Korábban
volt egy elképzelésem, hogy Jane Austen regényeiről nem fogok írni. A
munkássága, az adaptációk, a szereplők és a témák más kérdés: de a konkrét
könyvek – a hat befejezett történet – valahogy érintetlen maradt előttem e
szempontból. Egészen mostanáig. Volt már néhány újraolvasásom – a Büszkeség és
balítéletet idegen nyelven is olvastam és megismerkedtem vele az újrafordítás
kapcsán.
Jane Austen: A klastrom titka
Fordította: Borbás Mária
Csillagérték: 10
A
Menő Könyvek csodaszép kiadványsorozata még a „blogtalan” időszakban is
megragadta a figyelmem, így nagy örömmel vállalkoztam rá, hogy tizenegy év után
ismét elolvassam Austen első regényét, A klastrom titkát. Mindeközben pedig
sikerült elhatározásra jutnom arra nézvést is, hogy szép lassan beszerzem a
sorozat további részeit, és újraolvasom az életművet.
Mint
sokan tudjátok, noha A klastrom titka utolsóként, 1818-ban jelent meg Jane
Austen befejezett regényei közül, Catherine Morland története volt az első,
melyet az írónő a századforduló magasságában papírra vetett. Alapvetően magam
is az utolsók között rágtam át magam ezen az elbeszélésen még a húszas éveim
legelején (igen, az átlag Austen-fanokhoz képest felteszem, viszonylag későn
ismerkedtem meg az életművel – így félő, hogy a varázsa és az általa támasztott
elvárásrendszer is némiképp később fog elillanni, már ha…), így egészen
izgalmas volt új életszakaszban, a korszakról szerzett nagyobb ismeretanyaggal
fellapozni ezt az általam mindig kicsit zöldnek tartott regényt. Egészen mókás
egyébként, hogy részben Austen történetei indítottak el a nők korabeli
helyzetének megismerése terén, s most mennyivel többet tudtam, tudok kiolvasni
a sorok közül. Merthogy: A klastrom titka zseniális! Oké, nem a hagyományosan
vett értelemben, mert valamelyest továbbra is tartom, hogy ez a regény – kicsit
talán megmagyarázhatatlanul – elmarad számomra a többitől, de van egy olyan
erős vetülete, ami miatt sokkal, de sokkal többre tartom, mint annak előtte
(ennek mentén pedig még izgatottabb vagyok a többi öt regény újraolvasásával
kapcsolatban).
Jane
Austen minden regénye egy olyan felütéssel indul, ami egyrészt vezérfonala az
adott történetnek, másrészt meg – finoman szólva is – megdönt mindenféle
korabeli skatulyát a nőkről való gondolkodás horizontján. Vagy talán inkább
így: megdönt mindenféle mindenkori skatulyát a nőkről való gondolkodás
horizontján. A klastrom titka óta például bizonnyal tudjuk, hogy
„…ha
egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család
megátalkodottsága sem állhatja az útját. Valaminek történnie kell – és fog is
történni, hogy hősnőnk útjába vesse a hőst.”
És
valóban! Catherine Morland teljesen átlagos fiatal hölgy: se nem túl szép, se
nem túl gazdag, se nem túl eszes. Képzeletét könnyen elragadják olvasmányai:
rajong Ann Radcliffe munkái (a történetben elsősorban az Udolpho) iránt, s
minden olyan természetű könyvet szívesen lapoz fel, mely a rejtélyes-gótikus
regények világába kalauzolja őt. Catherine gyakorlatilag a korszak női
olvasójának mintaképe, akit oly sok társadalmi megrovás és kritika ér képzelgő
és naiv természete miatt – hasonló a helyzet egyébként ebben az időszakban (meg
a következő száz évben) a hazai viszonyok közepette is. Tizenegy évvel ezelőtt
meg voltam győződve róla, hogy Austen a bátortalansága okán ragaszkodik annyira
a gótikus regények és az olvasás kritikáinak pellengérre állításához. Ma már
jobban (úgy) látom, hogy karcos fricskákkal replikázott a női olvasókat és a
„női műfajokat” szidóknak. És ez most kifejezetten szórakoztatóvá tette
számomra az elbeszélést. A stílust illetően ugyanakkor továbbra is kicsit
zöldnek látom a túlfinomkodó megfogalmazásokat, melyek emlékeim szerint a
további művekben jó mederben formálódtak és szerethetővé váltak (igen, tudom,
hogy az austeni és hasonló 19. századi könyvekről beszélve/írva belőlem is
előtör az archaizmus. Sebaj!)
„Nincs
olyan ifjú hölgy, aki e válságos pillanatban együtt ne érezne hősnőmmel, hisz
nincs olyan ifjú hölgy, aki élete során hasonló válságot át ne élt volna.
Mindegyikőjüket fenyegette – valóságos vagy vélt – üldöztetés olyan személytől,
akit elkerülni óhajtott, és mindegyikőjük leste aggodalmasan valakinek a
figyelmét, akinek a tetszését elnyerni kívánta.”
A
történetvezetés kellemes, bár még mindig nagyon elkapkodottnak vélem a történet
lezárását. A bathi időszak egészen vontatottá válik (valóban nem nehéz megunni
a hathetes ottlétet, mint ahogy ebben a karakterek is nagyrészt megegyeznek), a
klastromban töltött napok lényegében elrepülnek – és talán egy cseppet
túlerőltett a gótikus regény vonal (de nyilván pont ez a görbe tükör benne a
lényeg). S lám, hipp-hopp lezárul a történet, melynek elkapkodását maga a
szerző is érzi – nem véletlenül szól ki az elbeszélésből ekkor. Mint ahogy
egyébként minden kiszólásának, elkottyintásának megvan a maga helye és ideje.
Ezt különösen szerettem egyébként A klastrom titkában: Austen hús-vér valójában
is megjelenik benne, mintegy tyúkanyóként terelgetve az olvasót – oké, ez talán
kissé sarkos megfogalmazása az elbeszélői szerepvállalásnak. De tény, hogy a
történetvezetésben egészen ráhangolódik az olvasóra, s mikor épp a mi
képzeletünk is elkalandozna Bath utcáin korzózva, hirtelen megszólít a lapról.
Nos, igen…az az igazság, hogy Austen világáról írva a blogger és az olvasó
képzelete is rendkívül könnyen képes elkalandozni.
„A csalódott szerelemnek
minden bizonnyal legjobb balzsama a barátság.”
A
klastrom titkának újraolvasása tehát telitalálatos ötlet volt részemről (néha
magunkat is illik megdicsérni). Jó-jó, az imitt-amott megjelenő túlterjengős
mondatokat olvasva néhol felszaladt a szemöldököm (ez valahogy nem működik
ebben a regényben), és persze a Thorpe család sem lopta be magát a szívembe.
Mindazonáltal Austen első regénye már magában hordozta (és milyen erősen) azt a
világot, ami annyira magába szippantott az elmúlt bő egy évtizedben (és ami
visz tovább utamon). Austen lehengerlő társadalomkritikája még akkor is sodor
magával, ha a szereplői a sematikus vidéki és elit körök karaktereit
vonultatják fel: hiszen épp ettől működik az egész. Persze, Austent és a
történeteit megfoghatjuk a romantika oldaláról is – és igen, fogjuk is meg
bátran, de szemrevételezzük mindazt a sok minden mást is, ami ezt a kivételes
régenskori hölgyet a világirodalom csúcsára volt képes röpíteni – és ami A
klastrom titkával vette kezdetét. Olybá tűnik, mintha megint túllőttem volna a
célon? Ki tudja? Én nem hiszem.
Blogturné Klub
A
Menő Könyvek nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen életművének
egy újabb darabját. A klastrom titka című kötet az írónő első befejezett
regénye, de csak 15 évvel később, halála után került kiadásra 1818-ban. A
történet főszereplője Catherine, egy fiatal és naiv „antihősnő”, akinek meg
kell tanulnia elkülöníteni a való világot a képzelet világától. Tarts
bloggereinkkel merüljünk el újra együtt Jane Austen világában, és légy az a
szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet legújabb kiadását!
A turné állomásai
09.08.
Csak olvass!
09.10.
Szembetűnő
09.12.
Könyv és más
09.14.
Spirit Bliss Sárga könyves út
Nyereményjáték
A
klastrom című kötet jelentős része Bath városában játszódik, így ebben a
játékban erre a városra koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy hozzá
kapcsolódó kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter
megfelelő sorába beírni a helyes választ.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Bath címerén két ezüst csík is található. Mit
jelképeznek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése