 |
Nagyon vártam, hogy
végre a Talált vágyak osztálya kerüljön sorra az olvasmánylistámon...Nem nagyon szoktam
borító alapján ítélni/vásárolni könyvet, de ez egyszerűen magával ragadott.
Számomra kellemes benyomást kelt, picit megidézi a tavaszt, és idilli
hangulattal tölt el, akárhányszor ránézek. A cím is borzasztóan felkeltette
érdeklődésem, a fülszöveg is...így minden adott volt egy klassz
olvasmányélményhez. Így eljött a pillanat: leemeltem a polcról, és elolvastam
Allison Winn Scotch történetét, mely a Pioneer Books gondozásában, Spiegl Máté
fordításában 2012-ben jelent meg hazánkban.
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Pioneer Books, 2012, 312 oldal
Fordította: Spiegl Máté
Vágjunk rögtön a közepébe. Azt nem tudnám megmondani, hogy miért
tetszett ez a történet. Mármint: azért tetszett, mert vártam, hogy elolvassam -
és nem okozott csalódást? Vagy azért, mert viszonylag hosszabb idő után ez volt
az első olyan könyv, amit szabadon, éjszakába nyúlóan olvastam egy kanna forró
tea társaságában, és maga e tény töltött el boldogsággal? Tényleg nem tudom.
Néha e kettő együttállása is elegendő.
Mindenesetre, a Talált vágyak osztálya jó olvasmányélmény volt
számomra. Még akkor is, ha nem minden pillanatában voltam tőle elragadtatva. De
az biztos, hogy minden pillanatában elgondolkodtatott.
"Van olyan kapcsolat, ami csak egy megálló az úton, és nem a
végállomás."
Nem tudom, milyen az, mikor valaki olyan helyzetbe kerül,
mint amilyenbe Natalie, akit ráadásul még csak nem is kedveltem. Karrierista,
munkába temetkező, mindenkin átgázoló, tapintatlan...és még csak nem is tud
róla. Miután megismerkedünk Natalie felszínes világával, a fiatal nő életében
törés következik: rákot diagnosztizálnak nála. Minden ellenérzésem ellenére is
szurkoltam neki. Szurkoltam, hogy túlélje...holott maga a karakter nem keltett
bennem empátiát. Leginkább talán amiatt szurkoltam, hogy végre észrevegye,
mennyire mélyen van emberileg...
...persze, ezáltal arra voltam a
leginkább kíváncsi, hogyan járja végig az önismeret útját. Közben pedig végig
azon (is) gondolkodtam, hogy miért is kell, hogy betegség, vagy
"sorsfordító" esemény történjen velünk ahhoz, hogy önismeretet
tartsunk? Hogy megálljunk picit, és végigvegyük életünk stációit, vagy hogy ne menjek
túl messzire: az elmúlt egy évet? Egy barátság vagy (be nem teljesült) szerelem
emlékét? Azt gondolom, a felgyógyulás és az önmagához való visszatérés
párhuzamát Allison Winn Scotch rendkívül jól érzékeltette. Számomra ez a regény
legnagyobb erénye.
Összességében azt éreztem, hogy a
kötet nem sablonos panelekből épül fel, lendületesen és élvezetes stílusban
mesél el egy olyan sztorit, mellyel kapcsolatban úgy érzékeltem, hogy nem olyan
érzelmi faktorokra akar hatni, amelyek által a betegség tusája marad meg
emlékként a történetből. S itt kanyarodhatunk a címre, ami eredendően is nagyon
megfogott. Biztos nem a legmegfelelőbb formát használom, mikor azt írom: a
szerző egyfajta eszközként használta a betegséget. Sokáig nem is értettem, a
"talált vágyak osztálya" hogyan kapcsolódik a történethez, Natalie
történetéhez. De talán pont az üzenetet hordozza magában. Mindenkinek van.
Mármint a kis lelkében: vágyak osztálya. És azt hiszem, az egyik
legcsodálatosabb dolog, ha rátalálunk egy vágyra, amit még meg is tudunk
valósítani. S miért várnánk arra, hogy valami kikényszerítse, hogy erre
rádöbbenjünk? Álljunk meg, fedezzük fel, valósítsuk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése