2014. december 23., kedd

Slavenka Drakulic: Frida, avagy a fájdalomról

Láttam pár éve egy képet. A Vogue címlapja volt. Egy fura nő üldögélt, színes ruhákban, virággal a fején, összenőtt szemöldökökkel. Ennyit láttam. A kép mégis valahogy bevésődött az emlékezetembe. Nem az öltözék vagy a fejdísz színe, nem a karakteres arcvonások, hanem a szem. Addig gondoltam rá, míg végül mégiscsak meg akartam tudni, mit üzen nekem.



Slavenka Drakulic: Frida, avagy a fájdalomról
Hazai megjelenés: 2012.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Gállos Orsolya
Téma, műfaj: életrajzi, művészet
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 152 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Győzhet vajon az élni vágyás a legmélyebb fájdalmak felett? Frida Kahlo a halálos ágyán fekve emlékezik vissza nyugtalan életére. Az örökös gyötrelem és a vele vívott harc ellenében alkotja világhírűvé vált festményeit, bonyolítja egyre szövevényesebb szerelmi viszonyait. Frida - a korai gyermekbénulástól a kamaszkorban elszenvedett balesetet követő harminckét műtétig - a fájdalom minden arcába belenéz, mégis újra és újra az élet mellett dönt. Slavenka Drakulic, aki szintén súlyos betegen éli az életét, jól ismeri ezt a sokarcú világot; Fridáról szóló regénye így önéletrajzi árnyalatot is kap. Ugyancsak fontos szerephez jut a festő édesanyja és húgai, az életében központi szerepet betöltő Diego Rivera szeretői, valamint Natalja Szedova, aki Lev Trockij élettársa volt. Drakulic a fájdalom kórtörténetének keretébe illeszti rövid, ám finom értelmezéseit Frida Kahlo festményeiről.


Röviden: Frida Kahlo (1907-1954) mexikói festőművésznő. Mint minden "valamire való" világhírű művész, természetesen ő is párhuzamba hozható Magyarországgal. Apai nagyszülei hazánkból költöztek Németországba, s apja onnan települt Mexikóba. Élete nagyrészt a létért folyó küzdelemből állt: gyermekbénulás és baleset, folyamatos szenvedés. (Először) 1929-ben ment feleségül Diego Rivera, ünnepelt mexikói festőhöz, aki 21 évvel volt idősebb nála. Noha a történelem korábbi és későbbi éveiben is találunk kimagasló festőnőket, számomra - eddigi szerény művészettörténeti ismereteim alapján - Frida alkotásai teljesen más perspektívákat nyitottak a festészethez, és általában véve a művészetekhez való hozzáállásomat illetően. 
"Az emberek csak azt látják, amit látni akarnak, csak a kulisszákat. A megértés felelősséget jelent. A megértés segítségre kötelez."
Frida a Vogue címlapján
A következő sorok tehát egy újdonsült Frida-kedvelő sorai lesznek Slavenka Drakulic (magyar nyelven) 2012-ben megjelent kötetéről, s ezáltal picit Fridáról is. Próbáltam elvonatkoztatni a korábban látott Frida című filmtől. Megnéztem a filmet, elolvastam a könyvet, aztán megint megnéztem a filmet. Kezd összeállni. Rövid olvasmánynak tűnik ez a 150 oldal, valamiért azonban mégsem az. Egyelőre nem tudom megfejteni, mi lehet az oka. De a bejegyzés végére talán körvonalazódik.

Az egyik okként szóba jöhet a három elbeszélői sík, melyeket a szerző rögtön az első oldalakon felfed. Összetett. Legalábbis próbál az lenni. Először is haladunk egy "regényes" síkon, kronologikusan Frida életében. Aztán enter. Az elbeszélő átadja a tollat. Ekkor Frida "kommentálja" az előzőeket, naplóbejegyzés formájában. És néha, számomra olykor érthetetlen módon, beékelődik egy-egy festmény ismertetője. Amiatt érthetetlen, mert sok esetben ezen kitérők teljesen randomnak tűnnek, nem feltétlenül kapcsolódnak ugyanis az előtte leírt életeseményekhez. Ezek a részek ráadásul kurzívan szedve különülnek el a két (fő)szövegtől. Emiatt gyakran akad meg az olvasás, már csak azért is, mert a tárgyalt festményeket nem mellékelték, így - mert valamilyen különös oknál fogva nincs meg a fejemben az összes Frida-alkotás - rá kellett keresnem a festményekre. 

Hogy ne csupán a levegőbe beszéljek, hoztam is példát arra, véleményem szerint, hogyan könnyíthette volna meg a szerző és a szerkesztő az olvasó dolgát (nem pötyögtem be az egész ismertetőt, viszont képet mellékeltem):


"Trockij Mexikóban töltött első éve után Frida egy önarcképét ajándékozta neki ötvennyolcadik születésnapjára. Egy minden eddigi önarcképénél gyengédebbet. A képen világos sálba burkolózik, zöldes szélű rózsaszín szoknyában áll az ugyanolyan színű világos függönyök között, akár egy színpadon. Gondosan sminkelve, rendezett frizurával, égőpiros ajakkal és rózsás orcával - szinte azt gondolná az ember, hogy plakátot festett egy színi előadásra, amelynek maga a főszereplője (...) Igazi emlékbe adott képet látunk..."

Frida
A másik ok pedig, ami az előzőeknél valamivel erősebbnek bizonyul számomra a lassú haladást illetően, hogy -érzésem szerint- a szerző törekszik arra, hogy minél mélyebbre vigye az olvasót. Mármint: lelki értelemben. A fájdalom, a szenvedés, a betegség oldalanként rendszeresen és többször felbukkanó fogalmak és érzések. S ha egy picit ismerjük Frida élettörténetét, ezek azért nem annyira meglepőek. Talán empátiát akar ébreszteni a szerző? Nem tudom. Borzongást, viszolygást keltő sorai nem erről tanúskodnak. A könyv mindent érint, a maga nyersségében. A betegséget, a kommunizmust, Frida férfiakkal (többek között Trockijjal) és nőkkel folytatott kapcsolatait és festői stílusát mind-mind kendőzetlenül érinti. Kicsit olyan, mint Frida. Nem nagyon vannak kimondatlan szavak.

A könyv elolvasása, a képek megnézegetése és a film megnézése után is úgy gondolom (sőt, egyre inkább úgy gondolom), hogy érdemes megismerkedni Frida (művészi) világával.
Úgy érzem, hogy olyan terhet rak a vállamra, amivel egyúttal fel is szabadít. De a minimum: hogy hatással van rám, érzést vált ki belőlem. Ehhez viszont nem baj, ha picit mögé látunk a miérteknek. Slavenka Drakulic kötetét erre alkalmasnak érzem. Legalábbis: kezdésnek nem rossz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése