Ha valaki hősnőnek született

Korábban volt egy elképzelésem, hogy Jane Austen regényeiről nem fogok írni. A munkássága, az adaptációk, a szereplők és a témák más kérdés: de a konkrét könyvek – a hat befejezett történet – valahogy érintetlen maradt előttem e szempontból. Egészen mostanáig. Volt már néhány újraolvasásom – a Büszkeség és balítéletet idegen nyelven is olvastam és megismerkedtem vele az újrafordítás kapcsán.

Jane Austen: A klastrom titka

Menő Könyvek, 2023, 296 oldal

Fordította: Borbás Mária

Csillagérték: 10

A Menő Könyvek csodaszép kiadványsorozata még a „blogtalan” időszakban is megragadta a figyelmem, így nagy örömmel vállalkoztam rá, hogy tizenegy év után ismét elolvassam Austen első regényét, A klastrom titkát. Mindeközben pedig sikerült elhatározásra jutnom arra nézvést is, hogy szép lassan beszerzem a sorozat további részeit, és újraolvasom az életművet.

Mint sokan tudjátok, noha A klastrom titka utolsóként, 1818-ban jelent meg Jane Austen befejezett regényei közül, Catherine Morland története volt az első, melyet az írónő a századforduló magasságában papírra vetett. Alapvetően magam is az utolsók között rágtam át magam ezen az elbeszélésen még a húszas éveim legelején (igen, az átlag Austen-fanokhoz képest felteszem, viszonylag későn ismerkedtem meg az életművel – így félő, hogy a varázsa és az általa támasztott elvárásrendszer is némiképp később fog elillanni, már ha…), így egészen izgalmas volt új életszakaszban, a korszakról szerzett nagyobb ismeretanyaggal fellapozni ezt az általam mindig kicsit zöldnek tartott regényt. Egészen mókás egyébként, hogy részben Austen történetei indítottak el a nők korabeli helyzetének megismerése terén, s most mennyivel többet tudtam, tudok kiolvasni a sorok közül. Merthogy: A klastrom titka zseniális! Oké, nem a hagyományosan vett értelemben, mert valamelyest továbbra is tartom, hogy ez a regény – kicsit talán megmagyarázhatatlanul – elmarad számomra a többitől, de van egy olyan erős vetülete, ami miatt sokkal, de sokkal többre tartom, mint annak előtte (ennek mentén pedig még izgatottabb vagyok a többi öt regény újraolvasásával kapcsolatban).

Jane Austen minden regénye egy olyan felütéssel indul, ami egyrészt vezérfonala az adott történetnek, másrészt meg – finoman szólva is – megdönt mindenféle korabeli skatulyát a nőkről való gondolkodás horizontján. Vagy talán inkább így: megdönt mindenféle mindenkori skatulyát a nőkről való gondolkodás horizontján. A klastrom titka óta például bizonnyal tudjuk, hogy

„…ha egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család megátalkodottsága sem állhatja az útját. Valaminek történnie kell – és fog is történni, hogy hősnőnk útjába vesse a hőst.”

És valóban! Catherine Morland teljesen átlagos fiatal hölgy: se nem túl szép, se nem túl gazdag, se nem túl eszes. Képzeletét könnyen elragadják olvasmányai: rajong Ann Radcliffe munkái (a történetben elsősorban az Udolpho) iránt, s minden olyan természetű könyvet szívesen lapoz fel, mely a rejtélyes-gótikus regények világába kalauzolja őt. Catherine gyakorlatilag a korszak női olvasójának mintaképe, akit oly sok társadalmi megrovás és kritika ér képzelgő és naiv természete miatt – hasonló a helyzet egyébként ebben az időszakban (meg a következő száz évben) a hazai viszonyok közepette is. Tizenegy évvel ezelőtt meg voltam győződve róla, hogy Austen a bátortalansága okán ragaszkodik annyira a gótikus regények és az olvasás kritikáinak pellengérre állításához. Ma már jobban (úgy) látom, hogy karcos fricskákkal replikázott a női olvasókat és a „női műfajokat” szidóknak. És ez most kifejezetten szórakoztatóvá tette számomra az elbeszélést. A stílust illetően ugyanakkor továbbra is kicsit zöldnek látom a túlfinomkodó megfogalmazásokat, melyek emlékeim szerint a további művekben jó mederben formálódtak és szerethetővé váltak (igen, tudom, hogy az austeni és hasonló 19. századi könyvekről beszélve/írva belőlem is előtör az archaizmus. Sebaj!)

„Nincs olyan ifjú hölgy, aki e válságos pillanatban együtt ne érezne hősnőmmel, hisz nincs olyan ifjú hölgy, aki élete során hasonló válságot át ne élt volna. Mindegyikőjüket fenyegette – valóságos vagy vélt – üldöztetés olyan személytől, akit elkerülni óhajtott, és mindegyikőjük leste aggodalmasan valakinek a figyelmét, akinek a tetszését elnyerni kívánta.”

A történetvezetés kellemes, bár még mindig nagyon elkapkodottnak vélem a történet lezárását. A bathi időszak egészen vontatottá válik (valóban nem nehéz megunni a hathetes ottlétet, mint ahogy ebben a karakterek is nagyrészt megegyeznek), a klastromban töltött napok lényegében elrepülnek – és talán egy cseppet túlerőltett a gótikus regény vonal (de nyilván pont ez a görbe tükör benne a lényeg). S lám, hipp-hopp lezárul a történet, melynek elkapkodását maga a szerző is érzi – nem véletlenül szól ki az elbeszélésből ekkor. Mint ahogy egyébként minden kiszólásának, elkottyintásának megvan a maga helye és ideje. Ezt különösen szerettem egyébként A klastrom titkában: Austen hús-vér valójában is megjelenik benne, mintegy tyúkanyóként terelgetve az olvasót – oké, ez talán kissé sarkos megfogalmazása az elbeszélői szerepvállalásnak. De tény, hogy a történetvezetésben egészen ráhangolódik az olvasóra, s mikor épp a mi képzeletünk is elkalandozna Bath utcáin korzózva, hirtelen megszólít a lapról. Nos, igen…az az igazság, hogy Austen világáról írva a blogger és az olvasó képzelete is rendkívül könnyen képes elkalandozni.

„A csalódott szerelemnek minden bizonnyal legjobb balzsama a barátság.”

A klastrom titkának újraolvasása tehát telitalálatos ötlet volt részemről (néha magunkat is illik megdicsérni). Jó-jó, az imitt-amott megjelenő túlterjengős mondatokat olvasva néhol felszaladt a szemöldököm (ez valahogy nem működik ebben a regényben), és persze a Thorpe család sem lopta be magát a szívembe. Mindazonáltal Austen első regénye már magában hordozta (és milyen erősen) azt a világot, ami annyira magába szippantott az elmúlt bő egy évtizedben (és ami visz tovább utamon). Austen lehengerlő társadalomkritikája még akkor is sodor magával, ha a szereplői a sematikus vidéki és elit körök karaktereit vonultatják fel: hiszen épp ettől működik az egész. Persze, Austent és a történeteit megfoghatjuk a romantika oldaláról is – és igen, fogjuk is meg bátran, de szemrevételezzük mindazt a sok minden mást is, ami ezt a kivételes régenskori hölgyet a világirodalom csúcsára volt képes röpíteni – és ami A klastrom titkával vette kezdetét. Olybá tűnik, mintha megint túllőttem volna a célon? Ki tudja? Én nem hiszem.

Blogturné Klub

A Menő Könyvek nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen életművének egy újabb darabját. A klastrom titka című kötet az írónő első befejezett regénye, de csak 15 évvel később, halála után került kiadásra 1818-ban. A történet főszereplője Catherine, egy fiatal és naiv „antihősnő”, akinek meg kell tanulnia elkülöníteni a való világot a képzelet világától. Tarts bloggereinkkel merüljünk el újra együtt Jane Austen világában, és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet legújabb kiadását!

A turné állomásai

09.08. Csak olvass!

09.10. Szembetűnő

09.12. Könyv és más

09.14. Spirit Bliss Sárga könyves út

Nyereményjáték

A klastrom című kötet jelentős része Bath városában játszódik, így ebben a játékban erre a városra koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy hozzá kapcsolódó kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Bath címerén két ezüst csík is található. Mit jelképeznek?