David Nicholls: Egy nap

Van-e a 19. századi szerzők romantikusaihoz - legalább hangulatában - hasonló 21. századi történet? A szó legnemesebb értelmében, persze. Sokáig nem találkoztam vele, mondjuk úgy 2014-ig, mikor megismerkedtem Em és Dex történetével. David Nicholls regénye a Cartaphils gondozásában és Földváry Kinga fordításában 2010-ben jelent meg hazánkban.

David Nicholls: Egy nap

Cartaphilus, 2010, 506 oldal

Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? - teszi fel az örök kérdést Karinthy. Nincs új a nap alatt - folytathatnánk egy másik idézettel. De mielőtt elvesznék a szóvirágok erdejében, ismerkedjünk meg David Nicholls: Egy nap című romantikusával, mely nagyjában-egészében éppen a férfi-női barátság kérdését járja körbe.

Jelenet a filmből

A történettel 2014 egyik szombatján ismerkedtem meg, ráadásul - szokásomtól eltérően, először az adaptációt láttam - abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a könyvről addig nem is hallottam, Anne Hathaway-t viszont már öt éve is kedveltem. A mostani bejegyzésben nem friss olvasói élményről számolok be, ugyanis a film hatására még azon a 2014-es hétvégén sort kerítettem a könyvre is.

Jelenet a filmből

Nem zsákbamacska tehát, hogy a film kellően mély benyomást tett rám, azóta számtalanszor megnéztem. Azon adaptációk közé tartozik, ahol a filmes megvalósítás/forgatókönyv egészen jól és érzékletesen követi le a regény cselekményét. Adott két fiatal, az egyetemen is eminens Emma Morley, aki - hogy mi, molyok még közelebb érezzük magunkhoz - elég jó írói vénával rendelkezik, s persze nem maradhat el a gazdag, jóképű pasi, Dexter sem, aki a diplomaosztó után egy fatális véletlen (és némi alkohol) nyomán Emma ágyában találja magát. Főszereplőink sorsa Szent Swithin napjával meg is pecsételődik, s életükbe, kapcsolatuk alakulásába minden év július 15-én nyerhetünk rövid bepillantást. Hamar kiderül, hogy a barátok útja két nagyon különböző ösvényen folytatódik. Míg Dextert a látszólagos fényűzés és sikeres tévés karrier (és persze sok futó kaland) veszi körül, addig Emma írói tehetségének kibontakozása még várat magára, s tanárként vállal állást, megrekedve egy rosszul működő párkapcsolatban. Az évek múlásával egyre távolabb kerülnek egymástól, majd - mint lenni szokott - ismét egymásra találnak. Mint barátok. De hogy alakul ezután az életük? Egyáltalán, egymásra találnak-e, lehetnek-e együtt boldogok? Meddig nem késő lépni?

"Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Lépj ki a világba a szenvedélyeddel meg az elektromos írógépeddel és dolgozz nagy odaadással...valamin. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel. Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá."

Jelenet a filmből

Az Egy nap közel sem egy szirupos és klisékkel tűzdelt romantikus, bármennyire is tűnik annak a fentiek alapján. Megdöbbenten álltam a film és könyv után is, és azóta bárkivel megnéztem az adaptációt, mindenki azt a kérdést tette fel: de miért...? Azt hiszem, ez a történet nagyon sokunkkal megesett, megesik...még, ha - szerencsére - nem is feltétlenül pont ezzel a forgatókönyvvel. Fiatalkori kapcsolatainkat, barátságainkat sokszor nem kezeljük "elég jól" (bármit is jelentsen ez), sokan eltűnnek mellőlünk, sokszor egyszerűen nem mutatjuk ki, mit érzünk, vagy mire megérünk egy kapcsolatra, már késő. Ezeket persze akkor még nem tudjuk, visszanézve sokszor minden egyértelműnek és könnyűnek tűnik, és szerintem ez a történet, ez az elbeszélői koncepció és történetvezetés pontosan ezt mutatja meg. Vannak szerelmek, barátságok, melyek az évek múlásával halványulnak és/vagy eltűnnek, olykor felbukkannak és új színezetet kapnak, de mindez mit sem változtat azon, hogy amikor intenzíven átszőtték a napjainkat, akkor igazak voltak. 

Jelenet a filmből

Az Egy nap különleges kis ékszerdoboz a romantikus olvasmányaim között, hiszen Nicholls nem csupán klassz történetvezetéssel alkotta meg, de mindezt kellemes hangulattal, jó humorral, szerethető, fejlődő/változó, egyszóval: élő karakterekkel és egy metaforikus baráti-szerelmi szállal szőtte át. Talán nem csoda, hogy még öt évvel a történettel való megismerkedésem után is lelkesen tudok róla írni, és hogy úgy éreztem, megérdemel egy bejegyzést a Szembetűnőn. Végül, hogy a bevezető sorban feltett kérdésre is választ adjak: azt hiszem, lehet alkotni a 19. századi romantikusok hangulatához hasonlót a 21. században is.