Meryl
Streepet sok éve kedvelem – nem csupán színésznőként, hanem - nagyjából - mindent, amit a
személye és a munkássága képvisel. Érdekes, hogy éppen a Hugonnai Vilma
életéről szóló mesekönyv után írok róla, mert Meryl Streepet hasonlóan
meghatározó és úttörő személynek tartom. Michael Schuman Meryl Streepről szóló
életrajzát olvastam, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban.
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2016.
Kiadó: Kossuth Kiadó
Fordította: Medgyesy Zsófia
Téma, műfaj: életrajzi
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 324 oldal
Csillagérték: 8
Fülszöveg:
Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”
Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”
Borítókép |
Nem tudok elfogulatlan lenni Meryl
Streeppel kapcsolatban (miért is kéne?). Bár még nem láttam minden filmjét, jó
néhányat mégis. Ha időtök engedi, egy estére készítsetek össze különböző
filmeket, melyben Streep játszik. Garantáltan érdekes élményben lesz részetek.
Én gyakran eljátszadozom ezzel, s valahol mindig meglepően szürreális az az
élmény, hogy aki másfél-két órán keresztül mint Donna Sheridan szórakoztatott (saját
koránál csaknem húsz évvel fiatalabb karaktert alakítva), újabb filmben a
Vasladyt jeleníti meg (saját koránál húsz-harminc évvel idősebb személyt
megformálva), majd divatdiktátor vagy éppen szakács. A leghihetetlenebb az
egészben pedig az, hogy egy percig sem kételkedem a karakter hitelességében. Talán
emiatt sem véletlen, hogy Michael Schulman róla szóló életrajzi könyve „Az
ezerarcú színésznő” alcímet viseli.
Az első Oscar |
De hogy lett az 1949. június 22-én
született Mary Louise Streepből világhírű színésznő, akit a filmtörténelemben a
legtöbbször, huszonegy alkalommal jelöltek Oscar-díjra (ebből háromszor, a
Kramer kontra Kramer, a Sophie választása és A Vaslady c. filmekben nyújtott
alakításáért nyerte el a szobrocskát) és – szintén rekordnak számító – harmincegy
alkalommal Golden Globe-ra (melyet nyolc alkalommal kapott meg)? Michael
Schulman kötete az első Oscar-díjig követi Streep életpályáját, melyhez bőséges
forrásanyagot, személyes beszélgetéseket használt fel a színésznő
beleegyezésével és támogatásával egyetemben. Ez utóbbit amiatt is érdemes
kiemelni, mert találkoztam már olyan életrajzi kötetekkel, melyek az érintett
beleegyezése nélkül, sőt, kifejezett kérése ellenére készültek el, jelentek
meg. Mindezek ellenére a kötet fellapozásakor egy picit megrökönyödtem, mert a
nyelvezetet – az életrajzi jelleget is figyelembe véve – meglehetősen száraznak
találtam, a hangvételt pedig kissé cinikusnak. Ez a bevezető fejezetek után szerencsére
tompult. Az elbeszélést leginkább a színésznő iránti lelkesedésem vezette
előre, a szerző stílusa kevésbé tette számomra lehetővé, hogy gördülékenyen és
ugyanolyan intenzitással kövessem a sorait. Ez valahol talán természetes is,
voltak olyan részek, melyeket kicsit terjengősnek találtam.
1979-ben |
Meryl Streep színésznővé válásáról, feminista
szerepvállalásáról ugyanakkor rengeteg információt megtudhatunk, illetve a
korszak színészi világáról, Streep kezdeti színészi játékáról, egyedi
világlátásáról és kreativitásáról is érzékletes leírásokat és visszaemlékezéseket
olvashatunk. Annak ellenére pedig, hogy olykor tényleg túl száraznak és
didaktikusnak éreztem az elbeszélést, lelki szemeim előtt szinte mindig megjelent egy-egy jelenet
az olvasottakról. Nagyon megragadott Meryl iskolában betöltött központi szerepe, és persze a korszak lányokra és fiúkra vonatkozó oktatásának eltérő volta is. A
szerző tárgyilagosan beszéli el a magánéleti szálat, amivel alapvetően semmi
problémám nincs, nem a bulvárra lettem volna kíváncsi, hanem az apró lelki
rezdülésekre, ami – szerintem – éppúgy Meryl Streep lényéhez tartozik, mint a
színészi játék. Mivel ezt nem igazán éreztem hangsúlyosnak, kicsit hiányérzetem
van a kötettel kapcsolatban. Bár azt sem titkolom, hogy mindvégig azon
gondolkodtam, mennyire jó lenne ezeket a sorokat egy nő tollából (is!) olvasni. Az volt az érzésem, hogy a kötetből iszonyatosan
hiányzik valami plusz, az az őserő és spiritusz, ami Meryl Streepben megvan,
amit képvisel. Schulman kötetét ettől függetlenül értékesnek és érdekesnek találtam, noha a Meryl Streep – Az ezerarcú
színésznő, meglátásom szerint, jóval inkább (életrajzi) dokumentumregény, mintsem „szimpla” életrajzi
kötet. Ez persze nem baj, a kötet kiváló kordokumentum lehet a jelen vagy épp a
jövő filmtörténeti kutatói számára, hiszen rengeteg releváns és megbízható forrásanyagot
használ, és az egyes filmek kapcsán is részletesen ír a szereplőkről, forgatási
helyzetekről, kapcsolati hálókról.
Fotó forrása |
Michael Schulman kötetét tehát ezek
szem előtt tartásával javaslom olvasásra, s elsősorban azoknak, akik az 1980-as
évekig bezárólag érdeklődnek a filmszakma színészi oldala iránt, illetve
természetesen azoknak, akik kedvelik Meryl Streepet és kíváncsiak arra, hogyan
kezdődött ez a fantasztikus és meghatározó pályafutás, mert mindezekkel
kapcsolatban Schulman rendkívül gondos, bőséges és precíz kutatást végzett és
tár elénk a kötetben. A spirituszt pedig - bízom benne - egyszer egy önéletrajzi kötetben jól megkapjuk, magától Meryl Streeptől :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése