Sokat sejtető címmel jelent meg
életrajzi film Jane Austen utolsó éveiről 2008-ban Gwyneth Hughes forgatókönyve
alapján Jeremy Lovering rendezésében. Szarkasztikus humor, irónia ás őszinteség
egy csepp keserűséggel és fájdalommal…egyszóval, szinte minden, ami Jane
Austen. Nem volt egyszerű összeszedni a gondolataimat a filmről, és azt hiszem,
nem is sikerült teljesen.
Miss Austen bánata
Bemutató: 2008.
Forgatókönyvíró: Gwyneth Hughes
Rendező: Jeremy Lovering
Főszereplők: Olivia Williams, Samuel Roukin, Greta Scacchi, Imogen Poots, Hugh Bonneville, Phillyda Law
Leírás:
A 40. születésnapja felé közelítő Jane
Austen látszólag boldog hajadonként él, regényei hősnőihez hasonlóan szellemes
és bájos hölgy. Mégis, mikor ifjú unokahúga, Fanny megkéri, hogy segítsen neki
a potenciális férjjelöltjei között válogatni, Jane magabiztos higgadtsága
megrendül, ahogy visszatekint múltjára, az ő egykori lehetséges jövendőbelijeire,
és a meghozott döntéseire.
Mikor először láttam, kevésbé tetszett.
Igaz, akkoriban még nem olvastam Jane Austen minden regényét, még csak
ismerkedésünk kezdetén jártunk. Csak ezzel tudok magyarázatot adni arra, miért
találtam kezdetben unalmasnak és eseménytelennek a filmet. Magam is beleestem
hát sokak hibájába (köztük Caroline Austen és Edward Austen-Leigh), akik
eseménytelennek tartották Jane néni életét. A látszat néha csal – mint tudjuk,
s ez ebben az esetben is helytálló.
"Fanny" és "Jane" |
A film egy múltbeli, 1802-es
visszaemlékezéssel indul. Belecsöppenünk az estbe, melyen Harris Bigg-Wither
megkéri az ifjú Jane Austen kezét. A leánykérést Austen kisasszony elfogadja,
ám másnap hajnalra meggondolja magát, s kihátrál a jegyből. A film sugallata
szerint, ez részben Cassandra Austen közbenjárására történt. Tizenkét évvel
később, immár az Értelem és érzelem, valamint a Büszkeség és balítélet
megjelenése után folytatódik a történet, melynek középpontjában a negyvenes
évei felé közeledő Jane Austen áll. Kiléte az olvasók előtt még mindig
ismeretlen. Austen alkotói munkájáról a filmben csupán aprócska jelekből
szerezhetünk tudomást. Az egyik legikonikusabb jelenet talán, mikor Cassandra
belép a szobába, melyben Jane épp egy történetet (a Meggyőző érveket) veti
papírra, s ahogy az ajtó kinyílik, Jane felhagy az írással addig, míg Cassandra
ki nem lép az ajtón. Bizony, bár Miss Austen részben rendelkezett azzal a
bizonyos saját szobával, melyről Virginia Woolf jó száz évvel később ír, az
írást magányos tevékenységnek tartotta.
"Fanny", "Jane" és "Cassandra" Fotó: BBC |
A film igazi gyorstalpaló azok számára,
akik nem értik, miért is olyan hatalmas dolog, hogy Jane Austen ilyen értékes
életművet tudott hagyni ránk. Fivérei anyagi nehézségekkel küzdöttek, s bár az
életrajzi könyvek tanúsága szerint Jane írói tevékenységét támogatták,
büszkeségüket sértette volna, hogy húguk írásból éljen s családfenntartóként
működjön. Az is jól kirajzolódik, hogy ezen okoknál fogva, Austen (persze, nem
csak ő), mennyire kiszolgáltatottja volt a férfiak világának. Ehhez még társul
a korban nem éppen erénynek tartott vénlányság, mely újabb terhet tett vállára –
melyet csak tetézett a tudat, hogyha korábban nem vonja vissza Bigg-Withernek
tett ígéretét, ekkora már Manydown úrnője lehetett volna. Igaz, ebben az
esetben az írásról is le kellett volna mondania.
Fotó: BBC |
Mi hát igazából Miss Austen bánata? A vénlányság,
a szerelem nélkülözése vagy a sok lemondás? Vagy éppen az, hogy rövid élete
végén még annyi karakter élt a fejében, amit nem volt már ideje papírra vetni?
Hogy nem tudott úgy gondoskodni anyjáról és nővéréről, ahogy szeretett volna?
Hogy nem volt ereje tervei megvalósításához? Ezt a filmet – minden torzításával
és kozmetikázásával együtt – mindig szívesen nézem újra. Mindig sikerül valami
újra felfigyelni benne – vagy éppen újra elmerengni ugyanazokon a vicces,
elgondolkodtató jelenteken.
Olivia Williams mint Jane Austen Fotó: BBC |
Ami pedig még egy kis pluszt ad a
filmélményhez, az Jane Austen leveleinek, korai írásainak felbukkanása. Ezek a
levelek, gondolatok nem csupán felbukkannak, hanem a szereplők konkrétan idézik
is őket. S bár Jane halála után Cassandra húga több levelét is megsemmisítette,
talán nem panaszkodhatunk olyan nagyon: a fennmaradtak is igazán élvezetes
olvasmányt nyújtanak (bár elgondolkodtató, vajon mit tartalmazhattak a
megsemmisültek?). Cassandra elsősorban Jane unokahúgához, Fanny Knighthoz írt
leveleit őrizte meg, nyilván ennek okán tölt be fontos szerepet Fanny és Jane
kapcsolata a filmben. Még akad néhány dolog (igazából nem is kevés), amiről
most nem ejtettem szót. Akad jó néhány találgatás és pontatlanság is a történetben (Cassandra jóval korábban, 1804-ben készítette Jane-ről a háttal ülő portrét), ezeket itt nem vettem sorra (talán majd egy másik bejegyzésben), mindenesetre a Miss Austen bánata az Austen-kedvelőknek
mindenképp ajánlott film.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése