Keith Stuart: Kockafiú

A Blogturné Klub örömmel jelenti, hogy immár a Kossuth Kiadói Csoport könyveiről is olvashattok turnéink keretében. Elsőként Stuart Keith: Kockafiú c. regényével ismerkedhettek meg egy három állomásos blogturné keretében. A kötetben Alex és autista fia, Sam történetét követhetjük figyelemmel. A turné végén pedig akár ti is megnyerhetitek a kiadó által felajánlott két könyv egyikét.

Keith Stuart: Kockafiú

Eredeti megjelenés: 2016.

Hazai megjelenés: 2018. április 10.

Kiadó: Kossuth Kiadó

Fordította: Nagy Mónika Zsuzsanna

Téma, műfaj: családi regény, autizmus

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 464 oldal

Csillagérték: 10

Fülszöveg:

Alex, a harmincas éveiben járó apa élete válságos időszakát éli: a felesége kirakja otthonról, elveszti az állását, és rádöbben, hogy nem érti nyolcéves autista fiát, Samet. Amíg a család együtt volt, a gyermek nevelése, annak minden nehézségével együtt a feleségre, Jodyra hárult, mivel a hiteltanácsadó Alex éjjel-nappal a megélhetésükért dolgozott. Most, hogy – még ha csak rövid időszakokra is – egyedül lehet gyermekével, kiderül, hogy nem nagyon találja hozzá az utat. Alexnek át kell értékelnie a feleségéhez, a gyermekéhez, a saját családjához, a bátyja elvesztése okozta gyermekkori traumához és a munkához való viszonyát. A jég akkor törik meg, amikor Sam bevonja őt egy számítógépes játék, a Minecraft világába, amelyben a fiú otthonosan mozog. A sok humorral megírt, megható történetet a szerző saját élete hitelesíti: Keith Stuart a The Guardian számítógépes játékokkal foglalkozó szakújságírója, és a kisebbik fiánál néhány éve autizmust diagnosztizáltak.

Keith Stuart és fia, Zac

Keith Stuart Kockafiújára a KönyvParfé bloggere, Ivett hívta fel a figyelmem néhány hete. A fülszöveg azonnal megragadott, mert néhány éve (Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej című könyve kapcsán) szintén olvastam egy autista kisfiú történetét, melyben az anya-fiúgyermek kapcsolat roppant érzékletesen, a maga nyers és tiszta őszinteségében tárult elém. Stuart könyve, Kartaliéval szemben fiktív (de mint a bejegyzés végén olvashatjátok, ez csak részben igaz), s ebben elsősorban az apa-fiúgyermek kötődés kerül előtérbe. Ivett ajánlása mellett elsősorban ez hajtott a könyv irányába. Az autizmussal kapcsolatban laikusnak számítok, így amennyiben számotokra teljesen evidens információkkal találkoztok, nézzétek el nekem.

Borító

A történet elején egy megromlott házasságba csöppenünk – az apa, Alex a problémák elől egy barátjához költözik, feleségére, Jodyra hagyva autista kisfiukat, Samet: s egy nagy kérdőjelet hagyva élete további folyamában: megváltozni vagy elszökni. Alapvetően nagyon vontatottnak találtam az első fejezeteket, s nehezen tudtam azonosulni Alexszel: mintha csak számára lenne nehéz feldolgozni Sam „rohamait” és kirohanásait, mintha csak az ő türelme fogyatkozna a nap előrehaladtával, s az teljesen természetes lenne, hogy Jody megtesz mindent, amihez neki „nincs kedve”, mégis ő sokall be elsőként, mégis ő hajtja be maga mögött a családi ház ajtaját. Alex konkrétan egy hisztis és gyerekes pasiként mutatkozott be, aki a megoldás helyett inkább a menekülést választja. A terjengős kezdet azonban máris elgondolkodtatott: milyen egyszerűen bélyegzünk meg embereket: hisztis, gyerekes, felelőtlen. Miért nem beszélünk arról soha, egy apa hogyan éli meg az apaságot, miért érintjük olyan kevésszer, hogyan éli meg, ha a gyereke beteg vagy autista. Furcsa, hogy mostanában került a kezembe a kötet, mert az elmúlt időszakban többször került szóba ez a téma a személyes beszélgetéseim során. A családi tragédiák, kapcsolaton belüli tabusítások gyakran abból adódnak, hogy az apa nem tudja feldolgozni azt a felelősséget, ami a gyermeke születésével együtt érkezik az életébe. Nem szeretném bő lére húzni a bejegyzésem, nem jártam különösebben utána a témának, csak a már említett tapasztalatokból indultam ki, de fontosnak tartottam, hogy ez a fél bekezdésnyi gondolat itt álljon.

Borító

Míg Alex az életén töprengett (én pedig elkalandoztam a fentieken), szépen lassan kibontakozott a regény cselekménye is. Alex elbeszéléseiből közelebbről megismerkedhetünk Sammel, megtudhatjuk, milyen környezeti tényezők zaklatják fel leginkább, melyek között a kiszámíthatatlanság, a váratlan események, a zaj és a hangzavar jelenik meg elsősorban. Ennek kiküszöböléseképp külföldön például a bevásárlóközpontokban, plázákban bevezettek olyan órákat, melyek alatt a zenét kikapcsolják az üzletekben, ezzel „autistabarát” környezetet teremtve a nyugodt vásárláshoz. Alex és Jody a fülest használja Sam esetében a hangos zajok kiszűrése érdekében, ami lehetővé teszi a városi kirándulásokat is. Sam számára azonban a legklasszabb kikapcsolódást a Minecraft jelenti, mely a sztori előrehaladtával apa-fia közös programmá növi ki magát, s mely részben az egész történet csattanójává is emelkedik, s ami számomra feltette a az egész könyvre azt a bizonyos pontot. A játékot egyébként nem igazán ismerem, így nagyon sasoltam minden vele kapcsolatos leírásnál. Persze, ez a program sem gyógyír mindenre, s Alex és Sam története mellett kibontakozik Alex gyerekkori traumája is, a testvére halála, majd húga traumája is, mely az anyjukkal való kapcsolatban is mély nyomokat hagy. Ez utóbbi szereplők felbukkanása egyébként újabb lendületet adott a történetnek, s Alex és Jody kapcsolatán is változtatott. Összetett, többtényezős történetről van tehát szó, amiben ha elmélyedünk – és az elbeszélő stílusa ezt tökéletesen lehetővé is teszi – egy csomó magyarázatra, elgondolkodtató morzsára lelhetünk benne.

Keith Stuart és fia, Zac

A Kockafiú hihetetlenül jó választásnak bizonyult, egy igazán lebilincselő és érzékenyítő történet. Ezúton is nagyon köszönöm Ivettnek, hogy a figyelmembe ajánlotta, a kiadónak pedig hogy lehetővé tette, hogy megismerkedjek a kötettel. Keith Stuart jó stílusban ír, a kezdeti nehézségeket követően gördülékenyen tudtam haladni a történettel, ami teljesen magába szippantott, hatott rám – és mint a fenti elkalandozónak tűnő gondolataimból is látszik – elgondolkodtatott. Nagyon gazdag információval látott el az autizmussal kapcsolatban, s érzékletes történetet szőtt a szülő-gyermek kapcsolatokról is. Ez talán amiatt sem meglepő, mert a szerző saját fiával, Zac-kel kapcsolatos személyes történetét írja meg. Stuart idősebb fiánál nyolc éves korában, 2012-ben diagnosztizálták az autizmust, s a Minecraft a való életben is segítséget nyújtott az apa-fia kommunikációban. Mindezzel pedig - azt hiszem - külön hitelt kap a regény. Köszönet a történetért!

Blogturné Klub

A turné állomásai

08.02. - Szembetűnő
08.04. - KönyvParfé
08.06. - Olvasónapló

Nyereményjáték

A könyvhöz tartozó nyereményjátékunkban minden állomáson találtok egy-egy, az autizmussal kapcsolatos kérdést. A feladatotok, hogy a helyes választ a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok. 

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A feladvány:

Melyik napot nyilvánította az ENSZ az autizmus világnapjává?

a Rafflecopter giveaway