Miss Austen bánata

Sokat sejtető címmel jelent meg életrajzi film Jane Austen utolsó éveiről 2008-ban Gwyneth Hughes forgatókönyve alapján Jeremy Lovering rendezésében. Szarkasztikus humor, irónia ás őszinteség egy csepp keserűséggel és fájdalommal…egyszóval, szinte minden, ami Jane Austen. Nem volt egyszerű összeszedni a gondolataimat a filmről, és azt hiszem, nem is sikerült teljesen.

Miss Austen bánata

Bemutató: 2008.

Forgatókönyvíró: Gwyneth Hughes

Rendező: Jeremy Lovering

Főszereplők: Olivia Williams, Samuel Roukin, Greta Scacchi, Imogen Poots, Hugh Bonneville, Phillyda Law

Leírás:

A 40. születésnapja felé közelítő Jane Austen látszólag boldog hajadonként él, regényei hősnőihez hasonlóan szellemes és bájos hölgy. Mégis, mikor ifjú unokahúga, Fanny megkéri, hogy segítsen neki a potenciális férjjelöltjei között válogatni, Jane magabiztos higgadtsága megrendül, ahogy visszatekint múltjára, az ő egykori lehetséges jövendőbelijeire, és a meghozott döntéseire.

Mikor először láttam, kevésbé tetszett. Igaz, akkoriban még nem olvastam Jane Austen minden regényét, még csak ismerkedésünk kezdetén jártunk. Csak ezzel tudok magyarázatot adni arra, miért találtam kezdetben unalmasnak és eseménytelennek a filmet. Magam is beleestem hát sokak hibájába (köztük Caroline Austen és Edward Austen-Leigh), akik eseménytelennek tartották Jane néni életét. A látszat néha csal – mint tudjuk, s ez ebben az esetben is helytálló.

"Fanny" és "Jane"

A film egy múltbeli, 1802-es visszaemlékezéssel indul. Belecsöppenünk az estbe, melyen Harris Bigg-Wither megkéri az ifjú Jane Austen kezét. A leánykérést Austen kisasszony elfogadja, ám másnap hajnalra meggondolja magát, s kihátrál a jegyből. A film sugallata szerint, ez részben Cassandra Austen közbenjárására történt. Tizenkét évvel később, immár az Értelem és érzelem, valamint a Büszkeség és balítélet megjelenése után folytatódik a történet, melynek középpontjában a negyvenes évei felé közeledő Jane Austen áll. Kiléte az olvasók előtt még mindig ismeretlen. Austen alkotói munkájáról a filmben csupán aprócska jelekből szerezhetünk tudomást. Az egyik legikonikusabb jelenet talán, mikor Cassandra belép a szobába, melyben Jane épp egy történetet (a Meggyőző érveket) veti papírra, s ahogy az ajtó kinyílik, Jane felhagy az írással addig, míg Cassandra ki nem lép az ajtón. Bizony, bár Miss Austen részben rendelkezett azzal a bizonyos saját szobával, melyről Virginia Woolf jó száz évvel később ír, az írást magányos tevékenységnek tartotta.

"Fanny", "Jane" és "Cassandra"
Fotó: BBC

A film igazi gyorstalpaló azok számára, akik nem értik, miért is olyan hatalmas dolog, hogy Jane Austen ilyen értékes életművet tudott hagyni ránk. Fivérei anyagi nehézségekkel küzdöttek, s bár az életrajzi könyvek tanúsága szerint Jane írói tevékenységét támogatták, büszkeségüket sértette volna, hogy húguk írásból éljen s családfenntartóként működjön. Az is jól kirajzolódik, hogy ezen okoknál fogva, Austen (persze, nem csak ő), mennyire kiszolgáltatottja volt a férfiak világának. Ehhez még társul a korban nem éppen erénynek tartott vénlányság, mely újabb terhet tett vállára – melyet csak tetézett a tudat, hogyha korábban nem vonja vissza Bigg-Withernek tett ígéretét, ekkora már Manydown úrnője lehetett volna. Igaz, ebben az esetben az írásról is le kellett volna mondania.

Fotó: BBC

Mi hát igazából Miss Austen bánata? A vénlányság, a szerelem nélkülözése vagy a sok lemondás? Vagy éppen az, hogy rövid élete végén még annyi karakter élt a fejében, amit nem volt már ideje papírra vetni? Hogy nem tudott úgy gondoskodni anyjáról és nővéréről, ahogy szeretett volna? Hogy nem volt ereje tervei megvalósításához? Ezt a filmet – minden torzításával és kozmetikázásával együtt – mindig szívesen nézem újra. Mindig sikerül valami újra felfigyelni benne – vagy éppen újra elmerengni ugyanazokon a vicces, elgondolkodtató jelenteken.

Olivia Williams mint Jane Austen
Fotó: BBC

Ami pedig még egy kis pluszt ad a filmélményhez, az Jane Austen leveleinek, korai írásainak felbukkanása. Ezek a levelek, gondolatok nem csupán felbukkannak, hanem a szereplők konkrétan idézik is őket. S bár Jane halála után Cassandra húga több levelét is megsemmisítette, talán nem panaszkodhatunk olyan nagyon: a fennmaradtak is igazán élvezetes olvasmányt nyújtanak (bár elgondolkodtató, vajon mit tartalmazhattak a megsemmisültek?). Cassandra elsősorban Jane unokahúgához, Fanny Knighthoz írt leveleit őrizte meg, nyilván ennek okán tölt be fontos szerepet Fanny és Jane kapcsolata a filmben. Még akad néhány dolog (igazából nem is kevés), amiről most nem ejtettem szót. Akad jó néhány találgatás és pontatlanság is a történetben (Cassandra jóval korábban, 1804-ben készítette Jane-ről a háttal ülő portrét), ezeket itt nem vettem sorra (talán majd egy másik bejegyzésben), mindenesetre a Miss Austen bánata az Austen-kedvelőknek mindenképp ajánlott film.