A gyermeki naivitás megőrzése
szerintem fontos. Abban az értelemben és formában, ami túlsegít minket a szürke
hétköznapokon, ami kíváncsivá és nyitottá tesz minket a világ és az emberek
felé, ami egy ki tudja honnan jövő optimizmussal jár át minket. Nekem nem
mindig sikerül ezt a hozzáállást és nézőpontot megtartani, de talán nem is az
állandóság ebben a fontos: hanem, hogy ne felejtsük el.
Lucy Maud Montgomery: Anne és az Álmok Háza
Manó Könyvek, 2025, 296 oldal
Sorozat: Anne (5)
Fordította: Ruff Orsolya
Csillagérték: 8
Egy ifjúsági regénysorozat
olvasásakor különösen érdekes, hogy a jellemfejlődésben ez a fajta naivitás hol
tűnik el, eltűnik-e egyáltalán. Lucy Maud Montgomery Anne-sorozata mellett
talán még mindig az tart engem leginkább, hogy ezt nyomon követhessem. S az a
helyzet, hogy még a széria ötödik részében is van mit figyelni.
Egészen hozzászoktam már, hogy egy szép,
új kiadásban és friss fordítással követhetem, hogy ez a cserfes kislányból lett
vidám fiatal hölgy hogyan szövi élete fonalát. A sorozattal való kapcsolatom
ugyanakkor némiképp hullámzó, nem mindig sikerül tökéletesen ráhangolódnom, s
sokszor érzem azt, hogy majd sok év múlva fogom benne az igazi örömöt és
elcsendesedést megtalálni. Pedig, a 21. században valahol ebben keresendő Anne
karakterének és történetének lényege: hogy egy picit megtanít kiszakadni,
lelassulni és élvezni azokat az igazi értékeket, melyek mentén emberi
kapcsolataink fejlődnek, s amire igazán érdemes figyelni.
![]() |
| Lucy Maud Montgomery |
Nagyon kedvelem Montgomery
elbeszéléseiben a beszédes, de mindenképp hangzatos és kedves neveket, melyeket
a helyszíneknek ad. A Széljárta Fűzfa-lak, a Zöld Orom után a Négy Szél lesz
Anne és Gilbert új bázisa. A festői környezet, vízparttal, fákkal és egy takaros
otthonnal új kalandok felé viszi a főszereplőt, melynek során új karakterekkel
és élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Az új szereplők közül egyértelműen Jim
kapitány vált kedvencemmé. S visszatérve a bejegyzés elején említett gyermeki
naivitáshoz: azt hiszem, pont emiatt kedvelem egyre inkább Anne karakterét.
Mert nem hagyja elveszni ezt a habitusát. Megpróbáltatások és hullámvölgyek
ellenére mindvégig kitart önmaga mellett, s Gilberttel vállvetve igyekeznek mindent
megtenni a boldogságukért. Bizony, nem mindig alakulnak úgy a dolgaink, ahogyan
azt előre elterveztük, néha „közbejön az élet”, de talán az a lényeg, hogy az
önmagunkba és egymásba vetett hitet ne hagyjuk kihunyni, s amíg egy kicsit is
pislákol, mindig visszatérhetünk hozzá.
Blogturné Klub
A Manó Könyvek gondozásában megjelent az Anne sorozat folytatása, vagyis az Anne és az Álmok Háza című kötet. Az élet nem is alakulhatna tökéletesebben Anne számára: egy gyönyörű napon feleségül megy szerelméhez, Gilberthez és együtt költöznek be új otthonukba. Nem unatkoznak, rengeteg új barát és ismerős veszi körül őket. Az öröm mellett azonban veszteség is éri őket, közösen kell tehát feldolgozniuk az őket ért fájdalmat. Legyünk társai Anne-nek és Gilbertnek életük egy újabb szakaszán. Ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
A turné állomásai
11.26. Csak olvass!
11.29. Könyv és más
11.30. Szembetűnő
12.02. Zakkant olvas
Nyereményjáték
Az Anne és az Álmok Háza című kötet a sorozatnak már az ötödik része, így a karaktereket régi kedves ismerősként köszönthetjük. A játékban most rájuk koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy nevet, de a betűi sajnos a nagy kavarodásban összekeveredtek. Nincs más dolgotok, mint a megfelelő sorba beírni, hogy melyik szereplőre gondolhattunk.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Hacler Ylend




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése