Lantos Péter: A fiú, aki nem akart meghalni

A gyerekkor, amit senki nem kívánhat. A 20. századi történelmi regények, memoárok olvasmányélményként és emberként is rendre képesek próbára tenni. Ezek egy részéhez kapcsolódnak a holokauszttörténetek, melyek közül ugyan számos fiktív regényt megismertem, a személyes írások – legyenek azok naplók vagy memoárok – egyre inkább átveszik a helyet az olvasmányaim között. A memoárok között pedig egyre több és több a gyermeki nézőpontból megírt elbeszélés.

Lantos Péter: A fiú, aki nem akart meghalni

Kolibri Kiadó, 2024, 208 oldal

Fordította: Miks-Rédai Viktória

Csillagérték: 9

Nem egyszerű könyvek ezek, mégis – akárhányat is olvasok közülük – mindig azt érzem, több lettem és tanultam. Meg azt is, hogy sok nyitott szívű olvasóra lenne szükségük ezeknek a történeteknek. Ahogy időben távolodunk, egyre többre. A Kolibri Kiadó újdonságait böngészve így egészen egyértelmű volt, hogy Lantos Péter memoárját szeretném elolvasni, bár egy kissé elgondolkodtatott, hogyan fér majd el ez a kötet a kiadói portfólióban.

Lantos Péter 1939-ben született, makói családban nevelkedett. A népes zsidó család gyárat üzemeltett, sok embert foglalkoztatott – és természetesen, megvoltak azok a furcsaságai, szokásai és fura szerzetei, mint minden más családnak. Péter kisfiúként szembesült a háború borzalmaival, hiszen a második világháború kitörésének évében született, a háború második szakaszában pedig egy koncentrációs táborban találta magát anyjával, apjával és a család többi tagjával. Bátyja korábban elhagyta a családot, mikor szolgálatra hívták, s közös szobájuk öccsével egyik napról a másikra kietlenné vált. A kisfiú ekkor találkozott először a veszteséggel – és annak előszelével, hogy többé semmi nem lesz úgy, ahogyan volt.

A memoár második egysége a koncentrációs táborba jutás és az ottani túlélés elbeszélése. A felvillanó képek igyekeznek a gyermeki szemszög mögé lépve (semmiképp sem bújva) elbeszélni az átélt és megtapasztalt eseményeket, történéseket átadni – a marhavagonban való utazás, a bizonytalanság és a tábor embertelenségeire fókuszálva. Az elbeszélésből tudhatjuk, hogy a családtagokat viszonylag korán elválasztották egymástól. Péter az édesanyjával maradt, apját más barakkba helyezték, s nem sokkal később elhunyt. A visszaemlékezésben mégis az anya képe domborodik ki a legerőteljesebben. A gondoskodása, a szikrásága és a tartása egészen elementáris erővel elevenedik meg a visszaemlékezésben. A rendíthetetlen, bölcs asszony képe, aki feltehetően éppúgy tele volt félelmekkel, rettegéssel, mint mindenki más: mégis higgadtan hitt és bízott – egy olyan jellegű biztonságot adva át fiának, ami egyértelművé tette Péter számára, hogy ő bizony nem akar – és nem is fog meghalni a táborban.

A memoár harmadik egysége a koncentrációs tábor felszabadítását, a szabadság első időszakát beszéli el. Talán ez volt az az egység, mely a legtöbb új információt adta, az újrakezdés, a visszahelyezkedés bizonytalanságának megélését, az amerikai katonákkal való kapcsolatot. Valamiféle emberséget az embertelenséget követően. Péter és anyja túlélték a holokausztot, s az anya egy percig sem kételkedett afelől, hogy visszatérjenek-e Magyarországra. Idősebb fiát akarta látni. A fiút, aki már az elhurcoltatás előtt eltűnt a mindennapjaiból, s aki mégis mindennap vele volt. Egészen megrendítő az út, ahogy anya és fia a Budapestig, majd a Makóig tartó utat megteszi, s ahogy újra és újra szembesülnek a szétesett élettel. A negyedik rész ennek a feldolgozását, az újrakezdést és Péter ifjúkorának, pályaválasztásának körülményeit mutatja be. Az elbeszélő egyre érettebbé válik, kilép a gyermeki dimenzióból, egyre tárgyilagosabb. Ennek így kell lennie. Ebben az egységben kapnak helyet a családi fotók, az addig csak elképzelt családtagok, rokonok hirtelen hús-vér emberként ülnek a kamera előtt.

A fiú, aki nem akart meghalni tehát komplex elbeszélés, igyekszik egy gyermek megéléseinek méltó emléket állítani. Talán nem is csak az elbeszélő megéléseinek. A kötet nyelvezete behúzza az olvasót, mely a tudatos és jól átgondolt szerkesztés, elbeszélői világ mellett Miks-Rédai Viktória fordításának is köszönhető. Hálás vagyok Lantos Péternek, hogy megírta memoárját, a kiadónak pedig, hogy lehetővé tette a magyar olvasóknak is, hogy egy példátlan veszteség után egy példás életutat megismerhessen, az élet nehézségeiről, a túlélésről, a halál banalitásáról, a hit mindenen átvezető erejéről.

Blogturné Klub

A Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Lantos Péter regénye, aki könyvében arról mesélt, hogy miként élte túl a holokausztot. Elgondolkodtató és szívszorító történet egy kisfiúról és édesanyjáról, arról, hogy miként élték meg ezt a sötét korszakot és hogyan maradtak életben a bergen-belseni koncentrációs táborban. Tartsatok velünk a turnén és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

A turné állomásai

06.19. Csak olvass!

06.21. Szembetűnő

06.23. Könyv és más

Nyereményjáték

Mostani játékunkat azok a regények ihlették, melyek a holokausztról szólnak (gyermekekkel a középpontban). Minden állomáson találtok egy idézetet, nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„– Apám mindig azt mondta, a bátorság nem a félelem hiánya, inkább az, hogy a szemébe nézve is tovább merünk lépni.”

a Rafflecopter giveaway