2018. május 23., szerda

Cecelia Ahern hazánkba érkezik!

Ki az? Világhírű írónő, és júniusban személyesen is találkozhattok vele Magyarországon? Cecelia Ahern ünnepelt írónő szerte a világon. 2004-ben, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, az UI: Szeretlek!, amely nyomban világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és a könyv alapján készült film is nézők millióit vonzotta a mozikba. És ki ne emlékezne például az Ahol a szivárvány véget ér című mozifilmre, amelyben Rosie és Alex szerelmének kiteljesedéséért izgulhattunk? A történetek megálmodójával június 7-én, a Vörösmarty téren találkozhattok.

Cecelia újságírást és kommunikációt tanult a főiskolán. Miután huszonegy évesen lediplomázott, meg is írta első regényét. Az Utóirat: Szeretlek! (P.S. I Love You) 2004 januárjában jelent meg, novemberben pedig már követte is az Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End). Mindkét könyvből készült adaptáció, az előbbi film főszereplői Hilary Swank és Gerard Butler voltak, az utóbbi (eredeti nyelven: Love, Rosie) két főszerepét pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.
 Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  



Lenyűgöz és inspirál az emberi természet, az, hogy bármennyire is reménytelen a helyzetünk, megvan ahhoz a bátorságunk és erőnk, hogy mindig felálljunk a padlóról. Saját történeteink legnagyobb harcosai mi magunk vagyunk.
Cecelia Ahern


Legújabb regénye, a Lantmadár június 1-jén jelenik meg, és a 89. Ünnepi Könyvhéten lesz először megvásárolható. Cecelia Ahernnel június 7-én 17 órától a Vörösmarty téren, a Nagyszínpadon Balázsy Panna beszélget majd, az írónő 18 órától dedikál a Dedikálószigetnél. a Vörösmarty szobor mellett.


Csatlakozzatok a Facebook-eseményhez, jelezzétek, hogy jöttök ti is!
Ceceli Ahern magyar rajongói klubja: https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

Forrás: Athenaeum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése