Michael
Ende teljesen érthetetlen módon maradt ki az eddigi olvasmánylistámról. Persze,
talán nem is lenne elég az összes ujjam, hogy összeszámoljam: hány és hány szerzőnél
írhatnám le ugyanezt. Sok-sok olyan alkotó van, akik a tudatom részei, mégsem
olvastam még tőlük. Michael Endének a Móra Könyvkiadónál új fordításban megjelent
könyve, a Momo viszont remek alkalmat biztosított egy újabb pipa elhelyezésére
azon a bizonyos képzeletbeli várólistán.
Michael Ende: Momo
Móra Könyvkiadó, 2024, 256 oldal
Fordította: Győri László
Csillagérték: 7
Merthogy
alapvetően a Momóval szerettem volna kezdeni a szerzővel való megismerkedésem.
Az eredetileg 1973-ban megjelent ifjúsági regénnyel kapcsolatban arra is
kíváncsi voltam, hogy vajon újabb bizonyítéka lesz-e a műfajjal kapcsolatos
eddigi megfigyeléseimnek. És már le is lövöm a poént: igen! De mi is a kérdés?
Egy
ismeretlen városkában járunk, valahol Európa déli szegletében. A többezer évvel
ezelőtti romok és emlékek feledésbe merültek, az egykori amfiteátrumokkal kapcsolatos
érdeklődés már a történészekben is alábbhagyott. Egy ilyen, elhagyatott helyen
talál új otthonra Momo, a finoman szólva is szélfútta hajú kislány, akiről nem
tudjuk meg, pontosan honnan származik és hogy keveredett az amfiteátrum egy
eldugott szegletébe, ahol saját kis otthont igyekezett berendezni magának. Ő
sem tudja. Senki sem tudja. A városka lakói azonban gondozásukba veszik a kislányt.
Mivel Momo nem szívesen hagyná el újdonsült otthonát, a „Látogasd meg Momót!” üdvözlet
csaknem úgy elterjed a városka lakóinak körében, mint a „Hogy vagy?” vagy a „Szép
időnk van!”. Így Momo sosincs egyedül, szedett-vedett hajlékát bútorok töltik
meg, és minden nap jut élelem is az asztalra. A kislány azonban nem hálátlan: ő
tud mindenki közül a legjobban meghallgatni másokat. Hallgatása nem csupán mély
csendből tevődik össze, ez a csend és hallgatás inspiráló. Így békülnek ki haragban
lévő szomszédok és találnak ki mindig új játékot a gyerekek. Az élet nem is
lehetne szebb…
Aztán
egy nap, nem várt szürke alakok jelennek meg a városkában. Az Időtakarék ügynökei ők,
akik akkurátusan, szigorú matematikai számításokkal vázolják az embereknek,
mennyi időt hagynak kifolyni a kezük közül. Meggyőzik őket, hogy
takarékoskodjanak idejükkel, hogy „majd a végén” egyben visszakapják azt. A
szabadidő így szép lassan ismeretlenné válik az emberek életében, mint ahogy az is, mi
tulajdonképpen az elszürkülő élet értelme, ha nincs más, csak a mókuskerék. Az
ügynökök azonban egy valakit egészen biztosan nem tudnak bekebelezni: Momót. A
kislány szembeszáll az ügynökökkel, de – ahogy az lenni szokott – csatájában segítségre
is lel.
Van
egy meglátásom, miszerint az ifjúsági regények egy bizonyos része nem az ifjúságnak
szól, inkább egy gyerekszereplő által akar a felnőttek számára (például)
a lét értelmével kapcsolatos üzeneteket megfogalmazni. A Momo szerintem ilyen. Annak
ellenére, hogy nem igazán sikerült egymásra hangolódnunk, azt gondolom, hogy
felnőttként sokkal inkább tudom értékelni Ende elbeszélését. Az idő változását,
beosztását, vagy hogy egyszerűen nem tudjuk befolyásolni, vagy nem kell
befolyásolnunk mindezt. Az elbeszélő ezzel kapcsolatban kifejezetten szép képekkel is
operál. A gyermeki látásmód a regény elején egy félmondattal levett a lábamról.
Mikor megkérdezik Momótól, mikor született . Gyermekként mi mást mondhatna
erre, mint hogy ő mindig is volt. És nem ez volna-e a lényeg? Hogy magunkat
megtaláljuk az időben, hogy azokra a személyekre, dolgokra összepontosítsuk a
létezésünk darabkáit, akik igazán fontosak? Ha maga a cselekményfolyam nem is
ragadott igazán magával, a regény üzenete egészen örökérvényű. Az volt
évezredekkel ezelőtt, az 1970-es években, az ezredfordulón, az ma – és az lesz
száz év múlva is.
„Van
egy nagy, de mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkit érint, mindenki ismeri,
de alig akad valaki, akit gondolkodóba ejt. A legtöbben egyszerűen csak tudomásul
veszik, és nemigen csodálkoznak rajta. Ez a titok az idő.
Mérésére
ott a naptár, ott az óra, de ez sem sokat jelent, hiszen mindenki tudja, hogy
egy óra olykor egy örökkévalóságnak tűnik, máskor meg egy pillanat alatt
elillan – attól függően, mit élünk át abban az órában.
Mert
az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakozik.”
Blogturné Klub
Michael Ende méltán ismert ifjúsági regénye idén csodaszép új köntösben és Győri László új fordításával jelent meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából. Ismerjétek meg Momót és barátait, szálljatok ti is szembe a szürke urakkal, vegyetek részt a nyereményjátékon, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!
A turné állomásai
10.31. Könyv és más
11.02. Spirit Bliss Sárga könyves út
11.05. Szembetűnő
Nyereményjáték
Mostani
nyereményjátékunkban Michael Ende további köteteinek nyomába eredünk. Minden
állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét
beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
„Ha
valamiért lelkesedni tudsz, tedd meg, ha nem tudsz, akkor aludj.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése