2015. június 18., csütörtök

Téged is vár a Jóságszalon!

A Bookline Könyvek jóvoltából, három blogger végigkövette Lili történetét, aki a különleges Jóságszalonhoz fordul tanácsért, mikor szerelmi életében összecsapnak a hullámok. Tarts velünk a turnén, és tudj meg többet a Jóságszalon című könyvről! A turné végén, ahogy lenni szokott, meg is nyerheted a három nyereménykönyv egyikét.


Papp Diána: Jóságszalon
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: Bookline Könyvek
Téma, műfaj: önismereti
Oldalszám: 224 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
Lili még főiskolás évei alatt ismerte meg a nála jóval idősebb Pétert, aki tapasztalatával, kifinomult ízlésével és befolyásos barátaival rögtön lenyűgözte a lányt. A tanár-diák barátságból előbb szerelem, majd összeköltözés lett, így az álompár látszólag a tehetősek gondtalan és irigylésre méltó életét éli egy budai villában. Lili számára azonban az aranykalitka valóságos börtön, ahonnan alkalmi kalandokba bonyolódva próbál szabadulni. Szeretetéhsége egy sármos fitneszedző karjaiba űzi, de a félrelépésnek váratlanul híre megy, küszöbön a botrány, egy bosszúszomjas zsaroló is feltűnik, Lili pedig úgy dönt, elmenekül eddigi életéből, és tanácsért a Jóságszalonhoz fordul...
Papp Diána, a nagy sikerű Bodza bisztró, Téli fagyi, Kerek perec és Szerdán habcsók után egy olyan harmincas nő kapcsolati válságáról írt elgondolkodtató, mégis könnyed humorú regényt, akinek látszólag mindent megadott az élet, és aki ennek ellenére a rázósabb utat választja. Gazdagság helyett szerelmet, biztonság helyett kalandot, megalkuvás helyett önmegvalósítást.



Nehéz hozzákezdeni a bejegyzéshez. Nehéz eldönteni, melyik vonalon induljak, mit emeljek ki a leendő Olvasó számára, mi az, amit a könyvet már elolvasó hasonlóképp, vagy teljesen másképp gondolhat. Számomra a Jóságszalon, könnyed és szórakoztató stílusa mellett, nagyon sokrétű, elgondolkodtató és tanulságos olvasmány volt. Az utóbbi idők egyik legnagyszerűbbje, amit magyar szerzőtől olvastam.

Hét évvel később. Akár e mondattal is kezdődhetne a Jóságszalon. Papp Diána azonban ennél jóval kreatívabb, s csak fokozatosan engedi olvasóinak  megismerni szereplőinek világát. A történet középpontjában a harmincas évei legelején járó Lili önismereti utazása áll. Anélkül, hogy a fentebbi sorokat ismételném: a zűrös családi háttérrel rendelkező lány egyetemistaként találkozik jómódú tanárával, Péterrel. Egymásba szeretnek, és összeköltöznek. Péter azonban hamarosan inkább a lány mentoraként, életének és ízlésvilágának irányítójaként tetszeleg, mintsem élete párjaként. A régi szenvedély kihűl, a kommunikáció nem működik kettejük között, s noha a férfi külföldi útjairól hazatérve - szerelme bizonyítékaként - drága meglepetésekkel halmozza el kedvesét, Lili ráébred: ez nem az, amire vágyik. Az állóvízből alkalmi kalandokkal próbál kiszökkenni, valódi lépésre azonban csak nehezen szánja el magát. Döntenie kell az anyagi biztonság és a bizonytalan saját talpra állás között. Vívódásai talán nem tüntetik fel jó színben, de valamiért mégis sajnáltam őt. Sajnáltam, mert lényegében nem volt lehetősége, hogy saját maga alakítsa ki személyiségét. Ezáltal családja és barátai szép lassan lemorzsolódtak, nem volt, aki segítő kezet nyújtson neki, amikor arra szüksége lett volna. Nem egyedi eset ez, ráadásul még csak nem is pénz kérdése...talán pont emiatt voltam annyira kíváncsi, merre vezet tovább Lili útja: hogy tudja rendbe tenni ez életét, helyrehozni a családi és baráti kapcsolatait?...Nos, főhősnőnk először is a múltba tér vissza, egy régi barátnőhöz, Annamarihoz. Aki történetesen a Jóságszalon tulajdonosa. És a történet csak itt kezdődik el igazán...
"Mindig csak az események nézőjeként érezte jól magát. De utólag már tudta, az élet abból áll, hogy szerepelünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk."
Papp Diána
Fotó forrása: Papp Diána szerzői oldala a Facebookon
Az írónő megoldásai nagyon ütősek, különösképp tetszett a regény szimbolikája. A váratlanul fel-felbukkanó tárgyak és helyzetek behálózzák a regényt, és nem hagyják lankadni az olvasó figyelmét. Az egyik ilyen (talán kiemelhetek egyet a kedvenceim közül) a kötet elején messzire hajított öngyújtó, mely időnkét mégis "visszacsempésződik" a történetbe. Mindig egy újabb megoldandó feladatot jelezve - hiszen akárhogy is szeretnénk távol tudni magunktól problémáinkat, azok mindig visszatérnek hozzánk, míg meg nem oldjuk őket. Nem igaz?

Igazi problémafelvető könyvvel állunk hát szemben, rengeteg továbbgondolásra váró, vitaindító kérdéssel. És a legjobb: az írónő nem akar a megmondóember szerepében tetszelegni. Hagyja, hogy szereplői maguk keressék meg boldogulásukat, és nekünk, olvasóknak is hagyja, hogy elégedetlenkedjünk, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt esetlegesen elvárnánk.

Számomra a Jóságszalon tökéletes olvasmány. Még akkor is, ha maga a történet nem egy tündérmese - talán pont emiatt tetszett annyira. Önkéntlenül is elgondolkodtam azon, mit tennék Lili helyében, és önkéntlenül eszembe jutottak azok az ismerőseim, akik hasonló cipőben járnak, mint ő - csak nem mernek lépni, vagy esetleg még nem látják: lehet, hogy lépniük kellene. Persze, a pálya széléről mindig könnyű okosnak lenni. Könnyen ítélkezünk. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy fiatal nő boldog párkapcsolatban éljen egy nála jóval idősebb férfival, könnyen szánjuk azt, aki nem képes egy számára kényelmetlen élethelyzetből kilépni. Ez a könyv más perspektívába helyezi előítéleteink főhőseit. És ami még külön hatalmas élmény volt számomra, hogy az események egytől egyig magyar helyszíneken játszódnak. Budapest. És a gyógyító Mecsek. Bizony, ezzel a "csellel" még közelebb éreztem magam a cselekményhez. Mintha Pécs utcáin járva bármikor felbukkanhatna Lili vagy Annamari. És tudod mit? Felbukkanhat.

Lehet, hogy túlságosan elragadtattam magam, lehet, hogy csak egy szimpla limonádéról van szó, amit egy csöppet túlértékeltem, mert túl ideális állapotban olvastam. Lehet. Miért ne lehetne? De vidd magaddal a Jóságszalont a strandra, olvasd el! És ha egy-két hét múlva is eszedbe jut egy kérdés, ami a könyv kapcsán felmerült benned...hát...én szóltam ;)

Blogturné Klub


A turné állomásai
06. 14. - Zakkant olvas
06. 16. - Kelly & Lupi olvas
06. 18. Szembetűnő

Nyereményjáték

Nem kérünk boszorkányságot, de értened kell egy kicsit a tarot kártyákhoz, mint a regény egyik szereplőjének, Annamarinak. Ő vezeti a Jóságszalon nevű helyet, ahová Lili vetődik, amikor élete fordulóponthoz érkezik. Annamari ért a tarothoz, és kártyákból jósol. A te feladatod az lesz, hogy felismerd a blogokon látható kártyák magyar nevét, és beírd a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. Ha szerencséd van, és helyesen megnevezed a kártyákat, akkor neked is van esélyed megnyerni a Bookline Könyvek által felajánlott könyv egyik példányát.

A keresett kártya:


Jelentése: E lap kihúzása egy csodálatos és felkavaró szerelmi kapcsolatot jelez. Jelenlegi kapcsolatod is vagy elmélyül, vagy befejeződik. Személyes fejlődésed és saját ellentétes aspektusaid integrálódása kíséri egy partnerrel vagy egy csoporttal való kapcsolatba kerülésedet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése