2023. augusztus 15., kedd

Néhány oldal a lelked javára

Magunkkal megismerkedni csodálatos, és folyton újabb és újabb izgalmakat rejtő utazás. Visszagondolni a velünk történtekre, meglátni a logikát – de legalábbis utólag értelmet adni még a kellemetlen vagy az aktuálisan teljesen szürreálisnak ható szituációknak is, számomra valahogy mindig felszabadító.

Cathy Rentzenbrink: Hogyan írjunk memoárt
Libri Könyvkiadó, 2023, 244 oldal
Fordította: Mesterházi Mónika
Csillagérték: 8

Különösen az, ha van olyan „fórum”, ahol a mindenkori meglátásainkat, érzéseinket lehetőségünk van nem csupán az emlékeink alapján felrajzolni, hanem mondjuk visszaolvasni azokat. Többek között ezért is lehet hasznos a naplóírás, de ide sorolhatjuk a memoárokat is. A napló és a memoár némiképp különböző műfajok, de a mostani bejegyzésben nem ezek szisztematikus megkülönböztetését tűztem ki célul, mert alapvetően nem a kutató énem bökött rá Cathy Rentzenbrink kötetére, hanem a naplóíró. Persze – nem titok – egy kicsit az is érdekelt, hogy a 2020-as évek tanácsadó/ismeretterjesztő könyvei miként vélekednek és milyen útmutatókkal szolgálnak azok számára, akik életük valamely szegmensét szeretnék papírra vetni.



1999-ből találtam meg az első olyan füzetkét, melybe olykor-olykor feljegyezgettem az aznap velem történteket. Még nem voltam kilenc éves. A rendszeres naplóírás azért ennél későbbtől számítható, nagyjából tizenhárom éves korom óta, lassan húsz éve írom a sorokat. Nem tudok különösebb magyarázattal szolgálni, hogy miért kezdtem bele – már nem is emlékszem valószínűleg, s a kétezres évek elején még egészen biztosan nem sejtettem, hogy harmincas éveimben is velem marad ez a szokás. Nem csupán a saját gyakorlatomban, de az olvasói és kutatói pályámon is, hiszen a naplókat, memoárokat sok-sok éve nagyon szeretem forgatni, akár kikapcsolódás, akár tanulmányozás céljával. Másoktól tanulni nem szégyen, s így van ez önmagunk esetében is. Amit a rengeteg naplóírás- és olvasás egészen biztosan megtanított számomra, hogy ennek a tevékenységnek nagyon sok szempontból van jótékony hatása. Önmagunkra, s adott esetben másokra is.

„Gondolj magadra úgy, mint íróra! Nincs szükséged más igazolásra, mint a vágyra.”

A Hogyan írjunk memoárt nagyon friss (és persze némiképp azért hagyományos) szemlélettel közelít a memoár írásának művészetéhez. A hangzatos alcím (Útmutató ahhoz, hogyan vesd papírra életed történetét) után a tartalomjegyzék azt ígéri, hogy négy nagy lépésben végigvezet ezen az úton. Merész vállalkozás, de nézzük meg közelebbről! A szerző bevezetése azonnal megnyugtat, mert teljesen otthonos közeget varázsol: nem kioktatni akar, nem megmondani a frankót és a tuti receptet az olvasó kezébe nyomni, hanem vezetni. Utat mutatni, ahogy az alcímben is szerepel. Az is sokat segít, hogy maga Rentzenbrink is publikáló író (magyarul sajnos még nem jelent meg más műve), így tökéletesen tisztában van azzal a szorongásszerű érzéssel, mely akkor bukkan fel, mikor olyan szöveget próbálunk meg fabrikálni, ami adott esetben mások számára is élvezhető. Az az igazság, hogy akárhány napló- vagy blogbejegyzés, poszt vagy dolgozat is van a hátam mögött és az ujjaimban, az első billentyű lenyomása mindig egyfajta stresszfaktort jelent. Sokáig a saját magamnak írt naplóval is ez volt egyébként a helyzet. Ez persze belőlem fakad, abból az introvertált személyből, aki még egy egyszerű e-mailt is többször átolvas, mielőtt a küldésre nyomna. Az elmúlt évek során rengeteget fejlődtem ebből a szempontból is, és ezt a fejlődést mindig élmény végiggondolni és nyomonkövetni. Mindezt azért tartottam fontosnak itt megjegyezni, mert szerintem ez a problémakör szépen kirajzolódik és valamiféleképp megválaszolásra kerül a szerző által. Egyfajta terhet vesz le az írópalánta válláról, s általában úgy van: ha valamit őszintén írunk ki magunkból (akár későbbi énünk vagy egy nagyobb közönségnek címezve), azzal olyan nagyon nem lőhetünk mellé.

„Rengeteg könyv nem azért nem létezik, mert megoldhatatlan lett volna a valódi emberek megjelenítésének a problémája, hanem mert a szerzők maguk gondolták így, és eleve meg sem írták a könyvet.”

A négy rész (Előkészület, Kitermelés, Műhelymunka és szerkesztés, Elvégezni a munkát) szerintem picit esetlen címeket kapott, de szépen vezeti rá az olvasót a memoár írásának lényegére. Ami különösen szimpatikus volt az elbeszélő stílusában – a fentebb is említett komfortérzet mellett –, hogy sok szituációt több nézőpontból is megközelít. Örülök, hogy a könyv kicsit önismeretiként is definiálható, hiszen nem csak konkrétan egy könyv elkészülésének gyakorlati folyamatát mutatja be, hanem a lelki vetületét, a belső munkafolyamatokat is, sőt, ezeket igyekszik előhívni is különféle feladatok segítségével. Első körben ugye nem árt azt sem tisztázni, hogy miért és mit szeretnék írni. A feladatok közül a levélfeladat minden hasonló könyvben nagy kedvencem, itt sem maradt el: „írj levelet valakinek, akinek sosem bocsátottál meg; írj levelet valakinek, akire vágysz, de nem létezik. A sohasem volt szülődnek, a szerelmednek vagy a gyerekednek, akid nem lehetett; írj levelet egy halottnak. Mondd el neki, hogyan érzed magad nélküle.”

„Kérek mindenkit, ne használjunk lekezelő kifejezéseket azzal kapcsolatban, amit mondunk vagy írunk. És abbahagyhatnánk, hogy pocskondiázzuk magunkat? Gyakran úgy beszélünk magunkhoz, ahogy senki máshoz nem beszélnénk. Fülelj mindig az önkritikára, és szelíden állítsd le, amikor elkezdenéd földbe döngölni magadat.”

A Hogyan írjunk memoárt tehát kissé túlmutat magán, és igyekszik a belső megélésre fókuszálni, próbál fókuszt mutatni, a koncentrált írásra és a komfortos koncepcióra vezteni. Örömmel vettem, hogy a szerző nem zsánerekben gondolkodik (ezzel kapcsolatban már volt egy lankasztó olvasói élményem korábban), hanem azt az utat tartja fontosnak, mely életünk eseményeinek felderítésére, átgondolására és megértésére fókuszál. Több tanácsot is megfogalmaz, amit persze az ember sokszor maga is tud (de milyen jó, ha külön felhívja rá valaki a figyelmet). Nem ítélkezik, nem zár ki senkit az írói vonalból, inkább az őszinteségre apellál. Egy memoár sok esetben nem az, aminek tűnik: sokkal inkább szól arról, hogy a szerzője hogyan élt meg bizonyos eseményeket – s adott esetben persze megpróbálhat olyan képet festeni írójáról, amilyet ő láttatni kíván magáról. A legfontosabb viszont talán mégis az írás gyógyító erejében lakozik. Azzal pedig csak őszintén érdemes megpróbálkozni.



Blogturné Klub


Milyen tanácsokkal szolgálhat egy publikáló szerző a memoár írásával kapcsolatban? A Libri Kiadó gondozásában megjelent Hogyan írjunk memoárt című kiadványban Cathy Rentzenbrink vezeti végig olvasóját az önkifejezés egy lehetséges útján. Tartsatok a Blogturné Klub öt bloggerével, s ismerjük meg együtt a tippeket és tanácsokat! A turnéval tartva meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó jóvoltából.




A turné állomásai


08.15. Szembetűnő
08.17. Olvasónapló
08.19. Könyv és más
08.21. Readinspo
08.23. Spirit Bliss Sárga könyves út


Nyereményjáték


Az elmúlt évszázadokban számos memoár látott napvilágot, a mostani játékunkban pedig ezek közül válogattunk ki Nektek néhányat. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet a 19-21. században megjelent visszaemlékezések és naplók közül. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be a memoár írójának nevét!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Közvetlen szavakkal beszél színészi fejlődésének, sikereinek, utazásainak és három házasságának kalandos eseményeiről. Színes képet rajzol a kor pesti, sőt bécsi és párizsi társasági életéről s a divatos fürdőhelyek mulatságairól. Bensőséges humora és kitűnő megfigyelőképessége közelségünkbe hozza pályatársait, de életre kelnek a Napló lapjain a múlt század végének művészeti és társadalmi nagyságai is – Jókaitól Munkácsyn keresztül egészen Türr Istvánig.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése