Jenny Jackson: Ananász utca

Milyen lehet mindent megengedni magadnak? Anyagilag függetlennek lenni egész életedben? Megvenni bármit, amit szeretnél? Elutazni oda, ahova csak akarsz? Ez volna a szabadság? Ez volna a függetlenség? Mindegy kivel, mit és hova? Ha egy picit mélyebbre ásunk, talán mást is találunk az Ananász utcában.

Jenny Jackson: Ananász utca

Central Könyvek, 2024, 328 oldal

Fordította: Goitein Veronika

Csillagérték: 6

Jenny Jackson regényére a fülszöveg egyetlen helyszíne miatt böktem rá. Roppant zöldfülű módon egyszerűen nem tudtam elmenni Brooklyn Heights mellett, s folyamatosan a Jóbarátok jelenete pörgött a fejemben, mikor Phoebe és párja, Gary kiadó házat keresnek maguknak. Brooklyn Heights, Brooklyn Heights, Brooklyn Heights. Ja, hogy ezek kiadók, azt hittem, csak kérkednek velük! És ugye, medence mindenképp kell!

Mondhatni tehát, hogy a huszonéves én választotta az Ananász utcát, hogy utánajárjon, miféle népségek lakják Brooklyn Heightsot. A regénybe lapozva aztán kiderült, hogy nem egy könnyed limonádéba csöppentem New York sznobjainak társaságában – bár a nyitókép alapján tulajdonképpen erre is következtethetünk –, hanem három eltérő női életútjába, melyek – hogy, hogy nem – ugyanabban a családban keresztezik egymás útjait. A Stockton család meghatározó, jómódú szereplője a brooklyni társasági életnek. Semmiben nem szenvednek hiányt. A szülők tyúkanyóként- és apóként próbálják példaértékű mederben terelni felnőtté cseperedett gyermekeik életét. Közelebbről megvizslatva azonban ez a terelgetés jócskán megterhelő a fiatalok számára, mely magától értetődően hozza magával a hazugságokat, a képmutatást és a boldogtalanságot.

Noha első körben anyát és két lányát ismerjük meg, felszínes és gyors találkozásunkat követően Sasha mindennapjaiba nyerünk betekintést. A középosztálybeli lány mit sem sejtve, szíve hangját követve lett a Stockton család tagja. Rövidesen tudatosul azonban benne, hogy férje családja egyrészt nem fogadja be őt, másrészt képtelen azonosulni azokkal a maníros szabályokkal, melyek olyan egyszerűnek tűnő dolgokban is korlátozzák őt, mint férjével közös otthonuk berendezése. A családtagok közötti őszinte kommunikációnak még csak csíráját sem találja, a félrevont somolygások, a visszanyelt félmondatok pedig szép lassan bekúsznak a férjével való kapcsolatába is. Mindeközben pedig megismerjük a két Stockton-lány, Darley és Georgiana életét is. Darley mint legidősebb testvér, ambícióit hátrahagyva az anyaságot választotta fő hivatásának, míg Georgiana titkos szerelmi viszonyt folytat a munkahelyén. Mindannyian titkokat hordoznak hát, s egy-egy emberi pillanatukban mindketten rátalálnak Sashára, akinek szemszögéből az egész cselekményt végigkövetjük.

Az a történet elején borítékolható, hogy Sasha feltűnése lesz az, mely borítja a tökéletes családi idill hamisan megrajzolt képét. De ez a kiszámíthatóság szinte mindvégig jelen van Jackson történetében. Az életképek felidézik a „gazdagok világának” sztereotípiáit, a vagyon és a szabadság kérdését, az őszinteség és a tökéletesség párhuzamát és ellentéteit. Az elbeszélő igyekszik megteremteni az olvasó számára, hogy könnyen azonosuljon a szereplők emberi oldalával, hogy univerzális problémákat vázoljon, számomra mégis mindvégig egyfajta steril fal emelkedett a történet és a befogadás között. Ez amiatt lehetett, mert az előbb említett igyekezet sematikus alakokat, sokszor sokféle helyzetben látott elitet jelenített meg a lapokon. Érzékelhetően célja volt, hogy szereplői ráeszméljenek anyagilag kiváltságos helyzetükre, viszont a társadalomkritika és az elgondolkodtatás számomra nem igazán volt átütő. S itt kanyarodnék vissza a bejegyzésben említett limonádé-vonalra. Talán mégiscsak egy limonádéról van szó, melyben nem a romantika könnyedsége, hanem a társadalomkritika jelenik meg pillesúllyal.