Tina Fey: A nagymeNŐ

A nők nem humorosak? Tina Fey a komédia világában csinált karriert. A nagymeNŐ című humoros életrajzi kötetében pedig igyekszik rácáfolni a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákra. Sikerül neki? Nézzük meg!

Tina Fey: A nagymeNŐ

KönyvmolyképzőKiadó, 2015, 256 oldal

"De talán csak azért vetted meg a könyvemet, hogy jót nevess és szórakozz. Ha így van, akkor ezt a viccet külön neked teszem be: "Mi a különbség a férfi és a mogyorós csoki között? A csoki nem vakargatja a mogyoróit...." Látod? Szívemen viselem, hogy megérje neked az olvasás."

Őszinte leszek. Ha azt mondtad volna úgy két-három hete: Tina Fey, fogalmam sem lett volna, kiről beszélsz. Ha kisegítesz annyival, hogy a Párterápia című filmben például láthattam, akkor valamivel már jobban képben lettem volna. Ez persze az én saram. Ezek után nyilván jogosan kérdezheted, hogy akkor mégis miért akartam elolvasni Fey önéletrajzi könyvét. Egyrészt, mert a fülszöveg elég megkapó volt, másrészt a borító is szimplán remek, harmadrészt pedig, ha valami feminista-vonalat is ígérő kötetre találok, nem hagyhatom ki, hogy megismerkedjek vele. Jó-jó, és nem árt némi felzárkózás az amerikai mainstream világában sem.

Jó nagy fejest ugrottam a könyvbe, mert az első oldalakon sikerült megszeppennem azon a szellemesség-hullámon, ami végigsöpört az olvasottakon. Bármennyire is hangozzék kacifántosan ez a mondat. Már el is terveztem, hogy nem is írok ki idézeteket, és majd jól megírom az értékelésben, hogy aki vicces idézeteket akar olvasni, annak ajánlom a könyvet 1-256 oldalon keresztül. De tudjátok mit? A szellemesség és humor egy idő után teherként is rá tud nehezedni egy könyvre. És itt azért száz oldal után határozottan úgy éreztem, hogy bár nem erőltetett a humor, azért mégis egyre jobban zavar, és már csak kényszermosolyok villannak meg az arcomon. Törtem a fejem, mi lehet a gond. És hát tagadhatatlanul előjött az a bizonyos hátrányom, amiről már fentebb is írtam. Nevezetesen, hogy az amerikai stand up, humor és vígjáték-filmezések világában nem igazán érzem magam otthon, ebből adódóan pedig a belső (háttér) infóim sincsenek meg.

Az Elle címlapján

"Hogy kéne megtanítani lányainkat és homoszexuális fiainkat, hogy megfelelnek, jók úgy, ahogy vannak? Példát kéne mutatnunk! Ahelyett, hogy lehetetlen ideáloknak akarunk megfelelni."

Ezt leszámítva viszont nagyon érdekes volt figyelemmel követni Tina Fey útját az érvényesülés útján, egy eleddig cseppet sem nők uralta úton. A feminista szempont, ami miatt tulajdonképp érdekelt a kötet, tehát tökéletesen érvényesült. Tetszett az is, hogy nem az agresszív/radikális feminizmus szellemében íródott a könyv, ami a legkevésbé sem állt volna közel hozzám. A humor pedig tényleg nagyon jó támaszték a konfliktusok, belső vívódások terén is. Tetszett az út, amit Fey bejárt, hogy bizonyított vezetőként, hogy el is fogadták e pozícióban, hogy úgy tűnik, helyén kezeli az őt ért kritikákat - viccesek és merészek voltak a negatív hangvételű pocskondiázásokra (mert ezek a kommenthuszárok érezhetően nem kritikát fogalmaztak meg) adott válaszai. Az pedig szintén, hogy saját pályája mellett reflektál a showbiznisz, a média és marketingkampányok fonákaira is.

Celebanyuként

"Békén kéne hagyni az embereket a súlyukkal! A soványság (amennyiben szoktál enni, és nem szedsz tablettát, és nem leszel láncdohányos a fogyás érdekében) egy teljesen elfogadható hobbi. Mindenkinek ki kéne próbálnia egyszer, akárcsak a rövid frizurát, vagy a randizást fehér fiúkkal."

A tökéletes élményt szerintem azok élhetik át a könyv által, akik ismerik a Saturday Night Show-k világát, az amerikai tévézést és azok főbb alakjait, mert ekkor érthetőek azok az utalások, melyek által a poénok egy része ül. A többi - ideértve az elbeszélői stílust is - persze ülnek enélkül is. A kötet érdekes tálalása annak, hogy egy nő is kerülhet vezető szerepbe olyan berkeken belül, ahol ez egyelőre - még mindig - nem bevett és megszokott formula. Néha fárasztó, igen. De sikerült derűs perceket hoznia egy nyár estémbe.

"Békén kéne hagyni az embereket a súlyukkal! Az, hogy időnként kövér vagy (amennyiben nem leszel cukorbeteg) természetes része az életnek, nincs mit szégyellni rajta. Olyan, mint a pubertás, vagy a lassú váltás a republikánus nézetek felé."