Alex Pappademas: Keanu Reeves

Előfordulhat, hogy Keanu Reeves nem szerepelne az első ötös névsoromban, ha megkérdeznék tőlem a kedvenc férfi színészeimet. A filmjei nagy részét szerintem nem láttam (a látottak közül pedig a legtöbb romantikus). Ettől függetlenül a Mátrix szerintem a filmes műveltség olyan darabja – nem megbántva senkit – mint a Star Wars vagy a Gyűrűk ura: akkor is láttad, ha sosem láttad. 

 

Alex Pappademas: Keanu Reeves

Kossuth Kiadó, 2023, 348 oldal

Fordította: Nimila Zsolt

Csillagérték: 7

Keanu Reeves pedig szerintem az a színész – vagy ahogy az alábbi beszámolóban bemutatott könyv alcíme előjelzi –, az a jelenség, aki mellett valahogy nem nagyon (nagyon nem) lehet elmenni szó nélkül. Ha ez az ember egy szót sem szól a vörös szőnyegen vonulva, akkor is körül lengi egy olyan aura, ami egy statikus fotóról is süt róla.

Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete

Ha Romy Schneiderre gondolok, a nagyszüleim jutnak eszembe. Pontosabban szólva, a tévéjük alatti polc, melyen – az utóbbi évtizedekben már – DVD-n sorakoztak a Sissi-filmek. Meg azok az emlékmorzsák, melyek arról tanúskodnak, hogy „nincs karácsony Sissi nélkül”. Bár, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha is leültem volna, hogy no, akkor most megnézem A magyarok királynéját. 

Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete

Helikon Kiadó, 2023, 248 oldal

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Csillagérték: 6

Karácsonykor sem. Izgalmasan működik a gyermeki emlékezet. A lényeg talán mindebből az, hogy Romy Schneider és Sissi valahogy beleivódott az emlékezetünkbe. Azt hiszem, nem sok generáció az, melynek a színésznő nevének említésekor ne az ikonikus Sissi-filmek jutnának először eszébe. Az idősek – vagy épp az 1950-1970-es évek filmvilágának kedvelői és ismerői – persze biztosan sokkal több klasszikust tudnának felidézni pályafutásából, de sejtésem szerint nekik is az első helyen, vagy azok valamelyikén szerepelne az ’50-es évek második felének trilógiája.

Michael Schulman: Meryl Streep

Meryl Streepet sok éve kedvelem – nem csupán színésznőként, hanem - nagyjából - mindent, amit a személye és a munkássága képvisel. Érdekes, hogy éppen a Hugonnai Vilma életéről szóló mesekönyv után írok róla, mert Meryl Streepet hasonlóan meghatározó és úttörő személynek tartom. Michael Schuman Meryl Streepről szóló életrajzát olvastam, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban.

Michael Schulman: Meryl Streep - Az ezerarcú színésznő

Eredeti megjelenés: 2016.

Hazai megjelenés: 2016. 

Kiadó: Kossuth Kiadó

Fordította: Medgyesy Zsófia

Téma, műfaj: életrajzi

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 324 oldal

Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”

Hókusz Pókusz

1993 nyarán mutatták be. Ma is tökéletesen megállja a helyét. A Halloween egy ikonikus filmje lett számomra - attól kezdve, hogy általa megismertem ezt az eseményt - és gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül. Az amerikai ünnep napja alkalmából nagy gyerekkori kedvencemről, a Hókusz Pókuszról írok :)

A film plakátja,
a videó borítója

A film leírása:

Az egykor boszorkányként megégetett Sanderson nővérek a XX. század végének egyik Halloween éjszakáján újra életre kelnek. A megelevenedett, szeleburdi boszorkányok, Winifred (Bette Midler), Sarah (Sarah Jessica Parker) és Mary (Kathy Najimy) ott folytatják tovább, ahol 300 éve abbahagyták. Kezdetben megidézőjük, a kis Max Dennison és kishúga lesz a boszik molesztálásának elsődleges célpontja, mígnem feltűnik a színen a gyönyörű Allison és három kisgyermeke, akik földöntúli képességükkel megtörhetik a 300 éves hölgyek varázsát.

Azokban az időkben járunk, mikor még kislány voltam. Épp csak megkezdtem az iskolát, épp csak meghozta a Jézuska az első videólejátszót, a nagy kazetta cserebere időszaka, mikor a Disney-mesék és filmek csak úgy jártak-keltek az otthonok között - és, ami érdekes: mindig vissza is kerültek az eredeti tulajdonoshoz. Akkoriban - épp egy ilyen cserélős akciózásnak köszönhetően - találkoztam egy rémisztő, mégis vicces és érdekes filmmel. Rémisztő volt, mert boszorkányok meg zombik és mindenféle hókuszpókuszok voltak benne, és különben is: szinte végig sötét volt! Vicces volt, mert mindezek mellett a gonosz boszik olyan tökkelütöttek voltak, ami miatt azért mégsem tűntek olyan félelmetesnek. És érdekes volt, mert egy olyan ünnepkört mutatott be, amiről addig nem hallottam...