Jane Gillespie: Hívatlan vendégek

Az utókor által írt folytatások sorából természetesen Jane Austen első (bár már posztumusz megjelent) regénye, A klastrom titka sem maradhatott ki. Lelkesen lapoztam fel a történetet, bár a sorokat róva ez szépen lassan alább is hagyott...

Jane Gillespie: Hívatlan vendégek

Hazai megjelenés: 2005.

Kiadó: Palatinus Kiadó

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Terjedelem: 176 oldal

Csillagérték: 5

Fülszöveg:

A ​klastrom újabb titka – a népszerű Austen-regény folytatása. Jane Austen révén régi ismerőseink Tilneyék, akiknek titokzatos birtokán, a Klastromban borzongató, sorsfordító élmények részesévé lesz Catherine Morland, noha amúgy nem született hősnőnek. A híres eset után jó húsz évvel különös társaság verődik össze a megszentelt falak között, éppenséggel azért, mert valahai délceg szívtipróból tohonya ezredessé vénült örököse nem kér az apai jussból, s rábízza ivócimborájára, egy minden lében kanál pimasz kalandorra. Ennek megvan a maga keresztje férjvadász özvegy húga személyében, aki úgy véli, balsorsa élősködésre jogosítja fel bárkin, s két legyet üthet egy csapásra azzal, ha jóravaló, szerény Roland fiát is odarángatja. A jószívű, megnyerő Roland magával viszi védencét, a beteges, ám eleven eszű Charlest, aki szerfelett élvezi a tanulmányi kirándulást. De vannak, akiket aggaszt az általános felbuzdulás, mindenekelőtt a hűséges személyzet reszket a kontár pusztításától és a ház urának haragjától. A botrány nem is marad el, de az élet szeszélye szerencsére nagy rendező, groteszk jelenetekben nincs hiány: az olvasó páholyból kacaghatja végig a bonyodalmakat.

Izgatottan lapoztam fel Jane Gillespie kötetét, ugyanis ugyanebben a sorozatban a Palatinus gondozásában már olvastam Emma Tennant: Elinor és Marianne c. levélregényét, az Értelem és érzelem folytatását - és az igencsak tetszett. Ugyanebben a reményben láttam hát neki a Hívatlan vendégeknek is, ám hamar kiderült: ez bizony csalódás.

Illusztráció

A klastrom titka mint Jane Austen elsőként befejezett története, véleményem szerint még csak előjelzi Austen igazi nagyságát. A horror műfajára hajazó történet valamivel sötétebb, vészjóslóbb és titokzatosabb, mint a másik öt befejezett regény. Mindig úgy éreztem, Austen ennek megírása közben rengeteg kétellyel küszködött: vajon írhat-e ő regényt, vajon alkalmas-e rá? Kivívhatja-e az olvasók szeretetét? Megjelenhet-e nőként az irodalmi palettán? Ezt az elképzelésemet némileg alátámasztja Ann Radcliffe-re és történetére, az Udolphóra való folytonos utalás, mely tulajdonképpen legitimizálja Austen írói terveit. Radcliffe a korabeli Anglia elismert női szerzője, a vadromantikus és gótikus regény megteremtője (sajnos, bár Austenhoz hasonlatosan, ő is hat regényt hagyott az utókorra, fordításban a mai napig nem jelent meg egyetlen munkája sem hazánkban). 

Jelenet A klastrom titka c. filmből

A fentiek nyilván hiányoznak a folytatásból, de nem csupán ez. Tény, hogy talán A klastrom titka az egyetlen olyan Austen-regény, amit csak kétszer olvastam, a kötetből készület adaptációt is valamivel kevesebbszer láttam, mint a másik öt regényét, tehát talán nem emlékszem a cselekmény minden mozzanatára. Bár ebben a történetben talán ez nem is lányeges, hiszen a történeti időben némileg - húsz évvel - eltávolodtunk Catherine Morland és Mr. Tilney szerelmének kibontakozásától. Olyannyira, hogy az alapszereplők mintha nem is jelentek volna meg ebben a sztoriban. Ez részben annak köszönhető, hogy valóban nem vonultatta fel őket az elbeszélő, illetve annak, hogy a karakterjegyeket nem igazán sikerült hoznia. A cselekményszál kusza és követhetetlen, ezáltal pedig az olvasó jogosan veszti érdeklődését, s a fülszövegben leírtak ellenére, egy csepp kedve nem marad, hogy az eseményeken kacagjon.

Illusztráció

A kötetet olvasva azon gondolkoztam, hogy vajon minden Austen-történetre rá kell-e erőltetni egy közepes - vagy az alatti - színvonalú folytatást (ugyanez áll egyébként más szerzők kiváló alkotásaira is). Szerintem egyébként: nem. Bár tény, hogy van, akinek sikerül izgalmas megközelítésből újraalkotni, továbbgondolni A klastrom titkát is (lásd: Val McDermid). Gillespie-nek ez szerintem nem sikerült. S talán a Hívatlan vendégek hiánya nem okozott volna különösebb fájdalmat. Érdekes, hogy az ilyen sztorikra lecsapnak a kiadók, de a már említett Ann Radcliffe-re, vagy épp más kiváló folytatásokra, önálló kötetekre nem.