2017. július 24., hétfő

Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba

Jane Austen regényeinek számtalan továbbgondolása és folytatása született a 20-21. században. Néhány egészen ígéretes, és akad jó adag kevésbé szerencsés próbálkozás is. Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba c. regénye már a fülszöveg első sorával kételyeket szült bennem a történetet illetően...

Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba
Hazai megjelenés: 2007.
Kiadó: Lazi Könyvkiadó
Fordította: Kiss Marianne
Téma, műfaj: Austen-folytatás
Terjedelem: 200 oldal
Csillagérték: 5

Fülszöveg:
A ​Jane Austen-féle romantikus történetek kedvelőinek ajánljuk Joan Aiken regényét. A mai angol szerző, aki a nagy előd több művének újragondolására, kiegészítésére vállalkozott már, az Emma (Jane Fairfax) után ezúttal A mansfieldi kastély eseményeit szövi tovább. Austen egyik legvitatottabb és legmodernebb regényét – amelyet joggal tekintenek a gyarmatosító főúri Anglia lélektani alapokon nyugvó társadalomkritikájának – egy korábbi mellékszereplő, a szegényebb sorból érkezett unokatestvér, Susan Price szemszögéből meséli tovább a szerző. A családfő, Sir Thomas Bertram hirtelen halála új helyzetet teremt a Mansfield Parkban. A megváltozott körülmények talán a család jobbkeze és általános lelki támasza, Susan számára okozzák a legtöbb fejtörést, akire nővére, Fanny távozásával váratlan feladatok is hárulnak. A felbolydulást csak fokozza, hogy a család régi ellenségei, az immár halálos beteg Mary Crawford és megnyerő fivére is visszatér ifjúkoruk tisztességet és szépséget jelképező helyszínére. A véletlenek és tragédiák egymásutánja számos álság leleplezéséhez, és több szereplő érzelmi kiteljesedéséhez vezet. Vagy talán nem is egészen a véletlen alakítja az eseményeket…? Joan Aiken szerencsésen rátalált arra a hangra, amely méltó Jane Austen regényének folytatására. Alakjait csendes derűvel és iróniával ábrázolja, fő- és mellékszereplői árnyaltan megrajzolt, emlékezetes figurái élvezetes olvasmánnyá teszik a művet.

Mansfield Park

Körülbelül négy-öt éve vettem rá magam, hogy Jane Austen történetei mellett megismerjem az utókor alkotta műveket is, melyek a hat regény valamelyikére épülnek. Joan Aiken az első szerzők egyike, akinek műveivel megismerkedtem (Rebecca Ann Collins volt a másik). Mint utóbb kiderült, nem éppen ez a két alkotó volt a legjobb választás részemről. Arra viszont megtanítottak, hogy nem kezeljem olyan (nagyon-nagyon) szigorúan ezeket a folytatásokat, s ne keressem a történetekben (olyan nagyon-nagyon) Austent, mert csak kivételes tehetségű szerzők kivételes pillanataiban találhatok rá.

Fanny és Susan Price
Mansfield Park (1999)
De lássuk Aiken történetét, melyben A mansfieldi kastély folytatásának megírására tett kísérletet. Először is, kezdjük a pozitívummal! Ha valaki nem ismeri Austen harmadik regényét, ez a történet önálló kötetként szinte tökéletesen megállja a helyét. Visszarepít minket a 18-19. század fordulójára, bemutat egy családot, egy szerelmi történetet. A probléma ott kezdődik, hogy a cím és a fülszöveg alapján ennek a kötetnek nem ez a célja. S úgy gondolom, ha e kettő nem lenne feltüntetve, az olvasók száma drasztikusan vissza is esne. Nem elvitatva, hogy a nyelvezet kétségtelenül lehetővé teszi, hogy beleéljük magunkat a történetbe, s hogy lendületesen haladhassunk a sztorival, sajnos az is elvitathatatlan, hogy ezeknek a karaktereknek az égvilágon semmi köze az Austen-alkotta jellemekhez. Lady Bertram feltehetően már a nyolcadik oldalon többet mond és "érez", mint a Mansfield Park cirka ötszáz oldalán. Mary Crawford valami űrbéli megtérésen mehetett keresztül, de minimum találkozott a Jótündérrel. Henry Crawford "ártatlansága" pedig szimplán nevetséges. A helyzetből egy austeni csavarral nyilván ki lehetett volna ugrani a végén (talán némileg erre is számítottam, bár a történet előrehaladtával rá kellett döbbennem naivitásomra). Mindezek után viszont kissé megkönnyebbültem, hogy Fanny karakteréhez csak egyszer bátorkodott hozzányúlni, ami - azzal, hogy úgy vázolta a múltat, mintha Fanny évek óta Tomnak szánta Susant - szintén elég abszurdra sikerült.

Henry és Mary Crawford
Mansfield Park (1999)
A Visszatérés a mansfieldi kastélyba tulajdonképpen A mansfieldi kastély lekoppintása. Azzal a különbséggel, hogy Aiken a lehető legtöbbet igyekezett lecsippenteni abból, ami Austen történeteit naggyá tette, s folytatásként csak egy sablonos romantikust alkotott. Dicsérendő, hogy a szerző már az elején tisztázza, hogy „megpróbálta” a képzelet és józan ész keverékéből „összehozni” ezt a könyvet. Így nyilván, ő sem gondolhatta komolyan, hogy ez a történet érdemben hasonlítható volna A mansfieldi kastélyhoz. Hangulatában a könyv feléig még meríthetünk az Austeni-világból, de aztán a sorozatos „mi van?!”-érzésekkel valahogy kiveszik….s bár a fordítás sok helyen csapnivaló, a folyamatos alaptörténeti (értsd: A mansfieldi kastély történéseire való utalás) félremagyarázások, az irónia, tudatosság és kidolgozottság hiánya a végére felőrli az egészet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése