A család ott van, ahol szeretnek

Mindig megírom, ha egy könyvet nem saját indíttatásból, hanem bloggertársak ajánlása mentén olvasok, tehát jöjjön a nagy beismerés: A méhek titkos életét a Könyv és más Zsuzsijának egyik kommentje alapján választottam az olvasmánylistára. És jó, jöjjön még egy spoiler is rögtön a bejegyzés elejére: milyen jól tettem, hogy így tettem. Sue Monk Kidd könyve nem az a tipikusan azonnal a lábadról ledöntő olvasmány, inkább az a fajta, ami szép lassan kúszik be a bőröd alá, és kedvesen ringat és visz magával. Pedig a regény egyáltalán lágy témákat érint. De mindjárt részletesebben is kifejtem, mit értek ezalatt.

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

21. Század Kiadó, 2023, 318 oldal

Fordította: Barta Judit

Csillagérték: 9

S addig azért azt is idebiggyesztem, hogy a könyv már a megérkezésekor elvarázsolt. Csodálatos köntösben jelent ugyanis meg, ráadásul a külső borítója különlegesen dupla; ilyen példánya még egészen biztosan nincs a kis könyvtáramnak.

A történet az 1960-as évek Amerikájában játszódik, főszereplője pedig talán nem is egy van, s talán nem is karakterekhez, inkább témaérzékenységhez kötött. Ha ragaszkodunk a szereplőközpontúsághoz, akkor Lilyre szükséges ráirányítani a mutatóujjunkat. A félárva kislány (és igyekszem a legkevesebb történetmesélést kieszközölni, bár gyakorta megesik, hogy elszalad velem a ló) apja barackosában tengeti mindennapjait, illetve az út mentén árulja a gyümölcsöt. Szeretetteljes kötődésről a legcsekélyebb mértékben sem beszélhetünk apa és lánya között. A kislány egyedül a ház körül tüsténkedő Rosaleentől, egykori dajkájától hall jó szót, akinek szókimondó kiállását a tizennégy éves leányzó (aki épp maga is lázadó időszakát éli), nem mindig tudja értelmezni. Minden, ami Lily édesanyja után marad a leányzóra, egy dobozban elfér. S van itt még más is: egy rémes ködkép, mely egészen picit kora óta körül lengi főszereplőnket az anyja halálának körülményei kapcsán. Vajon ő vetett véget szertetett anyja életének? Miután apja nem hajlandó beszélni felesége haláláról, Lily a kis dobozt hívja segítségül a múlt derengő titkainak felderítésére. Ehhez azonban meg kell szöknie otthonról, társául pedig Rosaleen szegődik, akit Lily trükkös módon szabadít ki az igazságszolgáltatás – jelen esetben igazságtalan – karmai közül (de erről tényleg nem írok bővebben).

„Sosem voltál szerelmes? – kérdeztem.
– Szerelmesnek lenni és férjhez menni két különböző dolog. Dehogynem, egyszer én is voltam szerelmes, persze, hogy voltam. Egyszer mindenkinek át kell élnie a szerelmet. .
– De nem szeretted annyira, hogy hozzámenj?
Rám mosolygott. – De igen, szerettem annyira – mondta. – De a szabadságomat még annál is jobban szerettem.”

Lily és Rosaleen egy, a dobozban talált fekete Mária-kép nyomán bukkannak rá Tiborunban három nővérre, akik – figyeljetek, jön a fordulat – méhészkedéssel foglalkoznak, s gyakorlatilag minden további magyarázat nélkül befogadják a távoli vándorokat. A regény ettől a megékezéstől kezdve kezd el szépen rétegesen építkezni, amit igazán és nagyon szerettem ebben a történetben. Egyrészt szemtanúi lehetünk egy fiatal lány fejlődéstörténetének. Lily ugyanis egyrészt beletanul a méhészkedésbe, másrészt a gyermeki lélek a cselekményfolyamban gyakran keveredik a felelősségteljes női lélekkel (noha egyelőre nyilvánvalóan előbbi emelkedik ki gyakrabban). Mindemellett a nővérek és Rosaleen társaságában rengeteg tapasztalattal gazdagodik a társadalom működésével, a megbélyegzéssel, a rasszizmussal és a női energiák összeadódásával és annak erejével kapcsolatosan. Olvasás közben olyannyira a történettel éltem, hogy néha én magam is tizennégy éves leányzó módjára csodálkoztam rá néhány tényezőre. Ma talán kevéssé szaladna fel az össztársadalmi szemöldök négy fekete nő társaságában élni egy fehér kislányt, az 1960-as években ez azonban egyértelmű és nem túl baráti kérdéseket vetett fel. Csakúgy, mint a feketék jogai mellett aktívan kiállni – fekete nőként, bátorsággal.

„Tudod, Lily, vannak az életben olyan dolgok, amelyek kevésbé fontosak. Például egy ház színe. Ugyan mekkorát nyom ez a latban a nagybetűs élet rendjében? Viszont egy embert boldogabbá tenni – nos, ez az, ami számít. Az emberekkel az a legnagyobb baj, hogy…
–…hogy nem tudják, mi számít és mi nem! – fejeztem be helyette a mondatot, és nagyon meg voltam magammal elégedve, hogy kitaláltam a gondolatát.
– Én úgy mondanám, a baj az, hogy tudják, mi számít, és mégsem azt választják.”

Mindazonáltal Kidd nem elégedett meg egyetlen szereplő gondos kimunkálásával és fejlődésének elbeszélésével. A mellékszereplők: Rosaleen, August, May és June karakterei és az ő kapcsolatuk egymással és Lilyvel szintén megérdemlik az olvasó figyelmét. Különösen szerettem, hogy mindegyikük új nézőpontot, szemléletmódot hozott a történetbe. A hagyományos konyhai sertepertélések és a közös étkezések nagyon komfortossá tették számomra a regény világát. Talán ezek azok a jelenetek (legyenek azok vidámak vagy konfliktusoktól sem mentesek) kúsztatták (ha létezik ilyen szó) mélyebbre a regény mondandóját és alakították ki számomra a bevonódás lehetőségét. Tényleg, mintha néha félre kellett volna állnom az útból a reggeli készítésekor vagy néztem az ablakon át, ahogy May bánatában a kőfalhoz siet. Ezek és az esti természetképek (mikor Lilyvel együtt hallgattam a tornácra kuporodva August tanácsait és bölcs meglátásait) biztosan még sokáig velem maradnak, és azt hiszem, a későbbiek során is ezek lesznek azok az elemek, amik első körben fel fognak derengeni.

„A tudás átkokként nehezedik az emberre. Útra keltem egy hazugságokkal teli bőrönddel, hogy megleljem az igazságot, de már nem tudtam, melyik a nehezebb. Melyik cipeléséhez kell több erő. Nem mintha számítana, hiszen ha az ember megtudja az igazságot, már nem mehet vissza a hazugságokkal teli bőröndért. Akár nehezebb, akár könnyebb, az igazságot kell cipelnie tovább.”

Mint említettem, érdemes a nővérek és Rosaleen kapcsolatára, egyéni sorsalakulásukra is figyelmet fordítani. A nulladik lépés persze az volt, hogy August további kérdések nélkül hajlékot nyújtott Lilynek és Rosaleennek, amit May és June némi kétellyel fogadott (az okok persze a regény végére magyarázatot is kapnak). Érdekes volt Rosaleen és May kapcsolatának alakulását is megfigyelni, illetve May megnyílását az új és ismeretlen, a szívből jövő és reményteli jövő irányába. August pedig egyfajta bölcs Buddhaként telepedett a kis kompánia mindennapjainak működésére, ez a „telepedés” azonban egyáltalán nem terhes senki számára.

„Rengeteg idő van a dolgokra, Lily. Az embernek tudnia kell, mikor siettesse őket, és mikor hagyja, hogy haladjanak a maguk rendjén.”

A fentiekből egy idilli történet képe rajzolódhat ki, azonban A méhek titkos élete fontos problémákat jár körbe nagy érzékenységgel. Az elbeszélés szépen és lassan bontakozik ki, a rétegek tökéletesen illeszkednek egymáshoz. Az egyéni fejlődés mellett megjelenik a társadalmi megkülönböztetés, a veszteségeket követő traumafeldolgozás – melyeket további tragédiák és újrakezdések követnek, s a kötet címéhez híven a méhekről, a méhészkedésről és a természet tiszteletéről is szépirodalmi stílusban, érzékletesen megalkotott képekben olvashatunk. Tulajdonképpen maga a regény is úgy csordogál, mint méz a pergetőben. A kis történetszálak folyamatosan duruzsolnak, akár a méhek. Sue Monk Kidd regénye egy (méz)cseppel sem akar többet meríteni, mint amennyit elbír, nem akar világmegváltó gondolatokat megfogalmazni, tisztában van a korlátaival. A stílusával és az elbeszélés módjával azonban valami olyan bizsergetően, szívderítően öleli körbe az olvasót, ami még hetekkel később is vele marad.

Blogturné Klub

A méhek titkos élete az Amerikai Egyesült Államokba kalauzolja az olvasót, s Lily történetével egészen az 1960-as évekig utazunk vissza az időben. Sue Monk Kidd regénye, amellett, hogy komolyan foglalkozik a rasszizmus kérdésével, arra is rávilágít, hogy a családi összetartásnak egyetlen meghatározója: a szeretet. A Blogturné Klub nyolc bloggere indul turnéra a könyvvel, hogy bemutassa ezt a magával ragadó történetet, melyet a 21. Század Kiadó csodálatos, új kiadásában olvashatunk. A turnéval tartva, ahogy lenni szokott, most is lehetőségetek van megnyerni a könyv egy példányát a Kiadó felajánlásában.

A turné menete

09.18 Szembetűnő
09.20. Csak olvass!
09.22. KönyvParfé
09.24. Zakkant olvas
09.26. Hagyjatok! Olvasok!
09.28. Utószó
09.30. Readinspo
10.02. Spirit Bliss Sárga könyves út

Nyereményjáték

A regény nem csupán a New York Times bestsellerlistáján szerepelt több, mint száz hétig, de 2008-ban filmet is forgattak a történetből. A turné nyereményjátékában tehát könnyedebb vizekre evezünk, és olyan regények nyomába eredünk, melyek adaptációval is rendelkeznek. A feladatotok egyszerű, a rövid leírásokból találjátok ki, mely könyvadaptációról van szó az adott állomáson, és a film/sorozat címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Az HBO saját gyártású sorozata három középosztálybeli anyuka történetét meséli el. A közös bennük, hogy mindenük megvan, mit egy nő kívánhat, és a gyerekeik most mennek iskolába. A látszólag tökéletes életük azonban sötét titkokat rejteget. A sorozat a nálunk sem ismeretlen Liane Moriarty bestseller regényéből készült.