David Walliams: Az éjféli banda
Kolibri Kiadó, 2018, 470 oldal
A David Walliamstől való első olvasmányom, A nagy szökés után
izgatottan vártam a következő újdonságot, mely Az éjféli bandában öltött testet
a Kolibri Kiadó gondozásában. Ismét egy vaskos kötet, a maga 470 oldalával egy
egész regénynek beillene. Nemcsak gyerekként illetődnék meg ekkora
terjedelemtől, de olykor még felnőttként is elgondolkozom, belevágjak-e.
Persze, aki már olvasott valaha is Walliamstől, már tudja: megéri belevágni a
történeteibe, hiszen az a vaskos kötet a végén egy fantasztikus utazássá válik.
Így történt ez ebben a történetben is.
www.worldofdavidwalliams.com |
Egy omladozó épületben, a Lord Funt Kórházban járunk, mely
régestelen-rég megérett a bontásra, s mégis: milyen jó, hogy a bontási ukáz még
várat magára. Az omladozó épület falai között ugyanis olyan kis közösséget
találunk, akiknek történetét érdemes közelebbről is szemügyre vennünk. A testi
gyógyulás mellett ezek a gyerekek olyan eszközöket tudnak bevetni egymás és
önmaguk gyógyítására, melyre a naiv orvos, Dr. Luppers, a főnővér vagy éppen a
Magányos fickó néven futó rémisztő portás egészen biztosan nem gondol. Az
éjféli banda tagjai ugyanis (melyet negyven éve a kórház gyermekosztályának
aktuális kis csemetéi alkotnak), azon ügyködnek, hogy teljesítsék egy
betegtársuk egyik naaagy kívánságát.
David Walliams és Tony Ross |
Walliams ismét egy olyan témához nyúlt, ami (sajnos) sok gyereket
érint, s ami olyan gyerekeket is megmozgathat, akik bár maguk nem érintettek,
valamiféle személyes érintettségük mégis van a betegség-gyógyulás
élethelyzetével kapcsolatban. A történet sok kérdésre választ adhat, sok
kérdést felvethet, s csakúgy, mint az eddigi Walliams-történetek, tökéletes
lehetőséget biztosít a továbbgondolásra, mély beszélgetések indukálására. Azt
hiszem, részben ebben rejlik Walliams zsenije. A másik pedig a hihetetlenül
érzékeny elbeszélés, a gyerekekre szabott világ megteremtése, melyet bár
felnőttként is érdeklődéssel ismerek meg, valahol legbelül tudom és érzem, hogy
a szerző összekacsint a gyerkőccel: igazából, ez a te könyved, a te világod,
neked írtam és neked akarom elmesélni.
Forrás |
Számomra ez roppant felemelő érzés volt már A nagy szökés
olvasásakor is, s nagyon örültem, mikor Az éjféli bandában is felfedeztem
ugyanezt. Az éjféli banda tehát abszolút
nem okozott csalódást, annak ellenére sem, hogy számomra a téma miatt A nagy
szökés kicsit többet adott. A bejegyzés elején említett terjedelem ugyanakkor
ebben az esetben is másodlagos, senkit ne ijesszen el! A célközönségre szabott
szerkesztés, a kiemelések, Tony Ross zseniális illusztrációi, a sok vicces
kiszólás mind-mind gördülékennyé teszik a haladást a történetben, s garantálják
a jó szórakozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése