2023. október 10., kedd

A Csodakönyvtár nyomozónői

Elérkezett az idő, hogy kicsit ismét kikacsintgassak olyan műfajok és zsánerek felé, melyek nem helyezkednek el teljes egészében a komfortzónám határain belül.
 
Ellery Adams: Titkok könyvklubja
AnimusKiadó, 2023, 368 oldal
Fordította: Szieberth Ádám
Csillagérték: 6

A cozy crime – bár most ismerkedtem meg azzal, hogy e tematika mögé milyen jellegű történetek sorakoztathatók fel, azon kívül/belül, hogy krimik – erre éppen alkalmasnak bizonyult. Megmaradnak az erős női karakterek, nem szakadunk el a kisvárosias idilltől, de megspékeljük egy rejtélyes gyilkossággal. Ezt ígérte Ellery Adams új könyvének fülszövege. Jöhet! 



Ellery Adams – már új könyvének címével is – egészen ügyesen befészkeli magát a könyvmoly szívébe. Bár őszintén szólva, maga a könyvklub formula nem igazán áll hozzám közel, viszont a történetbe lapozva Nora élete egy picit gyorsabban rántott be a cselekményfolyamba, mint vártam. Tényleg minden idillinek hat: egy könyvesbolt (ami ráadásul a Csodakönyvek nevet viseli), ahova nemcsak azért térnek be az emberek, mert új olvasnivalóra vágynak, hanem egy kis töltekezésre, egy kis beszélgetésre – és adott esetben még egy jó kávéra is. A testi-lelki felfrissülést pedig Miracle Springs további vendéglátó- és szolgáltató helyei is biztosítják. Míg Nora Pennington néhány másodpercnyi beszélgetés után (legalább) egy, az olvasóhoz (és aktuális lelkivilágához) tökéletesen passzoló könyvvel bocsájtja útjára a hozzá betévedőt, addig a Mézeskalács Házikóban Hester csillapítja a napi gondokat egy-egy személyre szabott/sütött sütivel. A spa és a szépségápolás élménye sem marad el, ezekről a négyes könyvklub másik két tagja, June és Estella gondoskodik. Bizony! Csakhogy egy nap Nora egy fura férfival találkozik a parkban, aki állítása szerint már mindennel próbálkozott, hogy a lelke enyhet találjon – de úgy tűnik, van, amire nincs gyógyír. A fickó zavarodottsága nemcsak Norából váltott ki feszültséget, de belőlem mint olvasóból is. Ott ültem a könyv felett és vártam, hogy történetünk hősnője, – aki másból se perc alatt kiszed olyan fontos morzsalékokat, amiből egy egész sütit lehet rekonstruálni – végre valami épkézláb információt húzzon ki a pasasból. Az évődést végül azzal zárják le, hogy Nora elküldi a férfit Hesterhez, majd valamivel későbbre személyes találkozót beszélnek meg a Csodakönyvekben. Erre azonban nem kerül sor. A férfit holtan találják a vasútállomáson.

A rendőrség elkönyveli öngyilkosságként az esetet, amivel persze minden egybe is vág: zavarodott és kétségbeesett férfi, aki az összetört szívek városában utolsó mentsvárként keresett még valamiféle megnyugvást, s láthatóan nem találta meg. Nora és maroknyi csapata azonban nem hagyja annyiban a dolgot és – ahogy vártuk – nyomozásba kezdenek. A szálak egy lakóparkhoz vezetnek, melyet a harmonikus kisvárosban terveznek kivitelezni: mit terveznek, már dolgoznak a megvalósításon. A szálak egyre csak gabalyodnak és kuszálódnak, a könyvklub tagjai pedig mind jobban igyekeznek ezeket szétszálazni, mígnem a sorozat első részének végére pont kerül a megoldatlan ügy végére. Talán ennyi spoiler belefér: igen, meglesz a tettes – hiszen magától értetődően nem öngyilkosságról van szó. A szófukar bemutatás a cselekményfolyamról előrejelezheti számodra, hogy a Titkok könyvklubja nem az év olvasmánya volt számomra. Maga a krimi vonal, a nyomozás és az indítékok szétszálazása igazából egészen jól tudott volna működni, viszont a cselekmény beágyazása, az elbeszélés és a karakterek számomra nem igazán működtették (jól) a sztorit. Ez pedig magától értetődően a nyomozós részre is rányomta a bélyegét. Amilyen hamar és egyértelműen belekerültem a történetbe a könyv fellapozásakor, gyakorlatilag ugyanolyan gyorsan vetett is ki magából. Miracle Springs inkább csalogatta elő belőlem a stepfordi feleségek világát, ahol minden idilli, minden cukormázas, a szereplők pedig pont úgy mozognak, ahogy a rendező előírja nekik. Ettől pedig az egész valahogy hiteltelenné és életelenné vált. Az erős nőkként bemutatott szereplők nem karakteresek, többször vissza kellett néznem, hogy ki kicsoda, mert nem találtam őket egyéniségnek, nem voltak kiforrottak (e tekintetben viszont piros pont, hogy a könyv legelején minden szereplőt és foglalkozását megnevezi a szerző, mintha maga is érezte volna, hogy ez a kis mankó még jól jöhet az olvasónak).


Egy cseppet a fülszöveg által is megvezetve éreztem magam, mivel az azt ígérte, hogy a szerző egy modern krimit mesél majd el, viszont ahogy haladtam előre a történetben, azt fogalmaztam meg magamban, hogyha az 1920-as években járnánk, talán ez a modern felütés még igaz is lehetne. Azt gondolom, hogy Ellery Adams – aki egyébként annak ellenére, hogy hazánkban ez az első könyve, több krimit is jegyez – nem tudott mit kezdeni a cozy crime zsánerrel, és mindenképpen olyan keretek közé akarta szorítani a történetet, melyek nem feltétlenül működnek a 21. században. Ez egyébként gyakori hiba a modernkori Austen átiratokkal kapcsolatban is. Valahogy erre a párhuzamra bukkantam, míg a kötettel kapcsolatos problémáimon töprengtem (bár tény, hogy a klasszikus krimik világában nem mozgom olyan otthonosan). A fentiek mellett még mindig volt bizodalmam a könyvesbolti jelenetekeben, mikor a könyvajánlókra vagy könyves témákra terelődik a dialógus. Egy-két kivételtől eltekintve viszont ezek is elég sutára sikerültek. Nem is tudom, hogy A kis hercegnél elcsépeltebb példával elő lehet-e még hozakodni 2023-ban…

A történetet és a benyomásaimat összegezve nem igazán sikerült az egymásra hangolódás. Nem voltak különösebb elvárásaim, kikapcsolódásként válogattam az olvasmánylistámra a könyvet, de végül egy cseppet unatkoztam a társaságában. Látjátok, több szempontból is igyekeztem megközelíteni, hogy mi csúszhatott félre a könyv és köztem. Olvasás közben még a Molyos értékelésekre is rálestem (mikor gyanússá kezd válni a helyzet, ez egy jó taktika önmagam megnyugtatására). Úgy látom, hogy ott sem annyira egyértelmű a könyv megítélése. Én azok közé tartozom, akiket kevéssé kötött le a történet (inkább a megvalósítása egyébként), de egyértelműen azt sem tudom mondani, hogy a Titkok könyvklubja rossz könyv, mert simán lehet, hogy ráhangolódás kérdése az egész.  Azt gondolom, hogy esetemben az elején csúszhatott valami félre – egy morbid szófordulattal úgy tudnám megfogalmazni: ha a sztori elején a vágányon tudsz maradni (és a vonat sem jön), akkor szépen végig tudsz zakatolni a történeten. Én valahogy úgy jártam a Titkok könyvklubjával, mint szerencsétlen Neil Parrish.


Blogturné Klub


Az Animus Kiadó egy cozy crime történettel lepte meg olvasóit. Ellery Adams: Titkok könyvklubja című könnyed krimije egy kisvárosi gyilkosság felgöngyölítésének ered nyomába. Az önkéntes nyomozás élén pedig ki más állhatna, ha nem a helyi könyvesbolt tulajdonosa, aki szabadidejében biblioterápiával is foglalkozik. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, járjunk együtt utána Norával a rejtélyes haláleset titkainak, s a turné végén a Kiadó jóvoltából tiétek lehet egy példány a kötetből.




A turné állomásai


10.10. Szembetűnő
10.12. Spirit Bliss Sárga könyves út
10.14. Olvasónapló
10.16. Könyv és más

Nyereményjáték


A történetben nagyon fontos szerep jut a Csodakönyvek könyvesboltnak, így a turné nyereményjátékán híres-hírhedt könyvesboltoknak és könyvtáraknak eredünk nyomába. Minden állomáson találtok egy-egy rövid meghatározást, a feladatotok pedig, hogy kitaláljátok, melyik könyvesboltról vagy könyvtárról van szó. A helyes megfejtést írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Ez a Nagy-Britanniában található könyvesbolt eredetileg vasútállomás volt, mely a mai napig őrzi is egy igazi állomás lenyomatait: a boltívek mellett, a polcok mögött ma is minivonatok közlekednek, működik a resti is. A könyvesbolt kínálatában pedig igazi ritkaságok is találhatók. Mi a könyvesbolt neve?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése