A meséket sosem szabad
lenézni vagy leértékelni, gyerekeknek írni – és gyerekkönyveket jól gondozni,
megírni, illusztrálni szerintem csodálatos és egyben egyáltalán nem egyszerű
feladat. Mi az, ami időtálló, mi az, ami leköti a legkisebbek figyelmét.
Mészöly Ágnes: Alvós mesék
Móra Könyvkiadó, 2025, 40 oldal
Sorozat: Minna és Róka (2)
Illusztrálta: Fodor Anikó
Csillagérték: 10
Nem írom, hogy főleg a legkisebbekét, mert azt gondolom, minden korosztály szép feladat elé állítja a szerzőt, aki tartalmas, szórakoztató, de mégis értékes munkával lép az olvasóközönség elé. Mészöly Ágnes
bölcsiseknek szóló mesekönyvsorozatának első részéről – mely Vizes mesék –
címmel jelent meg szintén ebben az évben, nagy örömmel írtam, mert talán ez az
a szegmense a gyermekkönyveknek, melyek egyelőre kicsit ismeretlenebbek
előttem, mint a többi. A lapozók és böngészők világában már talán valamelyest
otthon vagyok, az ovisok meséiben is járatosabb vagyok, de mi van azzal a
korosztállyal, akik a böngészők mellett már a rövidke meséket is igénylik?
A Vizes meséket pont
amiatt tartottam jó elgondolásnak, mert teljesen hétköznapi és hagyományos
életképeket mutat be egy kislány és a plüssrókája segítségével. Minna egyke
kislányként Anya és Apa szeme fénye. A cserfes és kíváncsi leányzó mellől persze
nem hiányozhat a saját kis „nyunyókája” (elnézést!), Róka sem, aki minden
kalandra elkíséri a kislányt, legyen szó egy esős nyári délutánról vagy egy
strandolásról a közeli tónál.
A második rész a
következő évszakra, az őszre vezeti át a három év alatti mesefogyasztókat, s –
az első részhez hasonlóan – ugyancsak két életképet vázol. Az elsőben új
családtagot, Keresztanyut ismerhetjük meg, aki egy délután három zacskó
hagymával jelenik meg. Minna előérzete – miszerint valamit sütni fognak – nem igazolódik
be, ugyanis Keresztanyu virághagymákkal rukkol elő, meg egy lila-piros pöttyös
csizmával, hogy Minna gond nélkül és csinosan segédkezhessen az ültetésben. Minna,
Róka, Keresztanyu és Anya így megcélozzák a virágoskertet. A közös program
során Minna számos új ismerettel gazdagodik a kertészkedés kapcsán, hiszen
kiderül, hogy ezek a tulipánok másnapra még egyáltalán nem fogják benépesíteni
és ékesíteni a virágoskertet. De azt is megtanulhatja, hogy az avar mélyén megbúvó
szúrós labdák igazából épp a téli álmukra készülődnek. A második mese egy esti
jelenetet dolgoz fel. Minna békésen elfogyasztja a vacsorát, lubickol egy nagyot
a fürdőkádban, s előkészül a lefekvésre. Apa mesét olvas, énekel – mindeközben nem
tudjuk meg, hogy Róka miért olyan különösen kedvetlen, sőt, dölyfös egész idő
alatt: nem érdekli a kakaó a tejbegrízen, nem akar fürdeni, se fogat mosni. De
az esti mese egészen más tészta, azt már kíváncsian és türelmetlenül várja,
hogy aztán Minnával összebújva a takaró alatt elmerüljenek az álmok országában
és egy jó nagyot pihenjenek reggelig.
Az Alvós mesék megint
egy kedves kis jelenetekből álló mesekönyv. Fodor Anikó illusztrációit az előző
könyv kapcsán is nagyon kedveltem, s nincs ez másként ebben a részben sem.
Külön kedves elgondolásnak tartom, hogy Minna lila-piros pöttyös csizmájának
pöttyei keretezik a történetet. A képi megoldás színvilága kellemes, a
karakterábrázolások békések, nyugalmat árasztanak, vidámak és olykor viccesek.
A kiválasztott epizódok szerintem megint nagyon szépen ábrázolják az adott
évszak sajátságait és egy picit átvezetnek a következő évszak hangulatába
(ahogy a Vizes mesék kapcsán a második, esős mese picit az őszt hívja elő, itt
az esti rutinos mese a téli elcsendesedést). Egyszóval, az Alvós mesék
szerintem hasonlóan bájos mesekönyv, mint az előző és remélem, hogy hamarosan
érkezik még legalább két rész, hogy egy egész évet eltölthessünk Minna és Róka
társaságában.
Blogturné Klub
A Móra Kiadó gondozásában máris megérkezett a Mészöly Ágnes: Minna és Róka sorozatának második része, mely - ugyan még őszi környezetben - már egy picit a téli bekuckózásra készít fel minket. A legkisebbeknek szóló két kis mesét most a Blogturné Klub négy bloggere mutatja be nektek. Tartsatok velünk, s a turné végén meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a Kiadó felajánlásában!
A turné állomásai
12.01. Szembetűnő
12.02. Könyv és más
12.07. Veronika’s Reader Feeder
12.08. Csak olvass!
Nyereményjáték
Játékunkban a könyv világával kapcsolatban hívunk titeket nyomozásra. A kötet egyik meséje egy őszi délutánt, míg a másik egy kislány esti rutinját mutatja be. Minden állomáson elrejtettünk ezzel kapcsolatosan egy-egy szót (tárgyat, élőlényt, cselekvést). A feladatotok, hogy megkeressétek a betűket, és beírjátok a kapott szót a Tally megfelelő helyére.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése