2019. május 13., hétfő

Búcsú a Blogturné Klubtól


Forrás
A búcsú általában szomorú, olykor szükséges és néha csodás utakat nyit meg. Sokszor írtam már, az április vége mindig valahogy különlegesre sikerül, ballagások, koncertek, könyvfesztivál – évről évre bevonzzák, hogy feltöltekezve várjam az egyik kedvenc hónapomat, a májust. Idén áprilisra sikerült nem csupán meghoznom, de kimondanom is egy olyan döntést, ami már régóta érett bennem, s ami azt hiszem, minden érintett fél (olvasók, bloggerek, kiadók, s nem utolsó sorban: én magam) számára korrekt és hosszútávon is működőképesebb. Nem szeretném túl drámaira venni ezt a bejegyzést – egyrészt, mert semmi drámai nincs benne, másrészt viszont azt hiszem, mivel 2015 tavasza óta követitek a blogturnés bejegyzéseimet, együtt dolgozom a Blogturné Klubbal, s ennek keretében számos bloggerrel és kiadóval, egy bejegyzéssel mindenképpen szeretném lezárni ezt a periódust.

2015 tavaszán a Szembetűnő alig volt pár hónapos, mikor a Blogturné Klub lehetőséget kínált, hogy csatlakozzam hozzájuk. A bloggervilágra igazából nem nagyon volt rálátásom, nem is igazán foglalkoztatott, csak létrehoztam a Szembetűnőt, mert írni akartam a könyvekről. Elég naiv elképzeléseim voltak arról, hogy kik dolgozhatnak együtt kiadókkal, vagy kiknek a bejegyzései kerülhetnek ki mondjuk egy kiadói oldalra. A Blogturné Klub egy egészen új perspektívát nyitott meg számomra. Egy nagyon klassz és összeszokott csapatba kerültem, melyben ugyan nagyon sokáig kívülállóként éreztem magam, de ez a saját „megfigyelési fázisomban” mindig így van. Felmértem a terepet, a lehetőségeket, és elindult egy álombeli utazás. Új műfajokat ismertem meg, új ismertségeket kötöttem és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

@szembetuno_blog
Sok mindent átéltem a blogturnés évek során, jó ideig tökéletesen megfért egymással az egyéni recenzálás, a „csak úgy” olvasás és írás, a turnézás és minden más, viszont jó néhány hónapja szinte csak a blogturnés bejegyzések vitték a blogot. S noha nyilván minden olvasmányt én válogattam össze, jóval inkább éreztem tehernek, munkának az írást, mintsem annak, amiért alapvetően ez az egész projekt indult: szabadidőnek. Általában először mindig magamban keresem a hibát, nem volt nagy talány: elveszett a motiváció. Sokat dolgoztam azon, hogy ezt visszaszerezzem – s rövid periódusokra rendszerint sikerült is, így mindig elhessegettem a demotiváltságom. Időközben viszont az élet más területén, a doktori képzésben és a kutatásban egyre komfortosabban éreztem magam, imádtam és imádom, hogy azzal foglalkozhatok, amivel szeretek és sok egyéb feladatot is vállaltam. Az elmúlt pár hónapban viszont ezt is visszahúzta, hogy nyomasztottak a határidőre olvasások, tudtam, hogy tartozom azzal a fránya bejegyzéssel a bloggereknek, a kiadónak, az olvasóknak (meg magamnak). Meg azzal is, hogy ne „fránya” bejegyzések szülessenek, hanem azokat is azzal a lelkesedéssel pötyögjem, amivel a korábbiakat. Idén eddig elég nagy mázlim volt, mert többnyire szuper könyvekkel turnéztam. De ha ezeknél nehezen durálom magam, mi lesz a következő hónapban, ha több mellényúlás csúszik be, mint pozitív meglepetés?

A döntésemet végül egy fantasztikus csodafolyam segített meghozni, ami mindenféle tespedtségből, amibe az utóbbi időszakba kerültem, úgy érzem, ki fog húzni. Az egyetemen dolgozhatok majd, ráadásul többféle munkakörrel, ami egy egészen hihetetlen dolog számomra, emellett pedig a disszertációmat is rendbe kell hoznom (kezdetnek le kéne írni az első mondatot – oké, ennyire nem vészes a helyzet, talán). A Szembetűnőt semmiképp sem szeretném feladni, így egy olyan élményt kell letennem, amit már nem tudok tovább vinni. A Blogturné Klubból való távozásom így egy békés, egyetértésen alapuló lépés. Szerettem a klub tagja lenni, sokféle értékes embert ismertem meg a bloggerek személyében, hiszem azt, hogy baráti kapcsolatot is sikerült kialakítanom. Szívesen fogok visszagondolni a nagy hajtásokra, az izgalmas és lelkes időszakokra. Egyben sok-sok szeretettel kívánok további klassz turnékat és sikereket a BTK és olvasói számára!


A Blogturné Klubbal még öt turnéban vagyok érdekelt, ezekbe külső tagként csatlakozom.

2 megjegyzés:

  1. Kicsit megkésve láttam ezt a posztot, de köszönjük, hogy velünk voltál :) Sok sikert a továbbiakban :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy :) Épp tegnap került ki az utolsó blogturnés bejegyzés :)

      Törlés