A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szendrey Júlia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szendrey Júlia. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 11., szerda

Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia

Szendrey Júlia az eddig (általam) ismert egyik legizgalmasabb nőalakja a 19. századi magyar történelemnek. Többször jegyeztem már meg, de biztos vagyok benne, hogy olyan országokban, ahol foglalkoznak nőügyekkel, már többször filmre vitték volna az életét, bravúros szereposztással, értékelhető formátumban.

Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia
Athenaeum, 2024, 288 oldal
Csillagérték: 9

Mindaddig viszont, az átütő életrajzi regényre várunk. Vagy vártunk eddig? A Szendrey Júlia-kutatások (élükön Gyimesi Emese munkáival) mára olyan ismeretanyag birtokába juttat(hat)nak mindenkit (értve ezalatt a szépírókat is, természetesen), mely által egy nagyívű, mindenféle részletre kiterjedő regényes életrajz alkotható. Egyértelmű volt, hogy Miklya Luzsányi Mónika regényével meg kell ismerkednem.

2014. december 29., hétfő

Más kép: Szendrey Júliáról másképp

Szendrey Júlia: Petőfi felesége és múzsája, gyermekének anyja, aki férje halála után új házasságot kötött, s akit a közvélemény emiatt mélységesen elítélt, 1868-ban bekövetkező halálról is nyers hidegséggel számoltak be. Kihagytam valamit? Igen, elég sok mindent. Napjainkban talán már nem ilyen negatív a „feleségek feleségének” megítélése. Talán azért, mert már nem is gondolunk rá. Talán, mert elmerült a semlegesség érdektelenségébe. Pedig…

keptar.oszk
Szendrey Júlia 1828. december 29-én Keszthelyen született, apja Szendrey Ignác a Festetics család gazdatisztje, anyja Gálovics Anna volt. A családi jómódnak köszönhetően, Júlia már tízéves korától a kor nemes leányainak intézeteiben sajátíthatta el honleányi feladatait. Első ízben a mezőberényi Wenckheim-kastély leánynevelő intézetében, majd a Lejtei-féle leánynevelő intézményben töltött két, illetve négy esztendőt. Tanulmányai befejeztével hazatért a családi házba – ekkor már Erdődre, miután apja a Károlyiakhoz került. „Juliska” 1846-tól fogott naplóírásba, mely tevékenységet (kisebb-nagyobb megszakításokkal) egészen haláláig, nagyjából 22 éven keresztül folytatott.

E napló sok érdekességre világíthat rá. Már csak amiatt is, mert Júlia halála után 62 évig nem is tudtak létezéséről. Illetve, csak nagyon kevesen. És ők is próbálták elfelejteni. Júliát is. Mondhatja persze a kedves Olvasó, hogy a naplóírásban semmi kunszt nincs. Ez a XIX. században korántsem volt így. Főleg nem akkor, ha az illető nőnek született. Szendrey Júlia annak a Gyulai Pálnak volt kortársa (és sógornője), aki az időszak legmeghatározóbb kritikusa volt, s aki arról értekezett, hogy az irodalmi életben a nő maximum mesefordításra alkalmas, ennél nagyobb feladattal az írás terén felesleges is próbálkoznia, s örömteljes, ha egyáltalán az sikerül neki. Pedig Júlia írt: verset és prózát is. Érdekesség, de Gyulai az előbb említett kritikai dolgozatban (cím szerint: Írónőink) mintegy példaként emeli ki Szendrey Júlia mesefordításait (ő fordította először magyarra Andersen, s példaképének, a francia feminista George Sand műveit).