áll ;)


Tervek a következő hétre

Jövő hétre ismét teli vagyok tervekkel. Ahogy fentebb is említettem, a Maxim és az Athenaeum legfrissebb köteteiről is olvashattok majd. A Blogturné Klubbal turnézunk Mary Chamberlain: A dachaui varrónő c. regényével, de jelentkezem Jodi Picoult: Csodalány kötetével és egy interjúkötetről is olvashatjátok majd a véleményem. Ez utóbbit még nem árulom el. 

S ha még emlékeztek, múlt héten említettem, hogy az ősz során mind a négy, eddig megjelent Julie Klassen regény értékelését is megtalálhatjátok nálam. Nos, erre már konkrét tervezetem is van, jövő héten kiderül, mi is az

Mindeközben pedig igyekszem előre is ténykedni, mivel elsején nekem is elkezdődik az iskola, ami idén új feladatot is jelent számomra. Tömören: egészen biztos, hogy nem fogok unatkozni.

Tartsatok velem továbbra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése