A
Blogturné Klubbal közös fejezetem Sabrina Jeffries: Halstead Hall bajkeverői
sorozatának ötödik részével vette kezdetét, mely 2015 júniusában jelent meg
hazánkban. Érdekes vállalkozás egy olyan történetbe csöppenni, mely hosszú
előzményekre tekint vissza - s mint kiderült, műfajűt tekntve is egy új
fejezetet nyitott az olvasói szokásaim terén.
General Press Kiadó, 2015, 336 oldal
Blogturné
Klubos pályafutásom tehát rögtön egy családregény ötödik láncszemével kezdem. Ez
egyrészt amiatt érdekes, mert az első négy részt nem olvastam, s ilyenkor
mindig izgatottan vetem magam az oldalak közé: vajon érteni fogom-e a
történetet az előzmények ismerete nélkül? Másrészt pedig nem szerettem volna
rögtön az elején mellényúlni a könyvválasztást illetően. Ebbéli kételyeim
gyorsan elszálltak, hiszen egy történelmi romantikussal nehéz elvéteni a biztos
sikert. És ez nagyjából így is történt. E rövid csevej után pedig azt hiszem,
végre rátérhetünk a könyvre!
...ami,
bevallom, az első pillanatban magába szippantott. Az előszó (melyet maga Hetty
Plumtree, a nagymama tolmácsolt) és a prológus múltbéli visszapillantása
azonnal eloszlatta abbéli aggályaim, hogy nem fogom érteni a történetet. Sőt,
még inkább felcsigázta érdeklődésem. Egy sok-sok évvel ezelőtti családi
tragédia felgöngyölítése és egy nagyanyai ultimátum a sorozat két vezérfonala,
a Halstead Hall bajkeverőinek utolsó kötetének főszereplője pedig a Sharpe
család legfiatalabbja, Lady Celia.
 |
| A kiadó oldaláról |
Nem árulok zsákbamacskát: Celia éles
elméje és még élesebb nyelve rögtön levett a lábamról. Egyszerűen nem tudom nem
kedvelni a született főhősnőket, és Celia bizony mindenképp annak bizonyult.
Sőt, borzasztóan emlékeztetett egy korábban olvasott regényben megismert
hölgyeményre, aki hogy hogy nem, még e kötetben is említésre került. Azt nem
árulom el, kiről van szó pontosan, de azt igen, hogy e párhuzammal a szerzőnő
végleg szívembe lopta magát. Ugyanez azonban kevésbé mondható el Jackson
Pinterről, aki számomra talán túlságosan is ösztönlényként tűnt fel -
legalábbis a regény elején. Aztán elég nagy munkájába telt, míg ezt a
tulajdonságát levetkőzte, de végülis nagyjából sikerült. Levetkőzte,
levetkőzött.
Történelmi romantikushoz képest
ugyanakkor kicsit úgy érzem, az írónő néha elsiklott affelett, hogy hősei
1825-ben élnek. Mindazonáltal kétségtelen, hogy ezek a
"figyelmetlenségek" szükségeltettek ahhoz, hogy ez a történet
működjön. És működik, nem is akárhogy! Romantika, ellentétek, feszültség,
szenvedély, kalandok és roppant szórakoztató párbeszédek. Picit sajnáltam, hogy
a könyv egy vezérfonalát, a gyilkosság felgöngyölítését és a bűntény, illetve
az elkövető leleplezését olyan kurtán oldotta meg az írónő...de ez csupán azt
jelzi: szívesen olvastam volna még a regényt...és persze, egy picit zsörtölődöm
amiatt is, hogy nem az első résztől követem a Sharpe család történetét...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése