A
Blogturné Klub örömmel jelenti, hogy immár a Kossuth Kiadói Csoport könyveiről
is olvashattok turnéink keretében. Elsőként Stuart Keith: Kockafiú c.
regényével ismerkedhettek meg egy három állomásos blogturné keretében. A
kötetben Alex és autista fia, Sam történetét követhetjük figyelemmel. A turné
végén pedig akár ti is megnyerhetitek a kiadó által felajánlott két könyv egyikét.
Keith Stuart: Kockafiú
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2018. április 10.
Kiadó: Kossuth Kiadó
Fordította: Nagy Mónika Zsuzsanna
Téma, műfaj: családi regény, autizmus
Terjedelem: 464 oldal
Csillagérték: 10
Fülszöveg:
Alex,
a harmincas éveiben járó apa élete válságos időszakát éli: a felesége kirakja
otthonról, elveszti az állását, és rádöbben, hogy nem érti nyolcéves autista
fiát, Samet. Amíg a család együtt volt, a gyermek nevelése, annak minden
nehézségével együtt a feleségre, Jodyra hárult, mivel a hiteltanácsadó Alex
éjjel-nappal a megélhetésükért dolgozott. Most, hogy – még ha csak rövid
időszakokra is – egyedül lehet gyermekével, kiderül, hogy nem nagyon találja
hozzá az utat. Alexnek át kell értékelnie a feleségéhez, a gyermekéhez, a saját
családjához, a bátyja elvesztése okozta gyermekkori traumához és a munkához
való viszonyát. A jég akkor törik meg, amikor Sam bevonja őt egy számítógépes
játék, a Minecraft világába, amelyben a fiú otthonosan mozog. A sok humorral
megírt, megható történetet a szerző saját élete hitelesíti: Keith Stuart a The
Guardian számítógépes játékokkal foglalkozó szakújságírója, és a kisebbik
fiánál néhány éve autizmust diagnosztizáltak.
Keith Stuart Kockafiújára a KönyvParfé
bloggere, Ivett hívta fel a figyelmem néhány hete. A fülszöveg azonnal
megragadott, mert néhány éve (Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej című könyve
kapcsán) szintén olvastam egy autista kisfiú történetét,
melyben az anya-fiúgyermek kapcsolat roppant érzékletesen, a maga nyers és
tiszta őszinteségében tárult elém. Stuart könyve, Kartaliéval szemben fiktív (de mint a bejegyzés végén olvashatjátok, ez csak részben igaz), s ebben elsősorban az apa-fiúgyermek kötődés kerül előtérbe. Ivett ajánlása mellett elsősorban ez
hajtott a könyv irányába. Az autizmussal kapcsolatban laikusnak számítok, így
amennyiben számotokra teljesen evidens információkkal találkoztok, nézzétek el
nekem.
A történet elején egy megromlott
házasságba csöppenünk – az apa, Alex a problémák elől egy barátjához költözik,
feleségére, Jodyra hagyva autista kisfiukat, Samet: s egy nagy kérdőjelet
hagyva élete további folyamában: megváltozni vagy elszökni. Alapvetően nagyon
vontatottnak találtam az első fejezeteket, s nehezen tudtam azonosulni
Alexszel: mintha csak számára lenne nehéz feldolgozni Sam „rohamait” és
kirohanásait, mintha csak az ő türelme fogyatkozna a nap előrehaladtával, s az
teljesen természetes lenne, hogy Jody megtesz mindent, amihez neki „nincs kedve”,
mégis ő sokall be elsőként, mégis ő hajtja be maga mögött a családi ház
ajtaját. Alex konkrétan egy hisztis és gyerekes pasiként mutatkozott be, aki a
megoldás helyett inkább a menekülést választja. A terjengős kezdet azonban
máris elgondolkodtatott: milyen egyszerűen bélyegzünk meg embereket: hisztis,
gyerekes, felelőtlen. Miért nem beszélünk arról soha, egy apa hogyan éli meg az
apaságot, miért érintjük olyan kevésszer, hogyan éli meg, ha a gyereke beteg
vagy autista. Furcsa, hogy mostanában került a kezembe a kötet, mert az elmúlt
időszakban többször került szóba ez a téma a személyes beszélgetéseim során. A
családi tragédiák, kapcsolaton belüli tabusítások gyakran abból adódnak, hogy
az apa nem tudja feldolgozni azt a felelősséget, ami a gyermeke születésével
együtt érkezik az életébe. Nem szeretném bő lére húzni a bejegyzésem, nem
jártam különösebben utána a témának, csak a már említett tapasztalatokból
indultam ki, de fontosnak tartottam, hogy ez a fél bekezdésnyi gondolat itt
álljon.
Míg Alex az életén töprengett (én pedig
elkalandoztam a fentieken), szépen lassan kibontakozott a regény cselekménye is.
Alex elbeszéléseiből közelebbről megismerkedhetünk Sammel, megtudhatjuk,
milyen környezeti tényezők zaklatják fel leginkább, melyek között a kiszámíthatatlanság,
a váratlan események, a zaj és a hangzavar jelenik meg elsősorban. Ennek
kiküszöböléseképp külföldön például a bevásárlóközpontokban, plázákban bevezettek
olyan órákat, melyek alatt a zenét kikapcsolják az üzletekben, ezzel „autistabarát”
környezetet teremtve a nyugodt vásárláshoz. Alex és Jody a fülest használja Sam
esetében a hangos zajok kiszűrése érdekében, ami lehetővé teszi a városi
kirándulásokat is. Sam számára azonban a legklasszabb kikapcsolódást a
Minecraft jelenti, mely a sztori előrehaladtával apa-fia közös programmá
növi ki magát, s mely részben az egész történet csattanójává is emelkedik, s ami számomra feltette a az egész könyvre azt a bizonyos pontot. A játékot egyébként nem igazán ismerem, így nagyon sasoltam minden vele kapcsolatos leírásnál. Persze,
ez a program sem gyógyír mindenre, s Alex és Sam története mellett kibontakozik
Alex gyerekkori traumája is, a testvére halála, majd húga traumája is, mely az
anyjukkal való kapcsolatban is mély nyomokat hagy. Ez utóbbi szereplők felbukkanása egyébként újabb lendületet adott a történetnek, s Alex és Jody kapcsolatán is változtatott. Összetett, többtényezős
történetről van tehát szó, amiben ha elmélyedünk – és az elbeszélő stílusa ezt
tökéletesen lehetővé is teszi – egy csomó magyarázatra, elgondolkodtató
morzsára lelhetünk benne.
A Kockafiú hihetetlenül jó
választásnak bizonyult, egy igazán lebilincselő és érzékenyítő történet. Ezúton
is nagyon köszönöm Ivettnek, hogy a figyelmembe ajánlotta, a kiadónak pedig
hogy lehetővé tette, hogy megismerkedjek a kötettel. Keith Stuart jó
stílusban ír, a kezdeti nehézségeket követően gördülékenyen tudtam haladni a
történettel, ami teljesen magába szippantott, hatott rám – és mint a fenti
elkalandozónak tűnő gondolataimból is látszik – elgondolkodtatott. Nagyon
gazdag információval látott el az autizmussal kapcsolatban, s érzékletes
történetet szőtt a szülő-gyermek kapcsolatokról is. Ez talán amiatt sem meglepő, mert a szerző saját fiával, Zac-kel kapcsolatos személyes történetét írja meg. Stuart idősebb fiánál nyolc éves korában, 2012-ben diagnosztizálták az autizmust, s a Minecraft a való életben is segítséget nyújtott az apa-fia kommunikációban. Mindezzel pedig - azt hiszem - külön hitelt kap a regény. Köszönet a történetért!
Nyereményjáték
A
könyvhöz tartozó nyereményjátékunkban minden állomáson találtok egy-egy, az
autizmussal kapcsolatos kérdést. A feladatotok, hogy a helyes választ a
Rafflecopter megfelelő sorába írjátok.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
A feladvány:
Melyik
napot nyilvánította az ENSZ az autizmus világnapjává?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése