Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni

A Naphegy Kiadó gondozásában jelent meg nemrégiben Kertész Edina mesekönyve. A lány, aki orvos akart lenni az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma történetét mutatja be a gyermekeknek, Maros Krisztina csodálatos illusztrációival. Mivel Vilma doktorasszony útja és elhivatottsága a számomra egyik leginspirálóbb a 19. század női úttörői közül, külön öröm számomra, hogy a Kossuth Kiadói Csoport és a Szembetűnő kapcsolatát ezzel a bejegyzéssel kezdhetem.

Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni

Megjelenés: 2018.

Kiadó: Naphegy Kiadó

Illusztrálta: Maros Krisztina

Téma, műfaj: mese

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 48 oldal

Csillagérték: 9

Fülszöveg:

Hugonnai Vilma a lenyűgöző kitartás szimbóluma. Olyan korban született, amikor a nők még nem járhattak egyetemre. Más volt, mint a többi lány: mindenképpen tanulni szeretett volna, hogy orvos lehessen. Zürichben megszerezte az orvosi diplomát, ezt azonban Magyarországon nem használhatta. Csak ötvenéves korára sikerült elérnie, hogy a magyar egyetem orvosi karán is levizsgázhasson.

@szembetuno_blog

Középiskolai tanár, orvos, autóversenyző, író, tudós, politikus, mérnök. Manapság talán kevésbé kapjuk fel a fejünket arra, hogy a felsorolt hivatásokat nők is űzik. Ez nem mindig volt így. A nők számára, egészen bő száz évvel ezelőttig csupán a magánszféra berkein belül volt lehetőség a kiteljesedésre, de vannak olyan területek, melyek kapuit alig pár évtizede léphették át. A tudomány, a nyilvános szféra korábban csak néhányak előtt állt nyitva. Az, hogy például az orvosi pályát a társadalom elfogadja mint nők által is végezhető hivatást, szükséges volt olyan erős, kitartó és példaértékű személyek életútja, mint Hugonnai Vilmáé. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a női példaképek a férfiakhoz hasonlatosan éppoly fontos szerepet játszanak a jövő generációjának, énképének kialakulásában. Így mindig üdvözlöm azokat a kiadványokat, melyek a „női vonalat” erősítik. Ahogy a bevezetőben említettem, Hugonnai Vilma külön kis helyet foglal el a szívemben, így a bejegyzésemben is igyekszem elválasztani a lelkes olvasót a kétkedőtől, de mindenképp igyekszem mindkét „olvasói énem” észrevételeit megírni.

@szembetuno_blog

A könyvecskét kinyitva azonnal beszippantott az az idealisztikus világ, melyet – érzésem szerint – a könyv szerzője közvetíteni szeretett volna, s így én magam is szívesen merültem el az 1800-as évek második felének békeidejében. Az illusztrációk szintén azonnal magukkal ragadtak, így egy hatalmas mosoly kíséretében, ábrándozó szemekkel követtem végig Vilma történetét, az első házasságtól, a zürichi egyetemig, majd az itthon el nem ismert diplomával folytatott harcon át egészen annak honosításáig. Az életpályát nem is részletezném, mindenképp érdemes megismerkedni vele bővebben. Felnőttként talán nem ezen kötet alapján, de alapvetően nem is "nekünk", hanem a gyerekeknek szól a kiadvány. Ennek ellenére, ha az eddigiekből esetleg nem derült volna ki: hihetetlenül szerettem ezt a mesét! A történet gördülékeny, követhető, didaktikus, a nyelvezet kifejezetten jól ragadja meg a korosztályi sajátosságokat, se nem hosszú, se nem terjengős és – ami számomra a legszerethetőbbé tette – abszolút partnerként kezeli kis olvasóját. Szintén kiemelendő, amit nagyjából minden mesekönyv esetén hiányolok, hogy a szerkesztésben ügyeltek a sorkizárt igazításra. Először nem is fedeztem fel, miért kelt kellemes érzetet a rövidke meserészek olvasása. Hatalmas piros pont! Az illusztrációk szintén nagyon bensőséges hangulatot teremtettek, lekövetik a történetet, kissé idealisztikusak, de talán ez az, ami megteremti a múlt és jelen közti hidat. Hiszen nem szabad elfelejteni, a 19. század társadalmi berendezkedése, mentalitása némileg eltért aktuális világunktól (persze, egyes nőkkel kapcsolatos vélekedések még napjainkban is felfedezhetőek, de ebbe nem mennék bele… :)) Nem szorosan a mese cselekményéhez kapcsolódva: számomra nagyon impozáns volt a kötetnek keretet adó képtár a korszak neves szereplőivel, akik közé a történet végére Vilma is bekerült. Tetszett, hogy a könyv végén találunk egy újabb összefoglalót, mely, tudomásom szerint részben Kertész Erzsébet (akinek nem rokona e mesekönyv szerzője), részben Hugonnai Vilma sorait közli. Sajnálatos viszont, hogy ezt az információt csak külön utánajárás folytán tudhatjuk meg.

S akkor ejtsünk szót röviden az idealizált világról, ami nem érinti az itthon hagyott, Szilassy Györgytől született három gyermeket, az elhagyott férj által eltékozolt családi vagyont, s azt sem, hogy Hugonnait sokáig valóban nem ismerte el a mikrotársadalom sem orvosként, bizalmatlanok és kétkedők voltak egy orvosnővel szemben. Persze, persze…mindezek ellenére, és mindezekkel együtt Hugonnai Vilma bámulatos utat járt be, gyermekként viszont egész biztosan hiányolnám, hogy a gyerekekről (mi történt velük, míg anyjuk Svájcban folytatta tanulmányait, s mi történt a Szilassy-gyerekekkel Hugonnai Wartha Vincével kötött házassága után?) nem, vagy egyáltalán nem esik szó a könyvben. Itt talán a szerző utalhatott volna a korabeli gyermek-szülő kapcsolatra, érzékletesebben körbejárhatta volna a helyzetet. Viszont, amit a bejegyzés első felében írtam, olvasóként sokkal meghatározóbb volt számomra. A rajongó és elfogult énem bevallottan felülkerekedett. A lány, aki orvos akart lenni (a szó jó értelmében vett) édes és tanulságos mese, amit szívesen olvastam volna bővebben. A mesekönyv méltó emléket állít az első magyar orvosnőnek. Örülök, hogy a kislányok és kisfiúk ilyen klassz kiadványban ismerkedhetnek meg vele. Milyen fantasztikus, hogy a lány, aki orvos akar lenni, ma már orvos lehet.