M. Kiss Csaba - Kásás Tamás: Kása

A 2012-es londoni olimpia után jelent meg Kásás Tamás és M. Kiss Csaba kötete az Ulpius-ház gondozásában. Az akkori fogadtatására már nem is emlékszem, de arra, hogy mennyire szerettem volna elolvasni, és hogy mit éreztem, hogy tetszett a könyv, arra színtisztán.

M. Kiss Csaba-Kásás Tamás: Kása

Ulpius-ház, 2012, 268 oldal

Azt hiszem, sokan egyetértünk abban, hogy az elmúlt 16 évben - de idevehetjük akár az 1996-os olimpiát is - a 2012-es londoni nyári játékok a magyar férfi vízilabda mélypontja volt. Lelkileg mindenképp, és hát ne tagadjuk: az eredmény tekintetében is. Ötödikek lettünk, még csak a bronzmeccsig sem jutottunk. A közvélemény címvédést várt. Aranyat a Kemény-legényektől. Vajon a csapat is készen állt erre? Tudta, hogy készen áll rá? És mekkora súlyt tett a játékosok vállára az "elvárás"? Tulajdonképpen ezekkel a kérdésekkel felvértezve vetettem magam Kásás Tamás könyvébe.

Fotó: InStyle

Tudtam, hogy válaszokat fogok kapni. Tudtam, mert a magyar férfi vízilabda emiatt is szerethető számomra. És ezért nem tudnak soha csalódást okozni. Ötödik (vagy sokadik) hely ide, vagy oda.

Athén, 2004

"Magam is meglepődtem eleinte, hogy könnyekig el tudok érzékenyülni, el is akartam fojtani, mert nem tartottam férfiasnak. Aztán rájöttem, ez butaság. Lehet, hogy a sírás a konvenciók szerint nem férfias. Én azt mondom: emberi. Természetes. Pont úgy, mint a nevetés."

Az életrajz klasszikus értelemben véve nem életrajz. Nem Kásás Tamás írta ugyanis, hanem M. Kiss Csaba. De nem is életrajzi regény, merthogy az eseményeket, magának az életrajznak a fontos állomásait, az érzelmi hátterét Kásás Tamás elbeszéléseiből alkotta meg a tulajdonképpeni író, aki Kásás Tamásként meséli el egy pólós világsztár életének első harminchat évét. Azt az időszakot, amikor egy kisfiú belekezdett a vízilabda nevű sportba. Ezt a fiút kísérhetjük végig a profivá, mi több: világsztárrá válás útján, fontos megállókkal, magánéleti háttérrel, egészen a magyar férfi vízilabda csúcsáig. Aztán le a mélybe. Mindenhol őszintén, nem kertelve.

"Az élsport az egek­be tud repíteni. 

És bele tud döngölni a földbe."

London, 2012

Nem botránykönyv. Abban az értelemben legalábbis egészen biztosan nem, mint arról napjainkban gondolkodunk. Nincsenek benne a szekrényekből kieső csontvázak, sem sározás vagy mocskolódás. Igaznak tűnő és kemény vélemények azért akadnak. Hogyne akadnának! Az események megkövetelik. Nem is bulvárkönyv, bár elkerülhetetlen, hogy bizonyos közéleti szereplők és sportolók megemlítésre kerüljenek - ez már csak egy ilyen szakma. Ez a könyv egy komplex történet, mely a legkevésbé sem szűkölködik roppant szórakoztató sztorikban. Bizony, a pólósok élete sem csak edzésből és versenyekből áll, Kása pedig beenged minket a kulisszák mögé, az egészen mókás háttérsztorik világába. Az alvajáró Szívós Marci például folyamatosan megnevettetett. Mindezektől pedig iszonyatosan közel érzem magamhoz Kásást és az egész csapatot. Minden érdekelt, és mindenről kaptam is egy szelet élményt, olyat, amit a képernyőn keresztül nem kaphatok. A sikeres évek és olimpiák után betekintést engedett a londoni olimpia lelki hátterébe is. Úgy érzem, megosztotta velem az ott történteket, és úgy érzem, meg is értettem. Nyilván annyit kaptam, amennyi rám, olvasóra tartozik. Ugyanígy járt el a magánéleti kitérőkkel is, nagyon helyesen. 

2008

"Az emberek engem is lapogattak, ölelgettek, gratuláltak. 

Visszafogottan, csendesen örültem ott, az uszoda előtt, de belül könnyekig meghatódott voltam. 

Nem magamtól, nem a három gólomtól. A többi, itthon szurkoló ember örömétől. 

Felemelő volt látni, mekkora boldogságot szereztünk nekik."

Összességében a Kása története, stílusa és felépítése nagyon okos, jól átgondolt életrajzi írás. Szerettem, hogy meg tudtam könnyezni, szerettem, hogy hangosan tudtam rajta nevetni. Szerettem, hogy mindig megemlíti, kiemeli a szurkolókat. Kicsit olyan ez a könyv, mint maga a vízilabda (meglepő, igaz?). Én is ott lehetek (lélekben), én is átélhetem, és néha még meg is érthetem a történteket. Jó volt újra felidézni ezeket a szép, és kevésbé szép emlékeket/meccseket. Vannak pillanatok, melyek örökre belém égtek (igen, ilyen a „bmeg-es gól”, melyen sírtam és nevettem egyszerre – sosem felejtem el).