2015. június 3., szerda

Rebecca Ann Collins: Pemberley-krónikák és Pemberley asszonyai

Azt hiszem, elég ellentmondásos bejegyzésbe kezdek. Elkezdtem ugyanis egy sorozatot, de nem az első, hanem a második részét olvastam előbb. A második rész többé-kevésbé tetszett, azonban most, az első rész elolvasása után átértékeltem az élményeim, és jelenleg azon az állásponton vagyok, hogy a harmadik részt már kihagyom...Mert ez a sorozat nem jó. Vagyis: nem rossz, csupán ebben a felállásban nem működik. Tehát, lehetne jó. Csak nem így. S most, hogy sikerült jól összekuszálnom a mondatokat, leírom, mire is gondolok pontosan.


Rebecca Ann Collins: Pemberley-krónikák
Sorozat: Pemberley krónikák (1)
Eredeti megjelenés: 2008.
Hazai megjelenés: 2010.
Kiadó: I.P.C.
Fordította: Fügedi Tímea
Téma, műfaj: családregény
Oldalszám: 452 oldal
Csillagérték: 4

Fülszöveg:
A menyegzőnek vége, szedelőzködnek a vendégek. Két boldog ifjú pár búcsúztatja őket: Elizabeth & Mr. Dracy, Jane & Mr. Bingley. Jane Austen világhírű Büszkeség és balítélet című könyvének történetét gondolta tovább Rebecca Ann Collins. Az ismert és szeretett szereplők közös élete még csak most kezdődik. Szerelem és házasság, pénz és gyerekek - személyes történetük összefonódik a korabeli Anglia politikai és társadalmi változásaival, melyek Pemberley-t sem kerülik el. (...) Rebecca Ann Collins, aki egész életében rajongott Jane Austenért, elsőként a Büszkeség és balítélet című könyvét olvasta tizenkét évesen. Beleszeretett a szereplőkbe, és azóta éveket szentelt kedvenc szerzője életének és munkásságának kutatására és tanulmányozására. Irodalomtanárként és könyvtárosként temérdek információt gyűjtött össze Miss Austenről és koráról, amely Pemberley-ről szóló könyveinek alapja lett. Regényei nagy népszerűségre tettek szert a Jane Austen-rajongók körében. Az olvasás, a zene, a művészet és a kertészet iránt rajongó Rebecca Ann Collins megfogalmazása szerint kényelmesen érzi magát abban a korban, amelyről ír, és hatalmas átéléssel ábrázolja az általa bemutatott szereplőket. Bár a modern kor kényelmét élvezi, sokban csodálja Jane Austen értékrendjét és világlátását.


Jane Austen: Büszkeség és balítélet regénye - minden kétséget kizáróan - az írónő egyik legikonikusabb műve. Filmes feldolgozásait felsorolni is nehéz volna, musical és modern átdolgozások ugyancsak őrzik az eredeti mű hagyományait, s bizony, a könyves továbbgondolások is ezt a remeket veszik elő leggyakrabban. Rebecca Ann Collins a Bennet-lányok asszonyi életének bemutatását tűzte ki célul, mikor a Pemberley-krónikák írásába kezdett - megalapozva ezzel egy családregény-ciklust. Az első kötet, a Pemberley-krónikák később az egész sorozat elnevezésévé emelkedett. A sorozat első része a (dupla) házasságkötés utáni időszakkal, a mézeshetekkel kezdődik, Lizzy megismerkedik Pemberley-vel. S ami érdekes: gyakorlatilag a második rész kezdetén is leginkább ehhez a helyzethez tér vissza a történet (ezért sem éreztem úgy kezdetben, hogy kihagytam volna a főszereplők egy életszakaszát). Holott az első részben nagyjából 15 év eseményei kerülnek bemutatásra.

Az Austen-korabeli öltözékben
De ne beszéljünk az időről! Mármint akkor ne, ha csak a pozitívumokat emelnénk ki. Az idő ugyanis a regény abszolút gyengéje. Több szempontból is. Először is amiatt, mert a regénybeli idő lényegében követhetetlen. Néha persze felbukkan egy-egy évszám, vagy életszakasz, de alapvetően nem vádolhatjuk azzal a regényt, hogy egységes vagy követhető lenne az időábrázolása. Másrészt az alapszereplők öregedése is kérdőjeleket vetett fel bennem. Gardinerék például mindkét kötetben ugyanolyan aktív részesei az eseményeknek, mint az eredeti történetben, holott nagyjából 30 évet öregedniük kellett (volna). Mindeközben 'szegény' Mr Collins a negyvenes éveiben váratlanul elhalálozik /ennek két oka is lehet: 1.) Mr Collins valamiért minden írónak mumusa, és senki nem mer vele semmit kezdeni, 2.) két Collins nem fér meg egy köteteben/.


Rebecca Ann Collins: Pemberley asszonyai
Sorozat: Pemberley krónikák (2)
Eredeti megjelenés: 2008.
Hazai megjelenés: 2011.
Kiadó: I.P.C.
Téma, műfaj: családregény
Oldalszám: 352 oldal
Csillagérték: 4

Fülszöveg:
Minden idők egyik legsikeresebb regényének, Jane Austen Büszkeség és balítélet-ének főhősei élik tovább életüket e bájos és szellemesen megírt történet alapján. Öt fiatal nő - az Elizabeth Bennetet és Mr. Darcyt követő új generáció - élete bontakozik ki a kötet lapjain, némelyikük még Jane Austen, mások viszont már Miss Collins képzeletéből léptek elő. Az izgalmas történések egy mozgalmas időszakba ágyazódnak: az ipari forradalom utáni időszak érájából kiindulva egészen a viktoriánus kor kezdetéig. Ezek az asszonyok más Jane Austen-hősnőkhöz hasonlóan mind erős, független egyéniségek, kiknek történetét az egymáshoz és a Pemberley-hez fűződő viszony köti össze. A központi téma természetesen továbbra is a szerelem, barátság, házasság és a kötelességtudat, valamint mindezek mellett a kor legnagyobb politikai és szociális kihívásai.

Korhű ruhában, idilli környezetben
...és végre térjünk rá konkrétabban is a Pemberley-krónikákra és a Pemberley asszonyaira! A sorozat első kötete - ahogy fentebb is említettem - a házasságkötést követő időszakot ecseteli, illetve ugyanebben a könyvben alakul igazi családdá - többek között - a Darcy és a Bingley család. Mindeközben megismerkedünk az ifjabb Collins és Gardiner generációval, s a két, még pártában lévő Bennet-lány életében is sorsfordító események következnek be. E rövid felsorolásból is kitűnik: rengeteg új szereplő tűnik fel a színen. A sorozat második részében pedig már jórészt az ő történetük rajzolódik ki...és igen: még több új szereplő érkezik. Akiket aztán már tényleg nem tudtam követni. Érdekes lenne most újraolvasni a Pemberley asszonyait. Feltehetően nem lennék kevésbé elveszett. Nagymamám mindig azzal magyarázza, manapság miért nem olvas sokat, hogy "mindig elfelejtem, ki kinek a kicsodája, és folyton vissza kell lapoznom" - nos, valahogy én is pontosan ugyanígy éreztem magam a Pemberley-krónikák mindkét kötetét olvasva. Egy idő után pedig már abszolút nem is érdekelt, ki kicsoda, sőt, már az sem, mi történik vele. Ez leginkább a második kötetre volt jellemző: mert mindenkivel ugyanaz történt. A fejezet elején megismerkedtünk egy harmadági rokonnal Mucsaröcsögéről, aki a fejezet végén férjhez ment a maga Mr Darcyjához. Hallatlan!

Egyetlen szereplővel sem tudtam rokonszenvezni. Nem csoda, egyiküknél sem éreztem azt, hogy egyéniségek lennének: csupán ugyanazon séma alapján létező bábuk. Hiányoztak Austen kiforrt személyiségei. A szerző ugyan a Büszkeség és balítéletből vett (sokszor szó szerinti) idézetekkel próbálja emlékeztetni az olvasót arra, hogy alapjában véve itt érdekes karakterekről kellene olvasnunk, de miután ő maga ezt nem tudta reprezentálni, egy idő után úgy tűnt, mindenki a múltban él. Ráadásul Lizzynek csupán annyi személyiség jutott, hogy állandóan "épp most döbbent rá", mekkora szerencse, hogy Darcy mellette van. Darcy pedig folyamatosan bizonyította, mennyire nemes lelkű ember. Igen, gyakorlatilag átléptük a cseppfolyós romantika határát.

Bálozzunk Büszkeség és balítélet módra
A regény napjainkban is az olvasók nagy kedvence
Történetvezetésről szerintem nem nagyon beszélhetünk. Az első kötet tele volt üres járatokkal, ami esemény pedig történt, a 450 oldal helyett 200 oldalban is elfért volna. A második kötetben annyi szerelem szövődött, amit egyszerűen képtelenség volt követni. Az írónő javára legyen írva ugyanakkor, hogy roppant mélyen beleásta magát a 19. század közepi angol politikatörténetbe, melyet szépen akkurátusan be is épített a kötetekbe. Sajnos, a politikatörténet sosem tartozott a kedvenceim közé.

Tudom, rengeteg (negatív) kritikával illettem e két kötetet, de ennek alapvetően az az oka, hogy haragszom. Mégpedig azért, mert adott egy gyakorlatilag tökéletes alap ahhoz, hogy egy remek családregényt alkosson az írónő, és azt gondolom, az alapgondolat sem rossz. A kivitelezés azonban jó néhány kivetnivalót hagy maga után. A rengeteg szereplő epizodikus főszereplővé avanzsálása egyszerűen felesleges. A karakterek ugyanolyanok. Az aktuális társadalom - és korábrázolást a politikatörténeten keresztül akarja legyömöszölni az olvasó torkán, ezáltal unalmassá válik. De közben valami miatt mégiscsak sikeres annyira a sorozat, hogy már az ötödik kötet is kiadásra került. Ennyi elvetemült Austen-fan lenne kis hazánkban? Nem tudom. S ahogy említettem, ez a bejegyzés ellentmondásos...ugyanis valamiféle mazochista hajlam azt súgja: olvassam el a sorozat további köteteit is....értitek ezt?

4 megjegyzés:

  1. Én ezért nem olvastam tovább a sorozatot végül. Úgy éreztem, ez a könyv egyáltalán nem ér fel a B&B-hez, bármennyire is szeretném. Bár egy részt megkönnyeztem, de azon túl tényleg monoton volt (pedig én szeretem a politikatörténetet). Valahogy úgy éreztem ez a nagy l'amour had és a száraz politizálás sehogy sem akar összeilleni.
    5. résznél tartanak?? Én azt hittem 2 van, és kész kifújt. :O A lényeg viszont, hogy nagyon tetszett a bejegyzés, teljesen egyet tudok érteni vele. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, Szandi! Mikor a politika bejött a képbe, eszembe jutottál egyébként :) És hihetetlen, de tényleg az 5. résznél tart a sorozat...lehet, hogy egyszer nekilátok a 3-4-5. résznek is, de szerintem nem mostanában :)

    VálaszTörlés
  3. elovastam mind a 4 kötetet, s most fogom megkapni az 5.-et s már megjelent a 6. is. Nekem tetszett és pont a politikai részek miatt válik érdekessé az nekem is fura,hogy a főszereplők nem öregszenek érezhető módon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de örülök a kommentednek! :)

      Mikor elolvastam a két részt, feltettem a kérdést Molyon, hogy ki olvasta az addig megjelent összes részt, de alig kaptam választ - legalábbis olyantól, aki kettőnél többet olvasott volna. Pedig pont erre lettem volna kíváncsi, hogy kinek mi tetszik/nem tetszik a sorozatban :) Én egyelőre még mindig nem haladtam tovább. Remélem, tetszeni fog neked a következő rész is :)

      Törlés