A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Palatinus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Palatinus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 27., csütörtök

Jane Gillespie: Hívatlan vendégek

Az utókor által írt folytatások sorából természetesen Jane Austen első (bár már posztumusz megjelent) regénye, A klastrom titka sem maradhatott ki. Lelkesen lapoztam fel a történetet, bár a sorokat róva ez szépen lassan alább is hagyott...

Jane Gillespie: Hívatlan vendégek
Hazai megjelenés: 2005.
Kiadó: Palatinus Kiadó
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Terjedelem: 176 oldal
Csillagérték: 5

Fülszöveg:
A ​klastrom újabb titka – a népszerű Austen-regény folytatása. Jane Austen révén régi ismerőseink Tilneyék, akiknek titokzatos birtokán, a Klastromban borzongató, sorsfordító élmények részesévé lesz Catherine Morland, noha amúgy nem született hősnőnek. A híres eset után jó húsz évvel különös társaság verődik össze a megszentelt falak között, éppenséggel azért, mert valahai délceg szívtipróból tohonya ezredessé vénült örököse nem kér az apai jussból, s rábízza ivócimborájára, egy minden lében kanál pimasz kalandorra. Ennek megvan a maga keresztje férjvadász özvegy húga személyében, aki úgy véli, balsorsa élősködésre jogosítja fel bárkin, s két legyet üthet egy csapásra azzal, ha jóravaló, szerény Roland fiát is odarángatja. A jószívű, megnyerő Roland magával viszi védencét, a beteges, ám eleven eszű Charlest, aki szerfelett élvezi a tanulmányi kirándulást. De vannak, akiket aggaszt az általános felbuzdulás, mindenekelőtt a hűséges személyzet reszket a kontár pusztításától és a ház urának haragjától. A botrány nem is marad el, de az élet szeszélye szerencsére nagy rendező, groteszk jelenetekben nincs hiány: az olvasó páholyból kacaghatja végig a bonyodalmakat.

2015. január 20., kedd

Majdnem Elinor és Marianne

A Jane Austen-kultusz létezik. Az őt, és műveit kedvelők közül pedig rendszerint akadnak olyanok, akik elég bátrak ahhoz, hogy tollat ragadva, magukat Austen élő másának képzelve fabrikáljanak folytatásokat. Ismerjük, mi a helyzet a folytatásokkal, ugye? Pár évvel később megjelenik egy újabb történet az ismert szereplőkkel, de az már úgysem olyan, nem szeretjük annyira, és már meg is bántuk, hogy vágytunk rá. Akkor képzeljük el, milyen lehet az a folytatás, melyet nem is ugyanaz a szerző publikál, és nem pár, hanem akár 150-200 évvel az eredeti megjelenést követően! Austen hat befejezett regényének elolvasása után magam is kerestem a kapaszkodókat: abban reménykedtem, hogy lesz majd egy olyan regény, melyben kaphatok még egy picit az írónőből. Beláttam, erre felesleges is várnom. Így ma már más mércével mérem az Austen-folytatásokat.


Emma Tennant: Elinor és Marianne
Eredeti megjelenés: 1996.
Hazai megjelenés: 2005.
Kiadó: Palatinus Kiadó
Téma, műfaj: romantikus, levélregény
Oldalszám: 190 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
...és boldogan éltek, míg meg nem haltak - gondolhatná a Nyájas Olvasó, miután elolvasta Jane Austen: Értelem és érzelem című regényét. Igen, így van ez a regényekben, sőt néha még az életben is. Csakhogy kortársunk, Emma Tennant angol írónő a múltat fürkésző szemével belelát Jane Austen gondolataiba, és tovább szövi a Dashwood kisasszonyok - illetve immár Mrs. Elinor Ferrars és húga, Mrs. Marianne Brandon - történetét. Bizony egyiküknek sem jutott olyan békés, nyugodt, csendes vidéki élet, amilyenről leánykorukban ábrándoztak, s amilyet meg is érdemeltek volna sok hányattatásuk után. Ahogyan Jane Austen első ízben formába öntötte a Dashwood-nővérek kalandjait - Elinor és Marianne címen, levelek alakjában -, ugyanúgy folytatja Emma Tennant: a szereplők leveleiben az 1812-es esztendő alig több mint két hónapja során sorsok írnak le száznyolcvan fokos fordulatot, kalandok kelnek és halnak el, tragédiák árnyalják, tragikomikus epizódok teszik mozgalmassá, románcok színesítik a testvérek és körülöttük kavargó szereplők - a derék Brandon ezredes, a jámbor Edward, a csalárd Willoughby, a bohókás Sir John Middleton, s a galád Ferrars család - mindennapjait, köréjük pedig holdudvarként új szereplőket idéz a színre az írónő. Jane Austen alighanem elégedett bólintással nyugtázná kései utóda erőfeszítéseit, és maga is gyengéd, ámbár kissé gunyoros mosollyal szemlélné, hogyan alakul az általa megálmodott szereplők további sorsa.