Simone de Beauvoir háromszor

Simone de Beauvoir a modern feminizmus tagadhatatlanul egyik legikonikusabb alakja. Persze, vitázhatunk a feminizmus fogalmáról - manapság mindenki állást foglal feminizmus-ügyben, noha jobbára fogalma sincs, mit is jelent ez pontosan, és hány árnyalata, milyen eszmeisége van tulajdonképpen. Az írónő Beauvoirtól legutóbb az Egy jó házból való úrilány emlékeit olvastam, s akaratlanul is eszembe ötlött két, korábban már olvasott műve, melyeket ebbe a bejegyzésbe is beleszőttem.

Simone de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei
Eredeti megjelenés: 1958
Hazai megjelenés:1961
Kiadó: Magvető Kiadó
Fordította: Nagy Péter
Téma, műfaj: életrajzi regény
Oldalszám: 442 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:

'...II. Henrik stílusú ebédlő, bársonyfüggöny papa dolgozószobájában: e szentély bútorai feketére pácolt körtefából voltak: elbújtam az íróasztal alatti fészekben, árnyékba burkolództam: sötét volt, meleg volt, és a szőnyeg vöröse a szemembe sikoltott. Így telt el a kisgyermekkorom. Néztem, tapogattam, védett helyzetben ismerkedtem a világgal' - írja a XX. századi francia irodalom egyik nagyasszonya, Simone de Beauvoir önéletrajzi  visszaemlékezésének elején a kezdetekről. Hogy mit jelent polgárnak lenni, erre tanít ez a könyv. Valóban, mit? Jelent anyagi biztonságot, évszázadok alatt kialakult viselkedési önállóságot, szabadságot és bátorságot, a saját vélemény alkotásának luxusát. Ilyen háttérrel juthatott el a kislány, aki 1908-ban beleszületett a Boulevard Raspail polgári biztonságának és bigott katolicizmusának világába, Sartre társaként a századunkat formáló egyik jelentős szellemi áramlat, az egzisztencializmus nagyjai közé.

"Hajnali négy órakor születtem, 1908. január kilencedikén, egy fehérre lakkozott bútorú szobában, melynek ablakai a boulevard Raspailra néztek." 

Ez az első mondata Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei című kötetének. Talán időrendben is ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem az írónővel való ismerkedésem. Eddig három könyvet olvastam tőle, mondanom  sem kell, ez volt a legutóbbi. Szóval, mikor A második nem című könyvébe kezdtem, némi túlzással: azt sem tudtam, ki ő. Csak azt, hogy jelentőset alkotott, és hogy még olvasni szeretnék tőle. Mindenképp. Persze, még mindig nem vagyok Beauvoir-szakértő. Valószínűleg, nem is leszek.

Simone de Beauvoir

"Az én világomban akkor még nagyon illetlen dolognak tartották, ha egy úrilány magasabb tanulmányokat végez; mesterséget tanulni annyit jelentett, mint lezülleni."

Az 1958-ban (magyarul 1961-ben) megjelent Egy jóházból való úrilány emlékei egyszerre történeti jelentőségű, szürreális, félelmetesen ismerős és megmagyarázhatatlan - mint ahogy a magát elsősorban írónőnek, másodsorban filozófusnak valló Beauvoir személye is számomra. Mindjárt megmagyarázom, mire gondolok pontosan.

A könyv történeti jelentőségű abból a szempontból, hogy a korabeli francia hétköznapok leírása, főként női szemszögből, viszonylag ritka - s nem elhanyagolható az az aprócska tényező sem, hogy némi rálátást nyerünk a modern feminizmus, pontosabban: a radikális feminizmus kialakulásához vezető útra. A kis Beauvoir előkelő, tehetős francia - nem mellesleg: konzervatív, katolikus - család nagyobbik lánya. Ehhez mérten folyik oktatása is: szigor, ridegség, fegyelem és tabuk. Hamarosan ez túl soknak, s egyben túl kevésnek bizonyul a kis hölgy számára. Beauvoir elfordul Istentől (természetesen titokban). Mindeközben - ahogy az a korábbi évszázadokban bevett volt - folyik a "női szentháromságra" (jó feleség - jó anya - jó háziasszony) való nevelés is. De jön a lázadó korszak. 

Simone de Beauvoir kislányként

"Kifelé menőben voltam a kamaszkorból; nem sajnáltam a gyermekkor vesztét, a jövő felé fordultam; elég távoli volt még, hogy megijesszen, s ugyanakkor elkápráztatott." 

Másrészt, az egész történetvezetés szürreális abból a szempontból, hogy lényegében napról napra fel tudja idézni a vele négyévesen történteket is - kicsit szkeptikus vagyok. Mert persze, miért ne villanhatnának be apró mozzanatok, részletek, pillantások, arcok, mondatok, na de hogy ez teljes egészében, összefüggésekkel és oki magyarázatokkal évtizedeken keresztül megmaradjon, az számomra alaphangon megkérdőjelezhető. Utólagos belemagyarázás lenne? Esetleg. Mindez abból is kikövetkeztethető, hogy a fő művének számító A második nem néhány évvel korábban jelent meg e kötetnél.

"A jövő már nem puszta remény volt; kézzel illethettem. Négy vagy öt év tanulás, s aztán előttem az élet, melyet saját kezemmel alakíthatok. Olyan lesz, mint egy szép történet, mely úgy valósul meg, lépésről lépésre, ahogy én mondom el magamnak."

Félelmetesen ismerős, mert a nővé válás  különböző stációinak leírásakor olykor felfedezni véltem (a magaméhoz) hasonló gondolatokat, ami a végeredmény ismeretében csöppet ijesztőnek bizonyult - de ne lássunk rémeket! A könyv az önkeresés, egyéniség - és identitáskeresés története, ami nem ér véget az utolsó lappal (két folytatás is megjelent). Azonban Beauvoir már e kötetben való megnyilvánulásai is egyértelműen házasság-, gyermek- és családellenesek. Ezen okfejtései a korábban már említett, 1949-ben (magyarul 1969-ben) megjelent A második nem című terjedelmes könyvében kristályosodtak ki. A kötetet - véleményem szerint - méltán nevezik a radikális feminizmus bibliájának. Hosszan értekezik benne a női alárendeltségről és kihasználásról, a női gyengeségekről. A filozofikus műben biológiai vizsgálatokba is bocsátkozik. Nem könnyű olvasmány, viszont kétségtelenül "hithű" írás. Nem mondom, hogy olvasása közben nem éreztem magam néha kellemetlenül.

"Egyáltalán nem bántam, hogy nőnek születtem: ellenkezőleg, nagy megelégedésemre szolgált. Neveltetésem meggyőzött nemem szellemi alsóbbrendűségéről, s ezt a véleményt számosan osztották nememben is (...) Ez az akadály eredményeimet értékesebbé tette, mint a fiúkét: elég volt velük egy szintre kerülni, hogy rendkívülinek érezhessem magam: valójában nem találkoztam eggyel sem, aki igazán imponált volna: a jövő előttem éppoly szélesre tárult, mint előttük: nem élvezték többé előnyüket."

A hit hatalma 

Vissza a bejegyzés elején említett jelzők utolsójához: megmagyarázhatatlan. A második nem, s az Egy jóházból való úrilány emlékei  között A hit hatalma címet viselő 1979-ben (magyaraul 2013-ban) megjelent korai Beauvoir-kötetet is elolvastam, ami nem meglepő módon: tetszett. Öt rövid írás, öt női főszereplővel, akik története összefonódik egésszé - mondjuk, a történetek közti összefüggés csak a harmadik fejezetben tűnt fel. Emlékszem, hogy azzal a kötettel lassan haladtam, s nem csak a régi és új értékrendek ütköztetése gondolkodtatott el... Szóval, megmagyarázhatatlan számomra az egész Beauvoir-jelenség - egyelőre, ugyanis nem adom fel. Alapvetően igazi, egyedi stílusban ír; nem tudom nem kedvelni; még akkor is, ha sok esetben kerülök nyomott hangulatba, ha őt olvasom, de mégis nagy hatással van rám; viszont az általa képviselt elvekkel, életstílussal nem tudok, és egyáltalán nem is akarok azonosulni. Viszont, ha arra a kérdésre válaszolnék, hogy jó írónőnek tartom-e Simone de Beauvoirt, mindenképpen azt a választ adnám: igen. Egyedi, elgondolkodtató, figyelemfelkeltő, figyelemre méltó.