2017 tavaszán a Maxim Könyvkiadó gondozásában jelent meg Nina Willner családregénye, a 40 ősz. A számomra inkább dokumentumregény jelleget öltő könyvről írtam - épp Helmut Kohl, a Németország újraegyesítésében kulcsszerepet játszó politikus búcsúztatásának napján.
Nina Willner: 40 ősz
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Fordította: Kocsis Anikó
Téma, műfaj: dokumentumregény, memoár
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 392 oldal
Csillagérték: 6
Fülszöveg:
Ez a memoárkötet egy keletnémet család
megindító története: a világháborútól kezdve a vasfüggöny (és a berlini fal)
leomlásáig kísérhetjük végig a sokgyerekes pedagóguscsalád viszontagságos
sorsát. A mesélő nem akárki: egyrészt a család Nyugatra szökött gyermekének
Amerikában született lánya, másrészt az első amerikai nő, akiből hírszerző
tiszt lett Berlinben, aki átjárhatott a várost – meg a szovjet és az amerikai
zónát – végzetesen megosztó határvonalon, ahol sok kétségbeesett menekülő lelte
halálát. A szerző német precizitással
feldolgozott dokumentumokra és személyes beszámolókra építi fel a két szálon
futó történetet. Az egyik szálon a népes keletnémet família hányattatásait és
megalkuvásait, sikereit és kudarcait, nehéz hétköznapjait követhetjük nyomon, a
másikon olyan mélységben ismerhetjük meg az egyre inkább bezáruló és börtönként
funkcionáló Német Demokratikus Köztársaság működését a besúgói terrorhálózat
kiépítésétől a hétvégi telkek éhínséget megelőző kiosztásán át a komédiába
fulladó végjátékig, amilyen mélységbe a szocializmus idején nem volt módunk
betekinteni nekünk, magyaroknak. Ezen felül még a hidegháború globális kihatású
eseményei is beleszövődnek ebbe az érdekfeszítő, informatívan olvasmányos,
fotókkal gazdagon illusztrált visszaemlékezésbe.
A napokban néztem meg a Gabriel García
Márquez regényéből készült Szerelem a kolera idején c. filmet. Minden
alkalommal elgondolkozom a film egy momentumán: mikor a századfordulót
ünnepelve, a szónok előre élteti az elkövetkező száz évet, előjelezve, hogy az majd
végre elhozza az emberiség életébe a békét és a fényt. Nem véletlen, hogy nem tudhatjuk előre a
dolgok kimenetelét. Ha a szónok (sejtésem szerint a való életben is sokan a
béke reményében köszöntötték az 1900-as éveket) sejtette volna, hogy az emberiségre
két világégés, genocídium és egy csaknem fél évszázados hidegháború vár, nem
kapcsolta volna fel oly vidáman 1900 ki nem hunyó fénycsóváját. Abba a kérdésbe
talán most ne menjünk bele, van-e összefüggés ez, és a 2000-es évek beköszöntével
a világvégét váró baljóslatok között…
 |
| eredeti borító |
Nina Willner regénye a hidegháborúba
kalauzolja olvasóit. A két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a
Szovjetunió újraosztja a világot, Európa országai a nyugati és keleti tömbökbe
való besorolása a világháborút követő években szinte azonnal megtörténik. Ennek
talán legikonikusabb helyszíne Németország, ahol a szövetségesek és szovjetek
nem csupán az országot, de a fővárost is két blokkra osztják 1949-ben, mit sem
törődve családok sokaságának életével. A fal pillanatok alatt
kettészeli Berlint, hosszú-hosszú évekre elszigetelve egymástól utcákat,
barátokat és családtagokat. Aki teheti, az utolsó pillanatokban még megpróbál
átjutni a nyugati oldalra. Nagyjából ezekben a napokban kapcsolódunk az
eseményekbe. Nina Willner családi elbeszélések alapján idézi fel azokat a
napokat, melyek megpecsételték sorsát. Nina már az Egyesült Államokban
született, nagyszüleit, unokatestvéreit nem ismerhette, ám később ő lett az
első női hírszerző Berlinben.
 |
| Fotó a könyvből |
A történet meglehetősen homályosan
indult számomra. Mindig kicsit kockázatosnak tartom, ha egy elbeszélő
mindenféle előzmény nélkül az arctalan családtagok felsorolásába kezd, és a
családfa átláthatatlan információkupacát önti elém. Ha jól csinálja, persze simán
felveszem a fonalat, ha zavaros marad, ugyanilyen simán válok érdektelenné a
történet iránt. A 40 ősz esetében inkább ez utóbbi esett meg velem. Kezdetben.
De a fájdalom, a történelmi események abszurditása valahogy mégis visszarántott
a cselekményfolyamba. Érdekelt Nina története, érdekelt, mit tudott családja
egészéről. Hogyan magyarázható el egy gyermek számára az érthetetlen?
Hiányzik-e neki az, akit nem is ismer? Hogy élik meg az érintettek – falon innen
és túl –, hogy nem lehetnek egymás életének szerves részei? Hogyan fogható fel
épp ésszel, hogy semmi, de semmi információ nem áramlik át a falon az arctalan
tömegről? Az arctalan tömegről, melyet közelebbről szemlélve egyszer csak
kirajzolódnak a vonások, s mely arcok mögött mind egy-egy élettörténet lapul. Az az igazság, hogy a sorokat bújva
leginkább ezek a kérdések foglalkoztattak, jobban lekötött a témafelvetés, mint
maga a történet. Ami nyomasztó volt. Sötét. De végül is: hogy is lehetne
másmilyen? Az elbeszélői komorság jól érzékeltette a személytelenséget: hogy a
hatalmi harcoknak és politikai érdekeknek alárendelt emberi élettörténetek,
kapcsolatok, érzelmi kötődés mit sem számít. Csak a fal. Az átléphetetlen. A
csak az élet árán átléphető. Negyven őszön keresztül.
 |
| Nina Willner, fotó: twitter |
Szóval, a borító (ami valami
hihetetlenül szép és kifejező lett), az egészen kreatív cím és a fülszöveg
alapján nem egészen erre számítottam. Olvasmányosabb, magával ragadóbb
elbeszélést vártam, ami nem csak témájával, de stílusával is megérint. Így számomra kicsit dokumentumregény jellege maradt a kötetnek, és a képmellékletek is
inkább ezt a vonalat erősítették. Talán, ha ennek tudatában futnék
neki még egyszer, és nem egy klasszikus – igaz történeten alapuló –
családregényre számítanék, kicsit más szemüvegen keresztül vizsgálódnék…viszont
akkor nem feltétlenül lenne alkalmam elgondolkodni – többek között – azokon a
kérdéseken, melyekre fentebb utaltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése