A gyerekkor, amit senki nem kívánhat. A
20. századi történelmi regények, memoárok olvasmányélményként és emberként is rendre
képesek próbára tenni. Ezek egy részéhez kapcsolódnak a holokauszttörténetek,
melyek közül ugyan számos fiktív regényt megismertem, a személyes írások – legyenek
azok naplók vagy memoárok – egyre inkább átveszik a helyet az olvasmányaim között.
A memoárok között pedig egyre több és több a gyermeki nézőpontból megírt
elbeszélés.
Lantos Péter: A fiú, aki nem akart meghalni
Kolibri Kiadó, 2024, 208 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Csillagérték: 9
Nem
egyszerű könyvek ezek, mégis – akárhányat is olvasok közülük – mindig azt
érzem, több lettem és tanultam. Meg azt is, hogy sok nyitott szívű olvasóra
lenne szükségük ezeknek a történeteknek. Ahogy időben távolodunk, egyre többre.
A Kolibri Kiadó újdonságait böngészve így egészen egyértelmű volt, hogy Lantos
Péter memoárját szeretném elolvasni, bár egy kissé elgondolkodtatott, hogyan fér
majd el ez a kötet a kiadói portfólióban.
Lantos
Péter 1939-ben született, makói családban nevelkedett. A népes zsidó család
gyárat üzemeltett, sok embert foglalkoztatott – és természetesen, megvoltak
azok a furcsaságai, szokásai és fura szerzetei, mint minden más családnak.
Péter kisfiúként szembesült a háború borzalmaival, hiszen a második világháború
kitörésének évében született, a háború második szakaszában pedig egy
koncentrációs táborban találta magát anyjával, apjával és a család többi
tagjával. Bátyja korábban elhagyta a családot, mikor szolgálatra hívták, s
közös szobájuk öccsével egyik napról a másikra kietlenné vált. A kisfiú ekkor találkozott először a veszteséggel – és annak előszelével, hogy többé semmi nem
lesz úgy, ahogyan volt.
A
memoár második egysége a koncentrációs táborba jutás és az ottani túlélés
elbeszélése. A felvillanó képek igyekeznek a gyermeki szemszög mögé lépve
(semmiképp sem bújva) elbeszélni az átélt és megtapasztalt eseményeket,
történéseket átadni – a marhavagonban való utazás, a bizonytalanság és a tábor
embertelenségeire fókuszálva. Az elbeszélésből tudhatjuk, hogy a családtagokat
viszonylag korán elválasztották egymástól. Péter az édesanyjával maradt, apját
más barakkba helyezték, s nem sokkal később elhunyt. A visszaemlékezésben mégis
az anya képe domborodik ki a legerőteljesebben. A gondoskodása, a szikrásága és
a tartása egészen elementáris erővel elevenedik meg a visszaemlékezésben. A
rendíthetetlen, bölcs asszony képe, aki feltehetően éppúgy tele volt
félelmekkel, rettegéssel, mint mindenki más: mégis higgadtan hitt és bízott –
egy olyan jellegű biztonságot adva át fiának, ami egyértelművé tette Péter
számára, hogy ő bizony nem akar – és nem is fog meghalni a táborban.
A
memoár harmadik egysége a koncentrációs tábor felszabadítását, a szabadság első
időszakát beszéli el. Talán ez volt az az egység, mely a legtöbb új információt
adta, az újrakezdés, a visszahelyezkedés bizonytalanságának megélését, az
amerikai katonákkal való kapcsolatot. Valamiféle emberséget az embertelenséget
követően. Péter és anyja túlélték a holokausztot, s az anya egy percig sem
kételkedett afelől, hogy visszatérjenek-e Magyarországra. Idősebb fiát akarta
látni. A fiút, aki már az elhurcoltatás előtt eltűnt a mindennapjaiból, s aki
mégis mindennap vele volt. Egészen megrendítő az út, ahogy anya és fia a
Budapestig, majd a Makóig tartó utat megteszi, s ahogy újra és újra
szembesülnek a szétesett élettel. A negyedik rész ennek a feldolgozását, az újrakezdést
és Péter ifjúkorának, pályaválasztásának körülményeit mutatja be. Az elbeszélő
egyre érettebbé válik, kilép a gyermeki dimenzióból, egyre tárgyilagosabb. Ennek
így kell lennie. Ebben az egységben kapnak helyet a családi fotók, az addig csak
elképzelt családtagok, rokonok hirtelen hús-vér emberként ülnek a kamera előtt.
A
fiú, aki nem akart meghalni tehát komplex elbeszélés, igyekszik egy gyermek
megéléseinek méltó emléket állítani. Talán nem is csak az elbeszélő megéléseinek.
A kötet nyelvezete behúzza az olvasót, mely a tudatos és jól átgondolt
szerkesztés, elbeszélői világ mellett Miks-Rédai Viktória fordításának is
köszönhető. Hálás vagyok Lantos Péternek, hogy megírta memoárját, a kiadónak
pedig, hogy lehetővé tette a magyar olvasóknak is, hogy egy példátlan veszteség
után egy példás életutat megismerhessen, az élet nehézségeiről, a túlélésről, a
halál banalitásáról, a hit mindenen átvezető erejéről.
Blogturné Klub
A
Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Lantos Péter regénye, aki könyvében arról
mesélt, hogy miként élte túl a holokausztot. Elgondolkodtató és szívszorító
történet egy kisfiúról és édesanyjáról, arról, hogy miként élték meg ezt a
sötét korszakot és hogyan maradtak életben a bergen-belseni koncentrációs
táborban. Tartsatok velünk a turnén és vigyétek haza a kiadó által felajánlott
nyereménykönyvet.
A turné állomásai
06.19. Csak olvass!
06.21. Szembetűnő
06.23. Könyv és más
Nyereményjáték
Mostani
játékunkat azok a regények ihlették, melyek a holokausztról szólnak
(gyermekekkel a középpontban). Minden állomáson találtok egy idézetet, nincs
más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv
címe, ahonnan idéztünk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
„– Apám mindig azt
mondta, a bátorság nem a félelem hiánya, inkább az, hogy a szemébe nézve is
tovább merünk lépni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése