2018. augusztus 1., szerda

Helen Pollard: A kis francia panzió

A kis francia panzióval egy könnyed chick litet hozott el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. Emmy egy kis francia panzióba utazik párjával, a nyaralás alatt azonban teljesen felfordul az élete. Ismerjétek meg a Rózsakert sorozat első részét a Blogturné Klub három bloggerének idegenvezetésében, a turné végén pedig, ahogy lenni szokott, megnyerhetitek a kötet egy példányát. Becsomagoltatok? Akkor indulhatunk!

Helen Pollard: A kis francia panzió
Sorozat: Rózsakert (1)
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2018.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Paul Veronika
Téma, műfaj: chick lit
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 408 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával. Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik. A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd. Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?


Az utóbbi időben picit óvatosabban válogatok a chick litek közül, viszont a Könyvmolyképző Kiadó Arany Pöttyöseiben nagyon ritkán csalódom. Helen Pollard: A kis francia panzió című sorozatkezdő könyvére esett a választásom, egy kellemes kikapcsolódás reményében – viszont, amit kaptam, meglepett. Egy habos, könnyed, szórakoztató és magával ragadó – a szó legjobb értelmében vett – limonádét olvashattam.

Angol borító
A történet elején Emmy és Nathan nyaralásának kellős közepében találjuk magunkat, melyet egy kis francia panzióban töltenek. Az idilli környezet, a kellemes idő és a kedves vendéglátás mind adottak egy tökéletes nyaraláshoz, azonban egy vacsora megváltoztatja Emmy életét. Rupert, a Cour des Roses tulajdonosa rosszul lesz, s míg Emmy a férfi feleségét keresi, együtt találja a nőt Natahnnel. A bevezető fejezetek lassan alapozzák meg Emmy történetét. Kiderül, hogy a fiatalok egymás iránt érzett szerelme egy ideje megkopott, s Emmy hisztijei ellenére érezzük, sem ő, sem Nathan nem vágyik már kapcsolatuk helyrehozására. Nathan és Glória elhagyják a panziót, míg Emmy úgy dönt, Franciaországban marad, s segít Rupertnek a panzió körüli teendőkben, s amennyire lehet, kiélvezi a szabadságot. Bármennyire is szürreálisnak tűnik az ötlet, Emmy egyre otthonosabban mozog a környéken, egyre több rész vállal a vendéglátásban. Mindeközben a szerelem is rátalál, de hogy ez a kertészfiú vagy Rupert ügyvédje, Alain személyében testesül meg, azt jó ideig nem tudjuk…A szabadság azonban hamar tovaszáll, s Rupert minden igyekezete ellenére, Emmy hazautazik - visszatérve a szürke hétköznapokba. Főhősnőnk ugyanakkor nemsokára újabb fontos lépésre szánja el magát...

Helen Pollard
Helen Pollard története nagyon klasszul építkezik. A kötet eleje talán valamivel döcögősebben indul, viszont tökéletesen megalapozza a regény további cselekményét. Sokkal inkább értjük és érezzük Emmy cselekedeteinek mozgatórugóit, sokkal inkább kiismerjük Rupertet, a maga csökönyös valójában. Emmy maga nem túl összetett karakter (mint ahogy a többi szereplő sem), a cselekmény pedig kiszámítható, de ez nem is baj. Bár Emmy áll a fókuszban, a férfi karakterek (főleg Rupert és Alain) voltak a kedvenceim. A történet a chick litek és romantikusok színes eszköztárát felvonultatja – mindenből csak annyit, ami habossá teszi a sztorit. Mindezt pedig körbeveszi az idilli francia vidék (ahol – azt hiszem – sokan eltöltenénk néhány felejthetetlen napot) és Pollard kifejezetten jó elbeszélői stílusa. A Rózsakert sorozat első részében tehát minden összeáll, ami egy nyári chick lithez elengedhetetlen: csodás környezet, egyszerű karakterek, könnyed történet, egy csipet humor és némi merészség. No meg persze egy kedves függővég. A kis francia panzió az utóbbi idők legkellemesebb limonádéja volt számomra, amit nem kell túlgondolni, s ami némi hűs szellőt varázsol a nyári hőségbe. Nagyon várom a következő részt!

Blogturné Klub


A turné állomásai

08.01. - Szembetűnő
08.03. - Betonka szerint a világ...
08.05. - Könyvvilág

Nyereményjáték

Ahogy A kis francia panzió története, úgy a regényhez kapcsolódó nyereményjátékunk is a francia mindennapokba kalauzol. Minden bejegyzésben elrejtettünk egy-egy Franciaországra jellemző dolgot (tárgyat, ételt, italt, növényt). A feladatotok, hogy a bejegyzések szövegében kiemelt betűkből kirakjátok, mire gondoltunk. 

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

2 megjegyzés:

  1. Most kedvet kaptam a könyv elolvasásához! :) Köszönöm! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, de klassz! Kellemes kikapcsolódást! ^^
      Remélem, Neked is tetszeni fog :)

      Törlés