2017. július 27., csütörtök

J.P. Delaney: A lány a múltból

A Maxim Könyvkiadó a Könyvhétre jelentette meg J.P. Delaney: A lány a múltból című könyvét, mely az amerikai és az angliai megjelenés után több mint 35 országban került a könyvespolcokra  óriási sikerrel, és a filmes jogok is elkeltek. Tarts a Blogturnés bloggerekkel ennek a misztikus thrillernek a blogturnéján, és a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.

J.P. Delaney: A lány a múltból
Eredeti megjelenés: 2017.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Fordította: Sóvágó Katalin
Téma, műfaj: pszichothriller
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 360 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Írja ​össze azokat a tárgyakat, amelyeket nélkülözhetetlennek tart! A kérdés különösnek, sőt tolakodónak tűnik – és a két nő számára, akik megválaszolják, pusztítóak lesznek a következmények.
EMMA
A sokkoló betöréstől megviselt Emma új lakásba akar költözni, ám egyetlen lakást sem talál megfizethetőnek vagy elég biztonságosnak. Egészen addig, amíg meg nem érkezik a Folgate Street egy számba. A ház az építészet remeke: minimalista tervrajz, halvány kő, táblaüveg, égig érő falak. Ám vannak szabályok. A titokzatos építész, a tervező, továbbra is parancsol a házban: nincs könyv, nincs díszpárna, nincs fénykép, sem rendetlenség, egyáltalán semmiféle személyes tárgy. A teret arra szánták, hogy megváltoztassa azt, aki benne él – és ez be is következik.
JANE
Magánéletének tragédiája után Jane új életet akar kezdeni. Amikor rátalál a Folgate Street egyes számra, azonnal megtetszik neki a ház, és annak zárkózott, vonzó tervezője. Röviddel beköltözése után Jane értesül a hozzá külsőre és korban is hasonlító, előző lakó tragikus balesetéről. Miközben Jane megpróbálja szétszálazni az igazságot és a hazugságot, akaratlanul is ugyanazokat a mintákat követi, ugyanazokat a döntéseket hozza, ugyanazokkal az emberekkel hozza össze a véletlen, és ugyanazt a rettegést éli át, mint az előző lány.


Megtalálni a tökéletes otthont egyáltalán nem egyszerű. Ha nem lenne elég az anyagi behatároltság, az embernek tűrnie kell az ingatlanos piócák (tisztelet a kivételnek) lesajnáló tekintetét: ezen a környéken, ilyen áron…tessék leadni az igényekből. Az ember azért mégsem szeretne egy teafilternyi helyen meghúzódni a fél vagyonáért. J.P. Delaney története talán ezen – cseppet sem ismeretlen – életképei miatt szippantott be az első oldalakon.

Maxim-csomag
(saját fotó)
Emma és Jane a múlt és jelen albérlet-keresői, mindketten életük talán legnehezebb szakaszán próbálnak túllépni. Az újrakezdéshez mindketten új, megfelelő lakást keresnek. De – ahogy ez lenni szokott – ez nem megy egyik napról a másikra. A sok-sok eredménytelen lakásbejárást követően, az ingatlanügynök mindkettőjüknek egy előnyös áron kínált ingatlant ajánlanak. Mindkét nő egyből beleszeret a világhírű építész által megálmodott modern csodába. A lakás minimalista és a legmodernebb technikai újításokkal felszerelt (személy szerinti kedvencem a téli UV-lámpa, mely a sötétebb hónapokban igyekszik megelőzni a skandináv depresszió kialakulását a ház lakóiban). Remek ár, csodás lakás: de mi a bökkenő? Nos, először is az albérlethez tartozik egy Házvezető, melynek a bérlő minden egyes sorát köteles betartani az utolsó pontig (a legkiakasztóbb, hogy a házba tulajdonképpen semmi sem vihető: még növény vagy könyv sem, hát köszi). Emellett nem is bérelheti akárki a lakást: az „alkalmasságról” teszt és fotók, no és egy személyes találkozó a nagy tervezővel együttesen döntenek. Emma ráadásul titokzatos körülmények között életét veszti a lakásban, csakúgy, mint a tervező, Edward hozzátartozói is korábban. Mi lesz Jane-nel, aki ráadásul megszólalásig hasonlít a házban eddig elhunyt nőkhöz?

Kép forrása
E hosszas leírás nem volt céltalan részemről: próbálom helyretenni és értékelni a fejemben az olvasottakat. Alapvetően tetszett a múlt és jelen váltott karakterű, naplószerű elbeszélése. Az elején picit zavart, de aztán azt is remek elgondolásnak tartottam, hogy a szereplők jellemét és múltját (a fájdalmat, amit magukban hordoznak), csak apró mozaikokból rakhattam össze, melyeket a szerző jó érzékkel csepegtetett el a pörgős, lendületes cselekményben. Kifejezetten sajnáltam, hogy a fejezetek elején felbukkanó tesztkérdések nem futottak ki sehová a kötet végére. Viszont mindezek mellett ott áll, hogy a két főhősnő egyáltalán nem engedett közel a történethez, holott ehhez minden adott volt. Az sem a kötet javára írandó, hogy idegesítően kiszámítható sztoriról van szó, egy erős szürke-beütéssel, ami igazából nem elvitatható kelléke a suta megtévesztésnek és az abszolút pakliban lévő csavarnak a végén. Bár még mindig kevésbé világos számomra, hogy az extrém szexuális szokások miért jelölik ki alapból a potenciális gyilkos megtestesítőjének karakterét. De biztos akad, akinél ez még mindig működik. Ami – azt hiszem – érdemtelenül kevés fényt kapott a történetben (és talán a legtöbb lehetőséget rejtette –volna- magában arra, hogy ne idegen távolságtartással olvassam a könyvet), az Jane fájdalma, a gyermek elvesztésének fájdalma...

Nem tudok tehát egyértelműen nyilatkozni. Biztos fog még bennem munkálkodni a történet, hatott rám, de alapvetően nem csüngtem minden mondatán. Kiszámítható, néhol inkább hatásvadász, mintsem zseniális. Holott érzésem szerint a szerzőnek megvannak azok az elbeszélői eszközei és fogásai, amitől ez a történet igazán ütős és átütő lehetett volna számomra.

Blogturné Klub


A turné állomásai

07.27. - Szembetűnő
07.29. - Dreamworld
07.31. - Könyvvilág

Nyereményjáték


Négy népszerű könyvcímet kell kitalálnotok, amiben szerepel   A lány…. valamilyen formában. A nehézség az lesz, hogy csak egy részletet mutatunk hozzá a borítóból, ennek alapján kell kitalálnotok a megfejtést és beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába!

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A feladvány:



a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése