2023. július 20., csütörtök

Helytörténeti kalandozások egy ifjúsági regénnyel

A honfoglalás kora számomra mindig valamiféle misztikummal körülvett időszakként jelent meg az általános és középiskolai tanulmányaim során. Sámánok, táltosok és rituálék, kalandozások és letelepedés, jurták és törzsi lét. Ezek azok az elemek, melyek felnőttkoromban is elsőként derengenek fel, ha az első évezred végére asszociálok. Nem nagyon volt, ami változtatott volna ezen, sőt, a sámánizmussal foglalkozó nyelvészeti kurzusok kifejezetten élvezetesebbé és maradandóbbá tették számomra az új ismeretek összefésülését a korábbiakkal. 


Mechler Anna: Levedi lánca
Menő Köyvek, 2023, 312 oldal
Csillagérték: 8

Az azóta sajnos elhunyt Fancsaly Éva tanárnő mindig szívemben marad, hiszen a sámánizmussal foglalkozó kurzusain egy sor izgalmas ismeretet gyűjthettem eleink hiedelemvilágáról. Talán a tudattalanom valahol ezek miatt is választotta Mechler Anna ifjúsági regényét.



A történet két kiskamasz kalandos nyomozását meséli el. A főszereplő, Levente kutyasétáltatás közben bukkan rá egy érdekes kőre, melyet hazavisz magával. Éjjel különös álmot lát, táltosokkal, törzsi közösséggel egy egészen más korból. Az álomkép egy táltos, Levedi kiátkozását tárja főhősünk elé, aki ezt követően megátkozza a közösséget. Levente álmához hasonlót lát a fiú osztálytársa, a szintén hetedikes Mira is, aki ugyancsak egy lapos kavicsot visz haza erdei sétájáról. A két gyerkőc úgy dönt, utánajár a titkoknak, hiszen mindketten ugyanabban a cipőben járnak. Ugyan mindketten beavatják legjobb barátjukat, úgy tűnik a gyanús történések – mint a portás ájult kipottyanása a szertár szekrényéből, vagy az eset után felbukkanó titokzatos, redőtlen talpú lábnyomok az iskola közelében, az előző ezredfordulóról felbukkanó használati tárgyak – ellenére Levente és Mira csak egymásra számíthat a rejtély felgöngyölítésében. Persze, akadnak láthatatlan segítők, akik olykor mintha saját tudtukon kívül segítenék vagy akadályoznák nyomozóinkat. A történetmozaikok épp olyan szépen fűződnek egymás után, mint Levedi láncának „gyöngyei”.

A Levedi lánca felnőttként is kikapcsolt és komplex olvasói élményt nyújtott számomra, amit azonnal megpróbálok szélesebb palettán megindokolni. Első körben nézzük a kötet fizikai valóját: a Láng Anna munkáját dicsérő borító szerintem ugyanolyan hívogató az olvasó számára, mint a kövek rejtélyének felderítése Leventének és Mirának. A színek, a grafika és a szerkesztés mind-mind komfortossá teszi a könyv forgatását. És tényleg érdemes egy picit elidőzni a borító stílusosan szimmetrikus grafikáján, a felbukkanó szimbólumokon, tárgyakon, jeleneteken. Zárójel nélküli zárójelben jegyzem meg, hogy a Manó Könyvek Új Kedvencek sorozata az egyik legjobb dolog, amire rábukkantam – és az egyik legjobb dolog, ami a fiatal olvasók kezébe kerülhet. A második, amit szeretnék kiemelni: a regény koncepciója. Nagyon kedvelem a helytörténeti fókuszú történeteket, mert többféle lehetőséget is biztosítanak a játékos, szórakoztató tanulásra (és persze a kikapcsolódásra) – s ezekkel a lehetőségekkel Mechler Anna abszolút él is. A jelen alaptörténete ismerős közegben igyekszik bemutatni a hetedikesek mindennapjait: az iskola élvezetes és kevésbé kellemes közegét, a szabadidős tevékenységek, diákcentrikus iskolai rendezvények (jelen esetben egy szabadulószoba) kreatív megtervezését, a barátságokat, tiniszerelmeket, a szülők és lázadó kamaszok hullámzó viszonyát. Mindezekhez érkeznek a titokzatos kövek, melyeknek köszönhetően a szereplőkkel együtt belehelyezkedhetünk a honfoglalás kori világba, számos érdekességet magunkba szívva. Az elbeszélő ugyanakkor – ahogy fentebb is utaltam rá – csavar még egyet a történelmi barangoláson, és külön ízt csempész a regénybe azáltal, hogy nem csak általánosságban pillanthatunk be a 900-as évek végébe, hanem konkrétan Budakeszi történetét, nevezetes vagy épp kevésbé ismert emlékeit is bejárhatjuk. Nyilván e szempontból azok az olvasók élveznek előnyt, akik budakeszi kötődésűek, de – tanúsíthatom, hogy – azok sem szenvednek hátrányt, akik még nem jártak ezen a településen.

A harmadik komponens pedig a szereplők világa. Levente – a kamaszkor velejáróival is – jól megalkotott főszereplője volt a történetnek, Mira pedig tökéletes társnak bizonyult mellette. Klassz volt a kettejük közötti „fúj, egy lány” állapotból „a lányok tulajdonképpen nem is olyan hülyék” stációkat végigkövetni. A mellékszereplők mindannyian tudták a helyüket és a szerepüket a történetben, nem voltak sematikusak és nem vádolhatók azzal sem, hogy semmilyenek lettek volna. Nem kaptak sem több, sem kevesebb fényt, mint amennyire szükségük volt ahhoz, hogy betöltsék „funkciójukat” a történetben, a barátok és osztálytársak mellett idetartoznak a szülők és a tanárok is. Érdekes élmény volt a könyvet forgatni, mert – annak ellenére, hogy mégiscsak egy kalandos-nyomozós történetről van szó – amit olvasás közben éreztem: az a harmónia. Nem idilli volt a történet, hanem harmonikus. Az életképek, a kisebb epizódok szépen rétegződtek egymásra, a kisebb-nagyobb súrlódásokat a karakterek képesek voltak elrendezni, nem vártak másra és nem vádaskodtak feleslegesen. Ez nem azt jelenti, hogy ne adódtak volna stresszes vagy hirtelenjében megoldhatatlannak tűnő események, vagy ne lettek volna konfliktusok. A Levedi lánca kicsit a klasszikus ifjúsági regények világát idézte számomra, ami különösen szimpatikus volt. Ehhez persze hozzátartozik a negyedik komponens is, ami az utóbbi kettő szempontnak nyilvánvaló alapja: Mechler Anna jól ír. S nem csak a regényt írta meg jó stílusban, a szerzői utószó is igazán szívmelengető.

Igazi, klasszikus ifjúsági regénnyel találkozhatunk tehát, ha fellapozzuk a Levedi láncát. A helytörténeti séta mellett egy csomó érdekességet megtudhatunk a honfoglalás kori magyarságról – és persze arról is, hogy bármilyen tantárgy is legyen a kedvenced az iskolában, egy jól eltalált témával a te történelem iránti érdeklődésed is fel lehet kelteni. S így van ez minden egyes tantárggyal, érdemes tehát nyitott szemmel járni az iskola falain belül és azokon kívül is. Mechler Anna története pont olyan, ami könnyedén beemelhető az irodalom- és történelemórákra, hiszen minden településnek vannak feltárt vagy kevésbé ismert emlékei, szokásai, mutassunk rájuk, keressük fel őket!



Blogturné Klub


A Manó Könyvek gondozásában megjelent Új kedvencek sorozat Mechler Anna regényével bővül, melyben egy lapos kavics furcsábbnál furcsább események sorozatát indítja el. Tartsatok velünk, kalandozzunk együtt Budakeszin, legyünk társai Leventének és Mirának az izgalmak során. Fedezzük fel együtt a könyv tartogatta meglepetéseket és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 




A turné állomásai


07.20. Szembetűnő
07.23. Könyv és más
07.26. Csak olvass!


Nyereményjáték


Az Új kedvencek sorozat borítói Láng Anna munkáját dicsérik. Így arra gondoltunk, hogy ebben a játékban, most arra vagyunk kíváncsiak, mennyien ismeritek az illusztrátor munkásságát. Minden állomáson találtok egy borítórészletet, melynek a rajzai Láng Anna keze munkáját dicsérik, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni annak a könyvnek a címét, ahonnan a borítórészlet származik. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése