Ron Hall-Denver Moore-Lynn Vincent: Ugyanúgy más, mint én

Egy véletlen folytán került a kezembe a könyv, aztán villámgyorsan végig is száguldottam rajta, ami viszont cseppet sem jelenti, hogy könnyed történetről lenne szó, sőt! Ron Hall, Denver Moore és Lynn Vincent könyve, az Ugyanúgy más, mint én a Könyvmolyképző Kiadó Arany Pöttyösei között jelent meg.

Ron Hall-Denver Moore-Lynn Vincent: Ugyanúgy más, mint én

Eredeti megjelenés: 2006.

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordította: Szebegyinszki Szilvia

Téma, műfaj: realista, kortárs

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 320 oldal

Csillagérték: 7

Fülszöveg:

Denver egy louisianai ültetvényen töltötte fiatalkorát, míg egy nap felugrott a Texasba tartó vonatra, hogy utána tizennyolc éven át hajléktalanként csavarogjon Dallas utcáin. Ron nemzetközi műkereskedő, aki otthonosan mozog az Armani öltönyös milliárdosok világában. Felesége, Deborah a hitnek és mások megsegítésének szenteli az idejét. Mindhármuk élete egy csapásra megváltozik, amikor a gondviselés egymás felé tereli őket, és új barátságra, új álmokra találnak. Csakhogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az ember nem nyerhet semmit anélkül, hogy valami mást elveszítene. Vajon mit tartogat a jövő a furcsa trió számára? Valóra válik-e Deborah álma, és ha igen, milyen áron?

Részlet az adaptációból

Az Ugyanúgy más, mint én az 1960-as évek Amerikájába kalauzol minket. A történet picit megtévesztő, ugyanis egyes elemeiből, mint a klasszikus rabszolgaság vagy a szigorú társadalmi hierarchián alapuló viszonyrendszerek egyeduralma akár a bő fél – egy évszázaddal korábbi helyzetet is prezentálhatná. De nem, a huszadik század második felében gázolunk, ahol az ültetvényeken dolgozó Denver felkerekedik, hogy valóra váltsa az amerikai álmot – vagy valami hasonlót. Dolgai azonban nem alakulnak jól. A gondviselés úgy dönt, útjába sodorja a jómódú Ront és feleségét, Deboraht, ami korántsem csupán három ember találkozását jelenti, hanem két olyan erősen elhatárolt társadalmi rétegét, melyekbe nincs átjárás, ahová – tulajdonképpen – csak születni lehet. Melyek a felszín mentén szerveződnek: az elutasítás, a sztereotípiák és az alá-fölé rendeltség szintjén.

Filmjelenet

A történet e három ember szép lassan összefonódó sorsán keresztül igyekszik felderíteni a fent említett felszín alatti rétegek mibenlétét: van, ami nem vásárolható meg pénzen; van, amin még a 21. századnak sem sikerült túllendülnie vagy megoldást találni rá (nem is kevés ilyen létezik, azt hiszem); és van, ami egyszerűen csak megmagyarázhatatlan. S hogy ne csak rébuszokban beszéljek: hogy e három karaktert miért éppen ott és akkor sodorta egymás mellé a gondviselés, arra kár is magyarázatot keresni; így kellett lennie, elrendeltetett. Az is elgondolkodtató (bár talán kevésbé talányos), miért éppen Deborah válik nyitottabbá a férfi iránt. Debbie egyébként is talán a sztori legkedvelhetőbb és leghumánusabb karaktere. Ron, a világ azon kevés hányadának tagjaként, aki fehér, heteroszexuális férfiként éli mindennapjait, szigorúan a belékódolt társadalmi keretek közé pozícionálja magát, és ezt egyértelműen azok tudtára is hozza, akik ebbe a sémába nem illeszkednek. Egyetlen "gyenge pontja" Debbie, s az események sodra lassan azt is tudatosítja a férfiban, hogy hiába a hatalom, az elismertség, felesége gyógyulása nem pénz kérdése, mint ahogy az sem, lelkileg ki tud támaszt nyújtani számára.

Az Ugyanúgy más, mint én története nagyon szép üzenetet hordoz, már a címében is, amit aztán az elbeszélő lassú kibontakozású, de érthető és lendületes stílusban írt cselekményben fejteget tovább. Az elbeszélés egészen magával ragadó, olykor fájdalmas sodrásában a központi szerepet a nyitottság és a bizalom megszületése, s valami Földön túli erő léte játssza – kiemelkedően nagy hangsúlyt kap a spiritualitás. Néha egy-egy történet kapcsán elgondolkozom, hogy milyen színnel fejezhető ki leginkább a cselekmény. Ennél az elbeszélésnél egyértelműen a barnát mondanám: a borító ebből a szempontból is hihetetlenül kompatibilis a tartalommal. Mindazonáltal, a pozitív üzenet ellenére is mindvégig bennem maradt a történet „barnasága”, ami a szereplőket és a történetüket is csak egy homályos ködfátyolon keresztül, a távolból engedte látni. Nem sikerült közel férkőznöm hozzájuk, ami talán annak köszönhető, hogy a szereplők hamarabb váltak nyitottá egymás felé mint ahogyan én ezt le tudtam volna követni - nem tudta kifutni nálam a sztori magát. Mindenesetre, a könyvből készült filmet is felveszem a megnézendők listájára, mert nagy reményeim vannak azzal kapcsolatban, hogy olyan oldalát mutatja meg a regénynek, amit olvasás közben nem fedeztem fel.