2023. szeptember 30., szombat

Legyél gyerek Micimackóval!

A Micimackó szerintem az egyik olyan mese, amit mindenki ismer és mindenki nézte, olvasta is kiskorában. Ez persze nem feltétlenül vonzotta egyenesen magával azt, hogy mindenki kedvelte is volna. Én például sokáig nem bírtam elviselni Nyuszit, de nem hiszem (persze, egész bátran cáfoljatok meg), hogy van olyan, akinek ne dobbanna meg a gyermeki szíve valahol legbelül, mikor Micimackó Mikó István hangján megszólal a képernyőn. 

 
Játék és mese – Micimackó
KolibriKiadó, 2023, 11 oldal
Fordította: Seri Márton
Csillagérték: 9

A. A. Milne mackója megkerülhetetlen figurája mindannyiunk gyerekkorának – és talán nem is csak a leggondtalanabbnak tartott korszakunkban van vele kapcsolatunk. Emlékszem például, hogy egészen kiskorom óta követtem a Százholdas Pagony lakóinak kalandjait és noha világ életemben imádtam a plüssöket, Micimackó, Tigris és Füles a húszas éveimben csatlakoztak a kis kompániámhoz.

 

Az elmúlt harminckét évben tehát sokféleképp találkoztam a történettel és a szereplőkkel. Nyilván a Disney-mesék elkerülhetetlenül az ember szívében lakoznak. A mindennek alapjául szolgáló könyvet csak jóval ezután olvastam (lehet, hogy érdemes lenne ismét előkeresni?) és persze a filmes feldolgozásokat is megnéztem – kitérve csacsi, öreg medvénk legkevésbé sem idilli születésének történetére (és kihagyva a horrorfeldolgozást). A Százholdas Pagonyt pedig – tudva, hogy a valóságban is létezik – mindig valamiféle biztonságos helynek képzeltem el, ahol összeszedegethetjük a csodát ismerő gyermeki lelkünk darabkáit, ha a mindennapok sodra közepette éppen nem emlékeznénk rá, hol hagytuk el. Bizony, ilyen romantikusan naivan. Mindezek után talán legkevésbé sem meglepő, hogy a Játék és mese – Micimackó kiadvány azonnal felkeltette az érdeklődésem, és az igazat megvallva, egy fél pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy ne tartoznék a mesekönyv célközönségének soraiba. Higgyétek el, a kis pakkomban felfedezve a doboz és mesekönyv elegyére hajazó kiadványt, seperc alatt váltam ragyogó szemű ötévessé és – mintha karácsony volna felütéssel – vadul elkezdtem bontogatni az új jövevényt. Természetesen csak azután, hogy végigsimiztem és minden szegmensét átnéztem a borítónak.

A fülszöveg alapján nem nagyon tudtam, hogy is kell elképzelni egy ilyen kiadványt, az „én időmben” még nem volt jellemző, hogy mindenféle kiegészítőt is csomagoljanak egy mesekönyv mellé. Ami első körben gyanús volt, hogy annak ellenére, hogy egy vaskos könyvről van szó, nem tűnt nehéznek. S naná, hogy nem: az igazi meglepetés csak azután ért, hogy végre fellapoztam a könyvet. Merthogy tényleg a könyv és a játékdoboz ügyes keveredéséről van szó. Az első néhány oldalon Micimackó útnak indul a Százholdas Pagony kanyargós útjain, hogy felkeresse barátait: Malacka, Bagoly, Tigris, Füles, Róbert Gida, Kanga és Zsebibaba mind-mind megelevenednek az eredeti grafikát idéző könyv lapjain. Amit talán érdemes kiemelni, hogy nem új meséről van szó (az egész kiadvány inkább interaktív kalandra hív), nincs veszélyben a Százholdas Pagony és Róbert Gidának sem tűnt nyoma: minden szereplőnél egy-egy pársoros versike várja az olvasót, melyek Seri Márton fordítása nyomán egyáltalán nem hatnak bugyutának és erőltetettnek sem, mint azt adott esetben több hasonló mese kapcsán már tapasztalhattuk. Hogy mire lehetnek mégis alkalmasak ezek a helyzetképeket lefestő mondókák, ahhoz érdemes a dobozba kukkantani! A magam részéről én itt teljesen rajongóüzemmódba kapcsoltam (ha eddig ne lettem volna abban).

A hátsó rekeszekben ugyanis két meglepetés is lapul. Az egyik egy terepszőnyeg, amit kihajtogatva a Százholdas Pagony térképe tárul elénk, a meséből már jól ismert és ahhoz illő grafikával és színvilággal, ami abszolút otthonossá teszi a szemlélődést. Ráadásul mindenkinek az otthonát könnyedén megtaláljuk a térképen. Ami talán egy picit óvatossá tesz a terepszőnyeggel kapcsolatban, az az anyaga. Ugyan a szokásosnál vastagabb és fényes a papír – amit ügyesen széthajtogatva teljesen ki tudunk teríteni – kicsit félő, hogy nem túl időtálló, s talán érdemes ennek hajtogatását felnőttre vagy ügyeskezű (és türelmes) gyerkőcre bízni. A másik rekeszkében pedig abszolút rajongói darabokra bukkanhatunk: Micimackó, Malacka, Nyuszi, Füles, Bagoly, Róbert Gida, Kanga és Zsebibaba – meg egy nagy csupor méz bújik meg itt. Bár a megbújás talán erős szó, ugyanis meglepetésemre, a Kiadó egyáltalán nem elégedett meg azzal, hogy néhány aprósággal kiszúrja a szemünket: minden szereplő “látható”, strapabíró és szeretett grafikánkat idéző módon lép ki a könyvből. Ezáltal – akár a könyvben szereplő versikék, akár saját játék mentén – kézzelfogható módon tehetünk kirándulásokat a Százholdas Pagonyban. S ha nem szívesen csomagolnánk vissza kis barátainkat a könyves dobozba, teljesen jól mutatnak egy mesekönyves polcon is. Ezen a megoldáson egyébként komolyan elgondolkodtam.

A Játék és mese – Micimackó kiadvány egyike az idei kedvenceimnek, ami nem csak hogy megkocogtatta gyermeki szívem, de egyből rám is rontott és felültetett a nosztalgiavonatra. Bár még messze van, karácsonyi ajándéknak egyértelműen el tudnám képzelni (mármint nekem már ne vegyeték meg, de a sorozat Jégvarázsos és a Disney Hercegnős részét bátran). És oké, lehet, hogy elsődlegesen ne a 32 éves barátnőtöket, párotokat lepjétek meg vele, de ha van 4 és 7 év közötti gyerkőc, unokahugi, unokaöcsi a családban, neki csempésszétek be a fa alá vagy a csizmájába – és játsszatok együtt sokat-sokat! Alapvetően szerintem a klasszikus mesekönyveket is érdemes együtt forgatni, de ennél a kiadványnál talán még inkább igaz ez. Persze, önállóan is lehet hagyni a kicsiket kibontakozni, de akár együtt is alkothatunk játékokat és történeteket.



Blogturné Klub


Generációk nőttek fel a Százholdas Pagony és Micimackó történetein, legyen szó az eredeti mesekönyvről vagy különféle feldolgozásokról. A Kolibri Kiadó újdonsága, a Játék ​és mese – Micimackó nem csupán mesekönyv, hanem egyben szuper játék is, így a kisebbek és nagyobbak akár életre is kelthetik a történeteket a játékszőnyeg és a 10 imádnivaló figura segítségével. Tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!




A turné állomásai


09.28. Könyv és más
09.30. Szembetűnő
10.02. KönyvParfé
10.04. Veronika’s Reader Feeder


Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban az eredeti mese és A.A.Milne író áll a középpontban. Minden állomáson találtok egy-egy állítást, nektek pedig el kell dönteni, hogy igaz, vagy hamis. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

1930. január 6-án Stephen Slesinger mindössze 20 dollárért vásárolta meg a Micimackóhoz kapcsolódó megfilmesítési és kereskedelmi jogokat az Egyesült Államok és Kanada területére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése